2p

Hajóelhárító rakétákat szereznek be – európai forrásból.

Görögország 16 hajóelhárító rakéta beszerzéséről írt alá szerződést Franciaországgal – jelentette be hétfőn a görög védelmi miniszter. A megállapodás az athéni kormány idén bejelentett haderőfejlesztési programjának része.

„Görögország nem fenyegetőzik, hanem őt fenyegetik”

- jelentette ki Níkosz Déndiasz hétfőn francia kollégájával, Sébastien Lecornuvel kiadott közös közleményben.

Lecornu egynapos athéni látogatása során a felek összesen 16 Exocet rakéta beszerzéséről írtak alá szerződést, a vásárlás költségeit egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Görögország korábban már 24 Rafale harci repülőgépet és három FDI (Belharra) típusú fregattot vásárolt Franciaországtól a Párizs és Athén között 2021-ben aláírt stratégiai védelmi megállapodás keretében, Déndiasz pedig hétfőn azt is elmondta, folynak a tárgyalások egy negyedik fregatt vásárlásáról is. Hozzátette, hogy Athén NH-90 típusú katonai helikoptereket is kap Franciaországtól.

A tárcavezető pénteken már arról is beszélt, hogy a kormány egyúttal két használt olasz fregatt beszerzését is fontolgatja.

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök április elején jelentett be 25 milliárd eurós haderőfejlesztési programot, kiemelve, hogy az új légvédelmi rendszer telepítését is tartalmazó fejlesztési program egyebek között a gyorsan változó geopolitikai kihívások és a törékeny transzatlanti kapcsolatok kezelésére szolgál. A 2036-ig szóló program Görögország modernkori történetének legnagyobb mértékű védelmi átalakítása.

Franciaország és Görögország 2021-ben írt alá stratégiai védelmi megállapodást.

(MTI)

 
 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG