3p

London diplomáciai érintkezésben áll az Aszad-rezsimet megbuktató lázadó csoporttal, amely szervezet továbbra is tiltólistán szerepel.

David Lammy brit külügyminiszter a BBC televíziónak vasárnap nyilatkozva hangsúlyozta, hogy a Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű szervezet továbbra is a brit kormány tiltólistáján szerepel, de ez nem zárja ki, hogy London diplomáciai érintkezésbe lépjen a szerveződéssel, és ez meg is történt — számol be róla az MTI.

A brit külügyi tárca vezetője kijelentette: Nagy-Britannia reprezentatív, nem kirekesztő jellegű kormány létrejöttét szeretné Szíriában, mindemellett a szíriai vegyifegyver-készleteket is biztonságban akarja tudni, és biztosítani kívánja, hogy ezeket a fegyvereket senki ne vethesse be. London szeretné azt is elérni, hogy Szíriában véget érjenek az erőszakcselekmények – tette hozzá.

David Lammy brit külügyminiszter fontos lépéseket tehet
David Lammy brit külügyminiszter fontos lépéseket tehet
Fotó: X/David Lammy

Minden lehetséges csatornán

Mindezek érdekében a brit kormány minden lehetséges csatornán – beleértve a diplomáciai és a hírszerzési csatornákat is – érintkezésre törekszik a HTS-sel azokon a területeken, amelyeken ez szükséges – fogalmazott a brit külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy a HTS lekerülhet-e a Nagy-Britanniában betiltott terrorszervezetek listájáról, David Lammy azt mondta: a szervezet ez idő szerint a tiltólistán marad, tekintettel arra, hogy a csoport „az al-Kaida terrorhálózatból nőtt ki”.

Az al-Kaida nagyon sok ember halálát okozta Nagy-Britanniában, de London a HTS-t cselekedetei alapján kívánja megítélni – tette hozzá.

A brit kormány a terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t és betiltotta a csoport nagy-britanniai tevékenységét, miután a szerveződés a múltban együttműködött az al-Kaidával.

A HTS ugyanakkor 2016-ban megszakította kapcsolatait a terrorhálózattal.

A brit terrorellenes törvény szerint bűncselekménynek számít, ha valaki a tilalmi listán szereplő csoportok valamelyikének tagja, vagy aktívan támogatja tevékenységüket. E bűncselekmények elkövetőire 14 évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A listán jelenleg szereplő 79 csoport között van a HTS mellett a Gázai övezetet uraló radikális iszlamista Hamász, az Iránnal szövetséges Hezbollah libanoni síita milícia, az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet és az orosz Wagner zsoldoscsoport.

Átgondolják

Pat McFadden, a kormányközi kapcsolatokért felelős brit kabinetminiszter a BBC-nek nyilatkozva a minap kijelentette: a brit kormány „átgondolja”, hogy szükséges-e továbbra is terrorszervezetként nyilvántartani a szíriai csoportot.

McFadden – aki a kormány munkáját támogató minisztériumi rangú hivatal, a Cabinet Office második legmagasabb rangú tisztviselője Sir Keir Starmer miniszterelnök után – úgy fogalmazott: a HTS vezetője, Abu Mohammed al-Dzsúláni „elhatárolódott egyes olyan kijelentésektől, amelyeket a múltban tett”, és jelenleg „helyénvaló nyilatkozatokat hangoztat” a kisebbségek védelméről és az emberi jogok tiszteletben tartásáról.

Starmer ugyanakkor nem sokkal később kijelentette: „egyáltalán nincs napirenden”, hogy a brit kormány levegye a HTS-t a terrorszervezetek listájáról.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG