2p

Az elmúlt napokban bombafenyegetés miatt bezárták a grazi, a linzi és a salzburgi pályaudvart, szerda pedig a klagenfurti és a st. pölteni pályaudvart is, írja az ORF. 

Szerdán este 9 óra körül érkezett emailen egy bombafenyegetés a rendőrséghez, ami a klagenfurti pályaudvarra vonatkozott. Az osztrák vasutak biztonsági koordinátorával egyeztetve ezt a vasútállomást is kiürítették, emellett lezárták a közeli elkerülő utat, a forgalmat elterelték. Alaposan átvizsgálták a területet, de nem találtak semmit. A vasúti forgalom este fél 11-től indulhatott újra - írja a telex soproni tudósítója.

A portál szerint St. Pölten pályaudvarának bombafenyegetése szerda éjjel futott be a rendőrségre – szintén emailen. A pályaudvart lezárták és átkutatták, végül semmi gyanúsat nem találtak. A vasúti forgalmat is érintette a rendőrségi akció, körülbelül egy órán át nem indulhattak a vonatok.

Ausztriában a héten sorozatban kellett ideiglenesen lezárni forgalmas pályaudvarokat bombával fenyegető levelek miatt. A sorozat hétfőn kezdődött Grazban, kedden Linzben megismétlődött az egész. Ott két órára kellett lezárni a pályaudvart és környékét. Emberek ezreit érintette az intézkedés. Az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) szerint körülbelül 60 vonatot töröltek. Linzben egyébként az elmúlt hónapokban többször is volt hasonló fenyegetettség: májusban egy középiskolát, aztán a rendőrség épületét kellett kiüríteni. Salzburgban mindez megismétlődött szerdán - fűzte hozzá a lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
Nemzetközi Izrael fegyverként használja a vizet a Gázai övezetben egy segélyszervezet szerint
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:13
Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint, amely kedden közzétett jelentésében kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.
Nemzetközi A blokád ellenére orosz szuperjacht kelt át a Hormuzi-szoroson
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 14:07
Egy Vlagyimir Putyin orosz elnök egyik kulcsfontosságú szövetségeséhez köthető szuperjacht jutott át a Hormuzi-szoroson, a kritikus hajózási csatorna folyamatos blokádja ellenére.
Nemzetközi Az ukrán légvédelem nem bírt az orosz drónokkal
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 11:16
Az északkelet-ukrajnai Konotopot tömeges dróncsapás érte.
Nemzetközi Megérkezett az Egyesült Államokba III. Károly brit király
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 09:48
Kedden beszédet mond az amerikai Kongresszusban.
Nemzetközi Orosz olajfinomítót támadtak az ukrán drónok
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 07:57
A tűz oltására 122 embert és 39 műszaki eszközt vetettek be.
Nemzetközi Deutsch Tamás mentelmi jogát kikérték az Európai Parlamenttől
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 19:53
Megtörtént a bejelentés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG