3p

Az izraeli miniszterelnök, aki ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, szerda este érkezik majd Budapestre, a magyar kormányfő meghívására.

A látogatás idejéről a The Times of Israel számolt be az izraeli kormányfő hivatalának közlésére hivatkozva. Eszerint Benjámin Netanjahu vasárnap reggelig marad, mivel – ahogy azt általában tenni szokta – a vendéglátó országban várja ki a sábátot, amely pihenőnap a zsidó vallásban.

Az izraeli lap úgy tudja, hogy Netanjahu Donald Trump Gáza-tervének „potenciális magyar támogatásáról” tárgyal majd Orbán Viktorral. Az amerikai elnök gyakorlatilag kitelepítené a Gázai övezetből a palesztinokat – szerinte azt nélkülük kell újjáépíteni, és üdülőövezetté kell tenni. Az izraeli kormányfő minél több országot szeretne megnyerni ennek a tervnek, amely jogvédő szervezetek szerint súlyosan sérti a nemzetközi jogot.

Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu köztudottan jó kapcsolatokat ápol
Orbán Viktor és Benjamin Netanjahu köztudottan jó kapcsolatokat ápol
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

A magyar miniszterelnök tavaly novemberben hívta meg hivatalos látogatásra az izraeli kormányfőt, azon a napon, amikor a Nemzetközi Büntetőbíróság egy Hamász-vezető mellett Netanjahu ellen is elfogatóparancsot adott ki. A bírók szerint ugyanis „alapos okkal” állítható, hogy „bűnügyi felelősség” terheli „háborús és emberiesség elleni bűncselekmények” elkövetéséért a gázai háborúban.

Múlt év végén két nemzetközi emberi jogi szervezet, az Amnesty International és a Human Rights Watch is népirtással vádolta meg Izraelt a lefolytatott vizsgálatai alapján.

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által összeállított független vizsgálóbizottság pedig márciusban azt közölte, hogy Izrael stratégiaként szexuális bántalmazást alkalmazott a Gázai övezetben, és népirtásra irányuló tetteket követett el a palesztinok ellen.

Az izraeli kormány élesen visszautasította a fenti vádakat. Szerinte célja a Hamász-terrorszervezet felszámolása. 

A Gázai övezetet sújtó izraeli hadműveletekben, amelyek a 2023. október 7-i, csaknem 1200 áldozatot követelő Hamász-terrortámadás, valamint a mintegy 250 fős túszejtés után indultak, már több mint 50 ezren vesztették életüket gázai közlések szerint (ennyi az azonosított áldozatok száma). Korábban több vizsgálat is azt állapította meg, hogy a gázai áldozatok mintegy kétharmada nő és gyerek.      

Podcastunkat a témában N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértővel itt tekinthetik meg:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
Nemzetközi Helyén marad az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki Oroszországot és Izraelt is bírálta
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 12:46
Az ENSZ Közgyűlése pénteken megszavazta Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa mandátumának a meghosszabbítását.
Nemzetközi Olyan mély gödörbe kormányozták magukat Trumpék, hogy évekig nem fognak kimászni belőle
Litván Dániel | 2026. július 25. 11:31
A győzelemre még igazán terv sincs, miközben az amerikai lőszerkészletek fogyóban vannak. Meg tudna vívni egy következő háborút az Egyesült Államok? Most nem úgy néz ki.
Nemzetközi Orbán Viktor: Magyarország az új Venezuela – reagált Magyar Péter (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 11:17
A Fidesz ellenzéki politika helyett ellenállási politikát hirdet a szabadság új, széles koalíciójának megteremtése érdekében a Tisza Párt által épített önkényuralmi rendszerrel szemben – hangoztatta Orbán Viktor szombaton Tusnádfürdőn, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján tartott előadásában. Magyar Péter szerint „bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges”.
Nemzetközi Újabb drón hatolt be egy NATO-tagország területére 
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:51
A román légtérbe behatoló újabb drónt lőtt le a román légierő szombat reggel, tíz kilométerre Szentgyörgy (Sfantu Gheorghe) településtől – jelentette be Nicusor Dan román államfő.
Nemzetközi Távoznia kell a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyészének
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 09:01
Felmentették pénteken tisztségéből a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) szexuális visszaéléssel gyanúsított főügyészét, Karim Khant – közölték diplomáciai források New Yorkban.
Nemzetközi Brutális csapást mért Oroszország egy fegyverkiállításra – Zelenszkij a rendezőket is hibáztatja
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:21
Nem lett volna szabad megtartani a kijevi régióban azt a védelmi ipari rendezvényt, amelyen egy ballisztikus rakétával mért orosz csapásban pénteken tízen életüket vesztették és mintegy százan megsebesültek – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök esti videóüzenetében.
Nemzetközi Kettéválik a legnagyobb lengyel párt: Morawiecki köre szembefordult a PiS vezetésével
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 19:30
Pártfúzió helyett pártszakadás lett a vége a lengyel ellenzék belső hatalmi harcainak. Jaroslaw Kaczynski hiába kényszerítette nyilatkozattételre a PiS képviselőit, a Mateusz Morawiecki által életre hívott szárny nem engedett, ami tömeges kilépési hullámhoz vezetett a parlamentben.
Nemzetközi Szankciós adok-kapok: a német hadiipari óriás is felkerült Peking feketelistájára
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:25
A Rheinmetall és több más európai technológiai vállalat sem juthat hozzá kínai kettős felhasználású termékekhez, miután Kína ellenlépéseket tett a legújabb brüsszeli büntetőintézkedésekre. Az Európai Bizottság már elemzi a kínai szigorítások várható hatásait.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG