4p

Az alkalmazottak megnyugtatást kérnek az európai tévéhálózat szerkesztői függetlenségével kapcsolatos aggályaik miatt.

Az Euronews új vezérigazgatója és szerkesztői igazgatója hangsúlyozta, soha nem vállalna el olyan állást, amelyre politikai vezető utasítana, azonban az alkalmazottak attól tartanak, hogy felvétele kapcsolatban áll a tévécsatorna tulajdonosának Orbán Viktorhoz fűződő anyagi és személyes kapcsolataihoz - írja a Politico. Claus Strunzot, aki karrierjét a Politicót is birtokló Axel Springer csoport német bulvárlapjával, a Bildnél építette fel, október közepén nevezték ki Guillaume Dubois, az Euronews vezérigazgatójának gyors kirúgása után.

Valamikor az amerikai CNN-re adott európai válasznak tartották a páneurópai Euronews tévéhírcsatornát, amely világszerte 145 millió embert ér el.

Strunz Izrael-párti és bevándorlóellenes posztjai az X-en kérdéseket vetett fel a hírszoba új irányvonalával kapcsolatban az Euronews újságírói körében, legalábbis vele az elmúlt néhány napban találkozó öt alkalmazott szerint – akik mindannyian névtelenséget kértek ahhoz, hogy nyíltan beszélhessenek az ügyről.

Az aggodalmak amiatt, hogy az Euronews médiát EU-szkeptikus, Orbán politikai érdekeit szolgáló, jobboldali kiadvánnyal lehetne alakítani, azóta alakultak ki, mióta kiderült, hogy tulajdonosa, Pedro Vargas David (az Alpac Capital alap vezérigazgatója, amely 2022-ben szerezte meg a hálózatot) személyes és anyagi szálak fűzik a magyar miniszterelnökhöz és szűk köréhez. Az Euronews vezetésének csúcsán bekövetkezett váratlan változások az Euronews új stratégia felé való elmozdulásából fakadnak – állítja 12 ember, aki ismeri a céget, annak tulajdonosát, és az európai médiavilágot.

Vargas David és Strunz is találkozott az Euronews munkatársaival Brüsszelben és Lyonban, ahol a szerkesztői függetlenség fenntartásával kapcsolatos kérdésekkel faggatták őket.

Azok az újságírók, akik belemélyedtek Strunz régi tweetjeibe, kifogásolták a gázai konfliktus és a migráció körüli lehetséges elfogultsága miatt – Strunz erre azt válaszolta, hogy nem erőlteti rá személyes nézeteit a műsorkészítésre. Orbánról azt mondta, nem tud semmit azokról a tranzakciókról, amelyek állítólagosan érintették a magyar miniszterelnök szűk körét.

Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy Orbán állna Dubois elbocsátása vagy Strunz kinevezése mögött, és arra sem, hogy az újságírókat eltiltották volna, hogy tudósítsanak a magyar bajkeverőről – tudósításaik nem különösebben lelkesek Orbánért, és sokan azt mondták, hogy soha nem éreztek nyomást.

Az Euronews-t részben finanszírozó Európai Bizottság korábban azt közölte, hogy külső tanácsadót bízott meg a tartalom ellenőrzésével, és eddig nem derült ki probléma. „Az Euronews elkötelezett amellett, hogy minden szerződésünkben tiszteletben tartsa a legmagasabb újságírói szabványokat, beleértve a szerkesztői irányítási szempontokat is” – mondta a Bizottság szóvivője.

A lyoni székház alkalmazottainak elbocsátása lyukakat égetett a vállalati költségvetésbe
A lyoni székház alkalmazottainak elbocsátása lyukakat égetett a vállalati költségvetésbe
Fotó: Wikipédia

Jövedelmezőség

A terv az, hogy a médiavállalatot jövedelmezőbb, szűkebb tudósítási körű és befolyásosabb eszközzé alakítsák, amelynek központi épülete közvetlenül a Bizottság épületével átellenben áll, álította két, az Euronews stratégiáját ismerő korábbi alkalmazott.

2022-ben az Euronews 15 millió eurós veszteséget könyvelt el, összesen 44 millió eurós bevétel mellett. A veszteség nagy része az uniós támogatások fokozatos csökkentésének köszönhető: a Bizottság 2024 júliusáig évi 20-23 millió eurót öntött a vállalatba egy hároméves partnerség keretében. Ez a támogatás évi 11 millió euróra csökkent, és most a támogatása nyílt versenytárgyalás tárgyát képezi nyilvános pályázati eljárás keretében.

„A támogatások Bizottság általi csökkentése az Euronews-szal kapcsolatos kétségek jelzése” – mondta  egy európai médiavállalat vezetője.

Ez lyukat teremtett a cég bevételeiben. Továbbá az Euronews 30 millió eurós veszteséget is szenvedett amiatt, hogy alkalmazottait elbocsátotta eredeti lyoni központjából – mondta egy korábbi alkalmazottja.

Mivel a tévénézők száma csökken, és az EU-val kapcsolatos hírek nem bizonyultak széles körben népszerűnek, az Euronews egyik módszere a talpon maradás érdekében, hogy fellendítse az államilag támogatott csatornák tartalomszolgáltatójaként végzett munkáját, aminek eredményeként az azerbajdzsáni turizmusról és Katar létrejöttéről is külön tudósítások születtek. A médiahálózat rendezvényeken keresztül cégektől is szponzorokat keres, és a hirdetőktől is bevételre számít.

Belsőleg az Euronews üzleti tevékenysége időnként súrlódást keltett a híradóval, mondta egy korábbi és egy jelenlegi alkalmazott a szerkesztői függetlenséggel kapcsolatos kérdésekre válaszolva. Az Euronews korábban minden ilyen értelmű vádat tagadott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump foghatja a fejét: újabb kínos Epstein-levelek kerültek elő
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 17:08
Epstein szerint Trump tudott a lányokról.
Nemzetközi Donald Trump különös levelet írt
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 15:36
Az amerikai elnök az izraeli államfőnek üzent.
Nemzetközi Százával zúdultak az orosz drónok Ukrajnára
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:18
Az orosz fegyveres erőknél befejeződött a drónerők létrehozása.
Nemzetközi Még több kőolajra lesz szüksége a világnak az előrejelzés szerint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 11:50
A globális energiaigény 2035-re 15 százalékkal emelkedik a jelenlegi szinthez képest.
Nemzetközi Elszabadultak a rezsiköltségek Romániában, dübörög az infláció
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:56
Októberben Romániában a fogyasztói árak átlagban 9,76 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Nemzetközi A Microsoft brutális adatközpontot épít a mesterséges intelligenciának
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 08:27
10 milliárd dolláros AI-adatközpontot épít Portugáliában a Microsoft.
Nemzetközi Akcióztak az álarcos izraeli telepesek Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:25
Több tucat izraeli telepes palesztinok értékeit rongálta és izraeli katonákra támadt kedden Ciszjordániában – jelentette az izraeli hadsereg (IDF).
Nemzetközi A magyar vétó elleni ukrán bővítési csúcs készül Lembergben
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 19:58
Az EU tagországainak hétfőn küldött meghívó szerint az európai ügyekért felelős miniszterek informális csúcstalálkozót tartanak december 10-én és 11-én a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv) városában – számolt be róla a Politico. A legfontosabb cél: feloldani vagy megkerülni Magyarország vétóját.
Nemzetközi Orbán Viktor még mindig kacérkodik az elnöki berendezkedéssel
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 19:42
Az ATV vendége volt 15 év kihagyás után a miniszterelnök.
Nemzetközi Kettőt is blöffölt Orbán Viktor a washingtoni alkuról?
Wéber Balázs | 2025. november 11. 18:51
A szankciók alóli mentesség elérése kétségkívül siker, annak időkorlát nélkülisége ugyanakkor minimum kérdéses: a nyugati sajtó és maga a Fehér Ház is egységesen egy évről beszél. Orbán Viktor az ATV-nek adott keddi interjúban már maga sem korlátlan időt mondott, és utalt arra, hogy csak szóbeli megállapodás létezik. A mentességért cserébe Magyarország csaknem 500 milliárd forint értékben vásárol majd amerikai cégektől, a nukleáris ipartól a hadiiparig. A pénzügyi védőpajzsról szóló „nagy bejelentés” pedig – mint Bod Péter Ákos lapunknak elmondta – leginkább a belpolitikai közönségnek szól. Nagyító alatt ezúttal a Trump-Orbán találkozó. (frissítve) 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG