Az orosz fegyverexport a padlón, de mi lesz az amerikaival?

Erről lesz szó a cikkben:

• Csökkent a fegyverexport tavaly – miért
• Amerika nem tud annyit termelni, amennyit el tudna adni
• Az orosz fegyverexport halott, a feltámadásra csak halvány a remény
• Mi a helyzet Kínával?
• És Európával?
• Merre tovább? A drónok ezt a piacot is a feje tetejére állíthatják

Több mint három éve tart a második világháború óta legnagyobb európai fegyveres konfliktus, az orosz-ukrán háború, és nagyjából másfél éve rohanta le Izrael a gázai övezetet. Közben bedőlt a szíriai Asszád-rezsim, Kína egyre nyíltabban beszél egy Tajvan elleni invázióról – és akkor még Donald Trump kormányzásának első hónapjairól egy szót sem szóltunk. A világ sokkal veszélyesebb és sokkal kiszámíthatatlanabb hely lett az elmúlt években.

De mit látunk mindebből a nemzetközi fegyverkereskedelem piacán? A Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) évente tesz közzé összefoglaló jelentést a világ fegyverexportjának alakulásáról, a 2024-es adatokat idén március 10-én mutatták be. Ha valaki arra számított, hogy ezek az adatok is vissza fogják tükrözni a világban zajló felfordulást, az talán csalódhat.

Miközben a világon a védelmi költések 2022 óta összességében nagyjából 30 százalékkal nőttek, a nemzetközi fegyverkereskedelem 2023-hoz képest némi visszaesést mutatott 2024-ben. Persze itt fontos megjegyezni, hogy a SIPRI adatsorainak megvannak a maguk jellegzetességei. Egyrészt a SIPRI csak a leszállított megrendeléseket veszi figyelembe, és azok között sem szerepelnek például a kézifegyverek és -lőszerek, a tüzérségi lőszerek, vagy éppen a drónok sem, csak a „nagy” fegyverrendszerek: páncélosok, légvédelmi eszközök, hadihajók, harci repülőgépek, tüzérségi eszközök és társaik. Másrészt a SIPRI 2025 tavaszán a 2024-es adatokat szállította le, tehát ebben még mondjuk Donald Trump második elnökségének – de még igazából annak előszelének – hatásai sem látszanak.

Ráadásul a fegyverkereskedelem igen sajátos piaci szegmens. Pont a szóban forgó eszközök ára és bonyolultsága miatt a rendelések leszállítása sokszor évekbe telik, sőt akár évtizedes távlatok is előfordulhatnak. Egy-egy nagyobb teljesítés pedig alaposan fel tudja forgatni az adatokat, hiszen mondjuk néhány, darabonként 80 millió dolláros F-35-ös, de akár egy-egy, a milliárd dolláros értéket meghaladó hadihajó leszállítása kiugrásként jelentkezik mind az exportőr, mind az importőr oldalán, miközben a fizetés és a teljesítés valójában több évre elnyúló folyamat is lehet.

Ezért aztán a SIPRI-nél is inkább három-négy éves periódusokat, mintsem egy-egy évet szoktak összehasonlítani, így „kisimítva” az adatokat. A jobb összehasonlítás kedvéért pedig az intézet nem dollárban (vagy éppen rubelben), hanem a jobb összehasonlíthatóság kedvéért egy saját mérőszámot, az úgynevezett TIV-et (Trend Indicator Value-t) használja, amely az infláció, a különböző pénznemek árfolyammozgásai okozta torzításokat kiküszöbölve hozza egymással összevethető jelenértékre a különböző időpontokban és pénznemekben megkötött üzletek, leszállított fegyverek értékét.

Kereslet van, de a kínálat akadozik

Mindezt figyelembe véve is azért lehet érdekességeket találni a 2024-es adatok között. Már említettük a 2024-es visszaesést, de ez még látványosabb, ha 2022-höz viszonyítunk – igaz az az év kiugró volt az elmúlt évtized távlatában is. Ennek – egyes magyarázatokkal szemben – nem az az oka, hogy elfogytak a nyugati államok által Ukrajnába küldhető készletei. Nagyobb szerepet játszik ebben az, hogy Oroszország gyakorlatilag kiszállt a nemzetközi fegyverkereskedelemből, illetve hogy sok ország export helyett belső piacára vásárol fegyvereket saját fegyveriparától is. Összességében pedig ott van a trend, hogy a gyártók egyszerűen képtelenek kielégíteni a megnövekedett keresletet. Például a NATO-országok 2024-ben közösen rendeltek mintegy 1000 darab Patriot légvédelmi rakétát – csakhogy 2024-ben nagyjából 20 rakétát tudott ebből legyártani a Lockheed Martin havonta, és azon dolgoztak nagyon a cégnél, hogy ezt a számot 35-re emeljék.

És persze szerepet játszik a fent említett „göröngyös” jellege a fegyverexportnak, 2022-ben mind Katar, mind Szaúd-Arábia hatalmas értékben kapott fegyvereket, ezek értéke nagyjából megfelel a most mért visszaesésnek.

Az viszont már mindenképpen az ukrajnai háború hatásának tudható be, hogy míg korábban Ázsia és a Közel-Kelet volt a legnagyobb fegyvervásárló a piacon, a 2020-2024-es adatok már azt mutatják, hogy 2015-2019-hez képest Európa részesedése 11-ről 28 százalékra nőtt, megelőzve a 34-ről 27 százalékra visszaeső Közel-Keletet, és megközelítve a 41-ről 33-százalékra esett Ázsiát. Ebben persze komoly szerepe van annak is, hogy 2024-re Ukrajna lett a világ legnagyobb fegyverimportőre – még ha a vásárlásokat általában nem is saját zsebből finanszírozta, a beérkező eszközök túlnyomó többsége pedig elavult, várható élettartalmának vége felé járó eszköz is.

Feltehetően Európa, mint fegyvervásárló jelentősége a jövőben még tovább nőhet a közelmúltban bejelentett védelmikiadás-emelési programok miatt. Arra viszont érdemes lesz figyelni, hogy kitől fogja ezt a sok fegyvert megvenni Európa. 2020 és 2024 között az európai NATO-tagállamok fegyverimportjának 64 százalék az Egyesült Államokból érkezett. A Donald Trump által végrehajtott külpolitikai fordulat ebben is jókora változást hozhat – de ne felejtsük el, hogy az elmúlt néhány évben leadott rendelések még jó ideig megmutatkozhatnak a leszállított fegyverekben, hacsak annyira el nem mérgesedik a viszony Európa és az Egyesült Államok között, hogy a már meglévő szerződéseket is tömegesen elkezdjék felmondani az európai államok.

Amerika tarol – Oroszország gödörben

Az valószínűleg senkit sem fog meglepni, hogy az Egyesült Államok szárnyal a fegyvereladások terén. Az előző négyéves időszakhoz képest a már korábban is messze a világ legnagyobb fegyverexportőrének számító Egyesült Államok exportja 21 százalékkal nőtt, és a globális trendekkel ellentétben 2023-ról 2024-re is egy jelentős ugrást mutatott be (bár nem érte el a 2022-es csúcsot). 2024-ben minden, a világon leszállított nagyobb fegyverrendszer 47 százalékát az Egyesült Államokban gyártották. A legnagyobb ugrást a harci repülőgépek és a különféle rakéták hozták össze, miközben Amerika például hadihajók exportja tekintetében még mindig sehol sincs ahhoz képest, amit haditengerészete ereje alapján tippelhetnénk.

Egyelőre a jövő is elég rózsásan fest, ha valakinek amerikai fegyvergyártó cégben van érdekeltsége: a legtöbb hadiipari óriásnak hosszú évekre előre le vannak kötve a kapacitásai, és számos eszközből egyszerűen esélyük sincs annyit gyártani, hogy azonnal el ne kapkodják a sorban álló vevők.

Az orosz fegyverexport, amely évtizedeken keresztül (persze sokáig Szovjetunióként) a világ második legnagyobbja volt, gyakorlatilag összeomlott. 7,8 százalékos részesedésével a harmadik helyre esett vissza, a 2025-2019 közötti időszakhoz képest 2020-2024 között 64 százalékos visszaesést produkálva. Ha TIV-ben nézzük, akkor a 2021-es, nagyjából 3675-höz képest 2024-ben már csak 1339 TIV-t tett ki az orosz export (ez a 2011-es adat nagyjából 15 százaléka), de ennek a mennyiségnek is még jó része évekkel ezelőtti megrendelések teljesítése.

Az orosz fegyvereknek gyakorlatilag eltűnt a piaca. Ez nemcsak a szankciók hatása, hanem több más tényező is közrejátszott a folyamatban. A potenciális vevők szembesültek az orosz fegyverrendszerek valós teljesítményével Ukrajnában, miközben a szankciók és az orosz haderő igényei miatt nem lehetnek biztosak abban, hogy rendeléseiket nemhogy az ígért határidőre, de valaha is megkapják. 2024-ben az orosz fegyverek majd’ 90 százalékát négy ország: India, Belarusz, Kazahsztán és Mianmar vásárolták meg.

Ha a rendeléseket nézzük, még sötétebb a kép: 2024-ben a legnagyobb külföldi megrendelésnek 12 Szu-30-as harci gép számított – csakhogy India ezeket már nagyrészt saját gyártásban állítja elő, tehát csak licenszdíjat fizet utánuk, az alkatrészek túlnyomó részét már maga állítja elő. Közben az orosz hadiipari cégek gyakorlatilag teljes egészében az orosz haderő igényeinek kielégítésére álltak át, és ezt főként a szovjet időkben felhalmozott készletek felújításával elégítik ki.

Az nyilvánvalónak látszik, hogy az ukrajnai háború befejezése előtt az orosz fegyverexportnak esélye sincs talpraállni, de az igazi kérdés most már inkább az, hogy utána milyen esély lehet erre. Elemzők szerint az orosz hadiipari cégeknek súlyos problémáik vannak, például jelentős adósságaik halmozódtak fel, és ugyan egyelőre az állam életben tartja őket, egy esetleges békekötés után ez a 90-es évekbelihez hasonló csődhullámot is elindíthat a szektorban. A fő gondot egyébként adósságokon kívül az jelenti, hogy a cégeknek az orosz hadseregnek nagyon alacsony profittal, vagy akár veszteséggel kell eladniuk termékeiket, ezért hiába nőttek a bevételek, a profitráta még a kozmetikázott adatok szerint is csökkent. Korábban ezeket a lyukakat a jóval drágábban megszámolt külföldi eladások tömték be, de ezek most nagyrészt kiestek a rendszerből.

A külföldi megrendelések pedig a jövőben sem fognak segíteni, hiszen ugyan az ukrán fronton nagyon jó szolgálatot tesznek a sok évtizede tervezett szovjet modellek, de nem valószínű, hogy valaki helyrepofozott T-64-es tankokat akarna venni mondjuk 2028-ban. (Arról nem is beszélve, hogy lassan kifogyóban is vannak ezek a készletek – de ez legyen inkább az orosz haderő gondja.) A haderő igényeinek kielégítése mellett pedig az orosz cégeknek még a korábbinál is kevesebb erőforrásuk maradt fejlesztésekre, miközben a piacon a hagyományos versenytársaik mellett új szereplők is megjelentek az oroszok olyan hagyományosan erős szegmenseiben, mint mondjuk a harci repülőgépek vagy az önjáró tüzérségi eszközök piacán.

Némi reménysugarat az olyan termékek, mint a hiperszonikus és ballisztikus rakéták, valamint a harci drónok, elsősorban az Orlan és a Lancet család jelenthetnek. Az Iszkander ballisztikus rakéta például jól teljesít az ukrán fronton, és a szankciók ellenére a termelését is sikerült jócskán felfuttatni. Ha már nem kell minden legyártott darabot záros határidőn belül ki is lőni egy ukrán célpontra, akkor erre valószínűleg lenne vevő a piacon is. De hogy mi lesz például az egykor az orosz hadiipar büszkeségének számító harci repülőgépek exportjával? Jó kérdés, de tény, hogy miközben az oroszok azzal szenvednek, hogy röpképesen tartsák negyedik generációs harci gépeik egyre fogyatkozó flottáját, a piacon már 4,5, illetve 5. generációs gépekkel is megjelent Dél-Korea, valamint Kína, és persze még mindig ott vannak a kipróbált, jókora volumenben gyártott amerikai gépek is.

Hol van Kína?

Ha már Kínát említettük, azt gondolhatnánk, hogy a távol-keleti óriás lehetne a nagy nyertese Oroszország kiválásának a piacról. Hiszen azok, akik korábban ilyen vagy olyan okból nem akartak (csak) amerikai vagy nyugati fegyverekre építeni önvédelmi képességeiket, azoknak most ott lennének Kína egyre látványosabban fejlődő termékei.

A valóság azonban más. Nem is olyan rég Kína még jelentős fegyverimportőr volt, és elsősorban Oroszország irányából érkeztek olyan nehezebben legyártható eszközök, mint például a repülőgéphajtóművek. Mostanra a kínai ipar már a repülőgéphordozóktól az 5. generációs vadászgépeken át a nagy hatótávolságú hiperszonikus cirkálórakétákig mindent képes maga előállítani. A SIPRI adatai szerint a 2001 és 2004 közötti szinthez képest 84 százalékkal esett vissza a kínai fegyverimport értéke.

A másik oldalon azonban az export nem nőtt közel sem ilyen ütemben. 2023-hoz képest még csökkent is Kína részesedése a nemzetközi fegyverexportból, 6,2-ről 5,9 százalékra. Ez részben abból is adódik, hogy a kínai hadiipar termékeit egyelőre elsősorban a kínai haderő elképesztő ütemű modernizálása szívja fel, de a másik oldalon ott van az is, hogy kínai fegyvereket még mindig nagyon kevés ország vásárol.

2024-ben az export 90 százaléka hat országba: Pakisztánba, Szerbiába, Thaiföldre, Algériába, Bangladesbe és Mianmarba irányult, a teljes export 10 százalékát pedig egyetlen, Mianmarnak leszállított föld-levegő rakétarendszer tette ki. Úgy tűnik, a világ nagy része még politikai és katonai értelemben is kockázatosnak tartja kínai fegyverrendszerek vásárlását.

Európa felpörög, de van honnan

Ha Európát nézzük, akkor mindenképpen említésre méltó, hogy a legnagyobb százalékos növekedések között számos európai államot találhatunk: az összességében a lista 6. helyére odafért Olaszország 138, a 9. Spanyolország 29, a 11. Törökország 103, a 14. Svédország 73, 15. Norvégia 187, a 13. helyre feljött Lengyelország pedig 4031 (négyezer-harmincegy) százalékkal tudta növelni részesedését a világpiacon. Ez részben természetesen az Ukrajnába irányuló eladások miatt történhetett, másfelől pedig jól teljesítettek az olyan hagyományosan európai erősségnek számító ágazatok, mint például a felszíni hadihajóké, illetve a hagyományos meghajtású tengeralattjáróké.

A jövőt tekintve az európai hadiipar előtt jókora lehetőségek állhatnak. Ha valóban beindul az európai NATO-tagállamok európai cégekre fókuszáló újrafegyverzési programja, az egyrészt önmagában is bevételeket generálhat, másrészt a felfutó, nagyobb darabszámú termelésből versenyképesebb áron juthat exportra is. Harmadszor pedig ott van az a politikai tényező, hogy az Egyesült Államok irányváltásával sok ország dönthet úgy világszerte, hogy megpróbálja magát elkezdeni függetleníteni az amerikai fegyverektől, de cserébe nem akar egy hasonló, vagy talán még erősebb kitettséget létrehozni a másik igazi szuperhatalom, Kína irányába sem.

Összességében tehát az orosz fegyverexport összeomlásán kívül 2024-ben sem állt a feje tetejére a világ fegyverexport-piaca. Látható persze némi mozgás, átrendeződés, de a modern, nagy értékű fegyverrendszerekhez szükséges kiterjedt technológiai és ipari háttér, kutatás-fejlesztésbe ölt évek és dollármilliárdok, valamint a megrendelésekhez szükséges bizalom, illetve azok hosszú átfutási ideje miatt egyelőre nem figyelhetők meg az alapokat megrengető mozgások, és új szereplőkből is kevés tudott igazán betörni a piacra.

Jönnek a drónok – és a dróngyártók

Azonban ez nem biztos, hogy így is marad a következő években. Ugyan 6. generációs vadászgépet sehol nem fog egy néhány millió vagy százmillió dolláros alaptőkéjű startup összerakni, az Ukrajnában hatalmas sikereket arató drónok esetében ez már nem olyan biztos (ahogy pont az ukrán drónipar is bizonyítja egyébként).

Igaz, nagyon sok drónt kell exportálni ahhoz, hogy az összegek felérjenek egy cirkáló vagy egy 5. generációs harci gép árához, de ha azt nézzük, hogy mind Ukrajna, mind Oroszország 2025-re több millió harci drónt tervez legyártani és bevetni, akkor már látható, hogy ilyen mennyiségek már globális szinten is meglátszanának az adatokban. (Ha mondjuk egy drónt 500 dollárnak számolunk, akkor négymillió drón árából már 25 darab 80 milliós F-35-öst lehet venni.)

Ráadásul a harci drónoké még hatalmas ütemben fejlődő technológia, bőven van tér és lehetőség olyan újításokra, amelyekért tolonganának a vevők. A drónok már most látványosan átalakították a hadviselést (egy friss jelentés szerint például az elmúlt időszakban az orosz veszteségek nagyjából 70 százalékát drónok, és nem mondjuk hagyományos tüzérségi eszközök okozták), és könnyen lehet, hogy a fegyveripar, fegyverexport világát is alaposan felforgathatják. Ugyanez igaz a drónok elleni védekezésre is. Erre jelenleg semmilyen haderőnek nincs hatékony, tömegesen bevethető megoldása – aki ilyennel előáll, az bizony nagyot kaszálhat.

Érdemes lesz tehát továbbra is figyelni a trendeket. Érezhető törést jelent-e majd a trumpi fordulat az amerikai fegyverexportban? Megfordul-e a Kína és Oroszország közti hagyományos viszonyt, azaz orosz fegyverek kínai importja helyett egyre inkább kínai fegyverek orosz importja következhet? Tovább tudja növelni részesedését Dél-Korea? Tényleg felpörög az európai hadiipar és ezzel az európai fegyverek exportja is? A SIPRI 2025-re vonatkozó számait valamikor jövő március elején láthatjuk majd, de a hírekben addig is találhatunk majd árulkodó jeleket.

A cikkhez sokat merítettünk az ausztrál védelemgazdasági szakértő, Perun a témával foglalkozó adásából, amelyet itt is megtekinthet: