A törökországi fejleményekre tekintettel az EU nem zárja ki, hogy lemondja az együttműködés bővítéséről tervezett tárgyalásokat. Az Európai Bizottság illetékes szóvivője Brüsszelben világossá tette, hogy már nem lehet teljes bizonyossággal feltételezni, hogy a tervezett magas szintű találkozókra valóban sor kerül.
Utalt arra is, hogy Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „rendkívül aggasztónak” nevezte az isztambuli polgármester, Ekrem Imamoglu letartóztatását. A Törökországgal tervezett konzultációkat von der Leyen alig néhány nappal Imamoglu letartóztatása előtt jelentette be.
Az akkori hírek szerint áprilisra egy gazdasági kérdésekről szóló EU-török párbeszédet, valamint egy másik, a migrációról és a biztonságról szóló párbeszédet készítettek elő. A tervek hátterében az EU állam- és kormányfőinek tavaly áprilisi csúcstalálkozóján kapott megbízás állt, amikor megállapodtak abban, hogy a lehető legnagyobb mértékben erősítik a Törökországgal való kapcsolatokat – különösen azért, mert az ország kulcsszerepet játszik a Földközi-tenger keleti medencéjének stabilizálására és a migrációs problémák megoldására irányuló erőfeszítésekben.
Bu akşam da cezaevindeki odamda sizi izleyeceğim.
— Ekrem İmamoğlu (@ekrem_imamoglu) March 25, 202
20.30'da İstanbul'da Saraçhane'de, Türkiye'nin tüm meydanlarında, evlerin balkonlarında, trafikte ülkemizin geleceği için ses veren herkese selam olsun. pic.twitter.com/EGJERPXoZB
Az időzítés kérdése
A nemzetközi sajtóban számos találgatás látott napvilágot, hogy miért most látta elérkezettnek az időt Erdogan az eszkalációra. A cseh vezető Český rozhlas című lap szerint „A régóta száműzetésben élő ellenfele, Fetullah Gülen meghalt, egy másik ellenfele, az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Abdullah Öcalan pedig felszólította a kurd PKK-t, hogy tegye le a fegyvert. A világ szemei másfelé figyelnek, és Törökország megpróbálja a lehető legtöbbet kihozni a szíriai és talán máshol a tágabb térségben zajló rendszerváltásból. Ennek ellenére nagyon is elképzelhető a több napja tartó tüntetések tükrében, hogy a török társadalom egy része nem hagyja annyiban Erdogan legújabb kísérletét a demokrácia kijátszására”.
Ráadásul a török elnöknél valószínűleg most süket fülekre talál mindenfajta európai kritika – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung: „Erdogan tudja, hogy nélkülözhetetlen partnere az európaiaknak a migrációs politikában, Szíriában és az ukrajnai háborúban. Nem kell tehát attól tartania, hogy komoly nyomás alá helyezik. A német kormány és más európai államok kritikája hidegen hagyja őt. Annál is inkább, mivel Washington tudtára adta, hogy nem avatkozik bele más országok belügyeibe. Következésképpen Erdogan bátorítva érezheti magát Donald Trump által”.
A vezető német lapnak minden bizonnyal igaza van. Azzal, hogy Trump már az őserdő szabályait követve tekint a nemzetközi viszonyokra, a török elnök feljogosítva érezheti magát arra, hogy kimutassa a foga fehérjét és még autokratább kurzusra váltson. Oroszország diktátora, Putyin pedig minden eddiginél kevésbé érzi magát rákényszerítve, hogy kompromisszumokat kössön az Ukrajna elleni hadjáratában.
A második világháborút követő évtizedekben az USA a rendet szolgáló erő volt. A Trump alatti visszavonulás rendetlenséget, káoszt és anarchiát teremt a világ több pontján. Ez a környezet pontosan olyan zsarnoki uralkodóknak készült, mint Putyin és Erdogan.
Törökország válsága
Az isztambuli polgármester letartóztatásával és az ellenzék nyílt elnyomásával Törökország már egyre inkább hasonlít Vlagyimir Putyin Oroszországára és Alekszandr Lukasenka Fehéroroszországára. Hozzájuk hasonlóan Erdogan semmit sem bíz a véletlenre: ellenfeleit nem választásokon győzi le, hanem bírósági eljárásokkal és börtönbüntetésekkel iktatja ki őket.
Az ellenzéki vezetők nemcsak politikai befolyást veszítenek, hanem megrendezett bírósági eljárások áldozatai, támogatóik pedig brutális rendőri erőszak áldozatai lesznek. Putyinhoz hasonlóan Erdogan is eszközként használja az igazságszolgáltatást a politikai riválisok ellen. ... Törökország egyre inkább eltávolodik a demokráciától, és egyre közelebb kerül az orosz és belarusz uralmi modellhez.
De Erdogan drámai lépése egyben rámutat Törökország mély válságára is. Imamoğlu letartóztatása a legújabb példa a Törökország előtt álló hatalmas problémákra – magyarázza Özge Öner közgazdászprofesszor a vezető svéd Svenska Dagbladetnek írt vendég-kommentárjában:
„Az elmúlt tíz évben a tisztesség és a racionalitás eltűnt a politikai életből. A demokrácia burkolata megrepedt, és egy olyan rendszert tárt fel, amely a klientelizmusra, az önérdekre és a tekintélyelvűségre épül. Ma egy olyan Törökországban élünk, ahol a politikai ellenfeleket „terroristáknak” és „bűnözőknek” bélyegzik, az újságírókat elhallgattatják, és az eltérő hangokat elnyomják a hatalom egyre szorosabbra fűzött szorításának súlya alatt. Ez egy olyan ország, ahol Erdoğan csillapíthatatlan hatalomvágya eltorzította a legitimitás fogalmát”.
Fotó: Depositphotos
A török titkosszolgálat csápjai
A török rezsim legfelsőbb köreiben mindenki tisztában van azzal, hogy İmamoglu jelentős kihívást jelent Erdogan számára. Háromszor indult az isztambuli polgármesteri címért Erdogan jelöltjével szemben, és mindhárom alkalommal győzött – beleértve a 2019. júniusi megismételt választást is, amelyet azután indítottak, hogy a kormány által ellenőrzött választási bizottság ellentmondásos módon megsemmisítette a 2019. márciusi eredményeket.
A fokozódó politikai elnyomás légkörében figyelembe kell venni a török hírszerző ügynökség, az MIT – egy Erdogan rendelkezésére álló, elszámoltathatatlan szervezet – lopakodó szerepét is, amely hamis zászlós műveletekben, befolyásolási kampányokban és megfélemlítési taktikákban vesz részt az ellenzéki erők elnyomása érdekében. Az MIT-nek Erdogan szabad kezet adott arra, hogy ellenzéki személyiségeket rágalmazzon, magánéletükbe belepiszkáljon, személyes ügyeikről kompromittáló információk kiszivárogtatásával fenyegessen, személyeket titkos helyszínekre raboljon el kínzás céljából, és újságírói álcával dolgozó ügynökök segítségével dezinformációs kampányokat szervezzen.
Mindezen tényezők eredményeként Törökországban ma már hiányzik a politikai pluralizmus. Csak a rezsim által jóváhagyott jelöltek játszhatják az ellenzék szerepét, amennyiben nem jelentenek komoly veszélyt Erdogan uralmára, nem veszik át a rezsim narratíváját, és nem szorítkoznak a köréjük húzott szigorú vörös vonalakra.
(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)
