1p

A belga miniszterelnök szerint széles körű megbeszélést kell folytatni az új amerikai adminisztrációval az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban – Alexander De Croo erről az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozóján beszélt újságíróknak.

Belgium ügyvivő miniszterelnökét az újságírók arról kérdezték, hogy Donald Trump amerikai elnökké választása milyen változást hozhat Ukrajna nyugati támogatásával kapcsolatban.

Alexander De Croo azt mondta: világos beszélgetést kell folytatni az új amerikai elnökkel és kormányzattal arról, hogy a „színpadi retorikán túl” mik a geopolitikai nézeteik, hova akarnak eljutni, mivel elégedetlenek.

Az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozásának résztvevői a Puskás Arénában 2024. november 7-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, mellette Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Edi Rama albán miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte NATO-főtitkár, Frederiksen dán miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök (b-j), mögötte jobbra Recep Tayyip Erdogan török elnök
Az Európai Politikai Közösség (EPC) budapesti tanácskozásának résztvevői a Puskás Arénában 2024. november 7-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, mellette Irakli Kobahidze georgiai miniszterelnök, Keir Starmer brit miniszterelnök, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, Edi Rama albán miniszterelnök, Emmanuel Macron francia elnök, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Mark Rutte NATO-főtitkár, Frederiksen dán miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök (b-j), mögötte jobbra Recep Tayyip Erdogan török elnök
Fotó: MTI

Tisztázni kell néhány forgatókönyvet – tette hozzá a belga politikus, aki szerint az Ukrajnának nyújtott támogatás stratégiai felhasználását is meg kell vitatni, ahogyan azt is, mi történik, ha az amerikaiak kivonulnak a támogatásból.

Ugyanakkor arra is rámutatott: nem igaz, hogy Ukrajna támogatása túlnyomórészt az Egyesült Államokból érkezik, ugyanis a katonai támogatás több mint fele európai országokból jön, a más dimenziókban nyújtott támogatásnak pedig jóval több, mint a fele érkezik Európából. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG