2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Kína ígéretet tett arra, hogy biztosítja India ritkaföldfém-ellátását a határtárgyalások megkezdésekor – közölte kedden egy magas rangú indiai tisztviselő. A lépés a két ország kapcsolatainak javulását jelezheti, miután a 2020-as határincidens megrendítette a viszonyt.

Vang Ji kínai külügyminiszter Indiában vesz részt a határvitákról szóló egyeztetések 24. fordulóján Ajit Dovallal, India nemzetbiztonsági tanácsadójával. Vang kedden Narendra Modi miniszterelnökkel is találkozik, mindössze néhány nappal Modi kínai látogatása előtt, amikor az indiai vezető a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozóján vesz majd részt – írja a Reuters.

„A határ csendes volt, béke és nyugalom uralkodott” – mondta Doval a tárgyalások megnyitásakor. „Kétoldalú kapcsolataink erősödtek, és az új légkör elősegítette a különböző területeken való előrelépést.” Vang kijelentette, hogy a két ország közötti múltbeli feszültségek egyik fél érdekeit sem szolgálják – idézte őt az ANI indiai hírügynökség fordítása.

A közös indiai-kínai határon több vitaott szakasz is van
A közös indiai-kínai határon több vitaott szakasz is van
Fotó: Depositphotos

Három aggodalom

Egy indiai forrás szerint Peking három kulcsfontosságú indiai aggodalom kezelésére tett ígéretet: a műtrágya, a ritkaföldfémek és az alagútfúró gépek ellátására. A forrás állítása szerint Vang erről biztosította Szubrahmanjam Dzsaishankar indiai külügyminisztert is.

Nem egyértelmű, hogy Kína gyorsabb exportengedélyezést vagy külön mentességeket ígért-e Indiának. Peking korábban hasonló vállalást tett az európai és amerikai exportengedélyek felgyorsítására, de közben fenntartotta ellenőrzési rendszerét.

India behozatalra szorul

A kínai ritkaföldfémek és mágnesek kivitele júniusban megnőtt, miután több ilyen megállapodás született. Ugyanakkor a kínai vámadatok szerint az Indiába irányuló ritkaföldfém-mágnesek exportja még mindig 58 százalékkal elmaradt a januári szinttől. Júniusra vonatkoznak a legfrissebb országos szintű adatok.

India a világ ötödik legnagyobb ritkaföldfém-készletével rendelkezik, 6,9 millió tonnával, de nem működik belföldi mágnesgyártás. Az ország ezért importra szorul, amelynek túlnyomó része Kínából érkezik.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Netanjahu: az iráni rakéták az európai fővárosokat is elérhetik
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 16:11
Az Irántól négyezer kilométerre található Diego Garcia szigetcsoport irányába lőtt ki egy interkontinentális ballisztikus rakétát az ország hadserege. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arról beszélt: ez alapján Irán képességei megvannak ahhoz, hogy akár Európa belső részét is megtámadják.
Nemzetközi Hogyan lehet józannak maradni a vodka hazájában?
Elek Lenke | 2026. március 22. 14:39
Harcolni az alkoholizmus ellen Oroszországban szélmalomharcnak tűnik, hiszen a vodka nem italnak számít, hanem alapélelmiszernek. Bár Gorbacsov próbálta – egyebek között – italjegyek kiosztásával korlátozni a fogyasztását, nem igazán aratott nagy sikert az orosz állampolgárok körében. A közelmúltban a moszkvai önkormányzat megszavazta, hogy az eddiginél több kijózanító állomást hoz létre. Ez azonban csak látszatintézkedésnek tűnik.
Nemzetközi Ultimátumot adott Iránnak Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 09:58
Az olajkereskedelem szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoroson továbbra is kockázatos átkelnie a hajóknak, eközben Irán dél-izraeli célpontok ellen indította eddigi legsúlyosabb légicsapását.
Nemzetközi Tömegek tüntettek Prágában azért, hogy a cseh kormány ne kövesse Magyarország példáját
Privátbankár.hu | 2026. március 22. 08:55
A cseh kormány terve szerint a civil szervezeteknek kötelezően be kellene jelenteni, ha külföldről kapnak támogatást, és a közmédia finanszírozását is átalakítanák. Széleskörű az elégedetlenség.
Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG