3p

Oroszország üdvözli Donald Trump amerikai elnök kijelentését, miszerint az egyik legnagyobb hiba Ukrajnának a NATO-ba való bevonása volt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán Moszkvában az ukrajnai rendezéséről megtartott nagyköveti kerekasztal-beszélgetésen.

Az orosz diplomácia vezetője szerint az ukrajnai válság kiváltó oka a Nyugatnak az a törekvése volt, hogy közvetlen katonai fenyegetést hozzon létre Oroszország határain, Ukrajna területén, belevonva a NATO-ba a szomszédos országot. (Ukrajna ugyanakkor továbbra sem tagja a NATO-nak – a szerk.) 

Szerinte Moszkva többször figyelmeztette – mindhiába – az észak-atlanti szövetséget, és követelte tőle, hogy tegyen eleget annak a kötelezettségvállalásnak, hogy nem terjeszkedik kelet – a volt Szovjetunió, a jelenlegi Oroszország – felé.

„És hirtelen, először Trump elnök az egyik első beszédében, Biden kormányának álláspontját bírálva az ukrán válsággal kapcsolatban, egyenesen azt mondta, hogy az egyik fő hiba Ukrajnának a NATO-ba való bevonása volt, és hogy amennyiben Trump lett volna az előző négy évben az elnök, akkor ez nem történt volna meg, így nem lett volna ez a konfliktus. Felhívom a figyelmet, hogy nyugati vezető, sőt nem csak egy nyugati vezető, hanem az Egyesült Államok vezetője, az egész nyugati világ vezetője mondta ki ezeket a szavakat, amit üdvözlünk, mert először azonosították a NATO problémáját, mint olyat, amelyről az Egyesült Államok kész komolyan tárgyalni. Érthető, hogy az Egyesült Államok fogja eldönteni, hogy mi lesz a Nyugat, és ennek megfelelően Kijev álláspontja” – fogalmazott Lavrov.

Szergej Lavrov tett egy gesztust Washington felé
Szergej Lavrov tett egy gesztust Washington felé
Fotó: MTI/AP/Az orosz külügyminisztérium sajtószolgálata

Felidézett egy tárgyalást, amelyet még a háború elindítása előtt, 2022 januárjában folytatott Antony Blinken volt amerikai külügyminiszterrel. Mint mondta, ezen arra bátorította hivatali partnerét, hogy vegye komolyan fontolóra az orosz javaslatokat, amelyek célja egy európai katonai konfliktus megelőzése volt.

„Ő egyenesen kijelentette nekem: ez nem a maguk dolga, senki nem ütheti bele az orrát a NATO és azon országok kapcsolatába, amelyeket fel akarunk venni az Észak-atlanti Szövetségbe” – idézte fel amerikai kollégája szavait az orosz külügyek irányítója.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy Marco Rubio külügyminiszter volt az első amerikai vezető, aki egy interjúban elismerte a többpólusú világ létrejöttét. Lavrov szerint António Guterres, az ENSZ főtitkára és titkársága a nyugati országoknak asszisztál az ukrán kérdésben, holott a világszervezet alapokmányának 100. cikke előírja, hogy ennek a szervnek pártatlannak kell lennie, hogy nem foglalhat állást semmiben és nem kaphat utasításokat egyetlen kormánytól sem – mondta.

Rámutatott, hogy ENSZ titkárságának vezető beosztású munkatársai, köztük Guterres helyettesei közül sokan, „az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát, Kanadát és más NATO-tagállamokat képviselik”, és „pontosan azt mondják, amire a Nyugatnak szüksége van”. Mint mondta, amíg a titkárság Koszovó esetében a népek önrendelkezésének joga mellet kardoskodott, addig a Krím, Novorosszija és Donyec-medence kérdésében a területi integritás elvéhez ragaszkodott.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG