2p

Pedro Sánchez hétfőig átgondolja, hogy lemond-e posztjáról, miután bíróság vizsgálja felesége érintettségét egy korrupciós ügyben.

Mint az X közösségi oldalon, az állampolgárokhoz intézett szerdai nyílt levelében írta, a Manos Limpios (Tiszta kezek) nevű „szélsőjobboldali szervezet” bejelentése nyomán indított előzetes eljárást feleségével, Begona Gómezzel szemben egy madridi bíróság, befolyással üzérkedés és üzleti korrupció gyanúját vizsgálva - jelnettte az MTI. A kormányfő hangsúlyozta: a szervezet feljelentése „ultrakonzervatív sajtóorgánumok állítólagos információi” alapján született, amelyekkel szemben, „valótlanságuk miatt”, felesége jogi lépéseket tett.

Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök tiszta kezeit mutatja
Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök tiszta kezeit mutatja
Fotó: EPA/J.C. Hidalgo

„Tudatában vagyok, hogy nem azért jelentették fel Begonát, mert valami törvénytelent tett, hanem mert a feleségem; ők is tudják, hogy nincs ügy” - fogalmazott Pedro Sánchez.

Levelében kifejtette: az elszenvedett támadások valójában az általa képviselt „gazdasági haladáson, a társadalmi igazságosságon és a demokratikus megújuláson alapuló” progresszív politikai lehetőség ellen irányulnak, amelyet „spanyolok milliói támogattak választásról választásra”. „Így értelmezem azt a helyzetet, amelyet szeretett hazánk él át: jobboldali és ultrajobboldali érdekek koalíciója, amely nem tűri Spanyolország valóságát, nem fogadja el a szavazóurnák verdiktjét” - érvelt. A miniszterelnök kifejtette: sokszor feledésbe merül, hogy a politikusok mögött emberek állnak, felesége pedig tehetetlenül éli meg a mindennapos sárdobálást. Pedro Sánchez levelét azzal zárta, hogy meg kell állnia és átgondolnia, hogy továbbra is a kormány élén álljon vagy lemondjon-e „erről a magas kitüntetésről”, ezért a következő öt napban minden nyilvános programjait lemondja, és hétfőn nyilatkozik arról, miként döntött.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Foci-vb: a fáraó leigázta a tini kengurut, a zöld hősök magukat verték meg
Privátbankár.hu | 2026. július 4. 09:01
Szinte hihetetlen, olykor szó szerint eszméletlen izgalmak voltak a pályán a legjobb 16 csapat közé tartó alakulatok között.
Nemzetközi Közös ülést tarthat a Magyar-kormány egy nem is távoli országgal
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 19:46
Együttes ülést tarthat ősszel a cseh és a magyar kormány – mondta Petr Macinka cseh külügyminiszter cseh újságíróknak pénteken Budapesten, miután tárgyalásokat folytatott Orbán Anita külügyminiszterrel.
Nemzetközi Férfinak hitték a monacói merénylőt, kiderült, hogy nő
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:39
Azonosították a hétfői monacói robbantásos merénylet elkövetőjét: egy 39 éves, Németországban élő ukrán nő lehetett a tettes. A rendőrség a lehetséges társai után nyomoz.
Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Orosz támadásra figyelmeztethette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG