Évtizedek óta a világ természetes rendjének számít, hogy a világ két fő fegyverexportőre az Egyesült Államok és a menet közben Oroszországgá alakult Szovjetunió. A rendszerváltás utáni időszakban, a hidegháború vége után, Oroszország súlyos gazdasági problémáinak idején Amerika hirtelen a korábbi nagyjából kiegyenlített állás helyett messze maga mögött hagyta az oroszokat e téren. De ez nem volt végzetes csapás az orosz fegyverexportra, hiszen az 1990-es évek végére magára talált Oroszország, sőt a 2000-es években olyan év is volt, amikor megelőzte az Egyesült Államokat a leszállított fegyverek értékében.
A következő fordulatot 2014, a Krím annektálása miatt bevezetett szankciókhoz lehet a leginkább kötni, ezek hatásai a 2010-es évek második felében kezdték érzékeltetni a hatásukat, majd ugye jött 2022 és az Ukrajna ellen indított nyílt háború.
Fotó: Ria Novosti
A folyamat mostanra jutott el odáig, hogy kimondható: Oroszország elvesztette a második helyet a világ fegyverexportőrei között. További foltot ejthet az orosz nemzeti önbecsülésen, hogy az előzést nem az Oroszország korábbi szuperhatalmi státuszára ácsingózó Kína, hanem a „hanyatló Nyugat” egyik gazdasági, társadalmi problémákkal küzdő országa, Franciaország hódította el.
A globális fegyverpiacot évtizedek óta követő Stockholm International Peace Research Institute (SIPRI) adatai szerint az elmúlt öt év, tehát a 2019 és 2023 közötti időszak adatai szerint ebben az időszakban Franciaország több fegyvert exportált, mint Oroszország, még ha nem sokkal, kerekítve mindkét ország 11 százalékáért felelős a globális külföldi fegyvereladásoknak. (Tegyük hozzá, hogy a SIPRI adataiba a kézifegyverek, illetve a lőszerek nem számítanak bele, csak a nagyobb értékű, jobban követhető rendszerek, repülőgépek, hadihajók, páncélosok, légvédelmi és tüzérségi rendszerek, de éppen ezek jóval magasabb árai miatt nagy elmozdulást azokkal együtt sem mutatnának az adatok, ráadásul az évek során megfigyelhető trendek az azonos metodológia miatt mindenképpen érvényesek.)
Eltűntek a vevők
De mit jelent ez az orosz fegyveripar jelenét és jövőjét illetően, és számíthat ez az ukrajnai háború tekintetében? Egyáltalán: valóban olyan rossz a helyzet, mint ahogy ezek az adatok mutatják, nem csak néhány gyengébb évről, a szankciók akár ideiglenesnek is tekinthető hatásáról van szó?
A Perun néven publikáló ausztrál védelemgazdasági szakértő alaposabban is megnézte az adatokat, és arra a következtetésre jutott, hogy az orosz fegyverexport helyzete nem annyira rossz, mint amennyire az elvesztett második hely sugallja, hanem
„sokkal, sokkal rosszabb”.
Miért? Egyrészt ott van az a tény, hogy itt nem egy egy-két éves megzuhanásról van szó, hanem egy régóta lefele tartó trend folytatásáról, és nem is egy-két különösen rosszul sikerült év adatai látszanak most. A 2022-es év például még egy kicsit jobban is sikerült orosz szempontból, mint 2021, 2023-ban viszont lefeleződött 2022-höz képest az orosz fegyverexport értéke. 2013 óta pedig egészen drámai, nagyjából 84 százalékos a visszaesés.
Talán mondani sem kell, hogy mindez egy olyan időszakban történik ráadásul, amikor a világ országai nem kevesebbet, hanem jóval többet költenek fegyverekre, mint korábban: 2019 és 2023 között 94 százalékkal nőtt a globális fegyverexport értéke a 2014 és 2018 között öt évhez képest. Ebben a környezetben kell tehát értelmezni ezt a jókora orosz visszaesést – nem csoda, hogy a százalékban kifejezett részesedése ekkorát esett Oroszországnak. Ha nem az ötéves adatokat nézzük, hanem csak 2023-at, akkor az orosz export a globális export 4,4 százalékát tette csak ki, miközben még 2018-ban is 25,2 százalék volt ez az adat.
Az is nagyon látványos, hogy egyre kevesebb ország vásárol orosz fegyvereket. 2019-ben még 31 országba érkeztek nagy értékű orosz fegyverrendszerek, tavaly már csak 12-be, de ezek között is vannak olyanok, mint például Vietnám, amely ugyan felkerült a listára, de vallójában elhanyagolható a tavalyi szállítások értéke, és az előző ötéves periódussal összehasonlítva 91 százalékos a visszaesés az oda irányuló orosz fegyverszállítások értékében. Még olyan, Oroszországgal a háború ellenére is szoros kapcsolatot ápoló országok is eltűntek a listáról, mint mondjuk Szerbia.
Az összes orosz fegyverexport közel kétharmada igazából három országba irányult: India 34, Kína 21, Egyiptom pedig 7,5 százalékát vitte el az összes leszállított orosz fegyvernek. De a mennyiségek itt is drámai visszaesést mutatnak: India 34, Kína 39, Egyiptom pedig 54 százalékkal kevesebb orosz fegyvert vett 2019-2023 között, mint 2014-2018 között.
Fotó: Indiai védelmi minisztérium/Wikimedia
Elveszett megrendelések
És ez még nem minden. Valószínűleg senkit nem lep meg, hogy a fegyverexport nem úgy működik, mint egy rendelés az Amazonról, azaz nemhogy nem néhány nap vagy hét telik el a megrendelés és a leszállítás között, hanem évek, méghozzá néha hosszú évek is. A SIPRI adatai az adott időszakban leszállított fegyverekre vonatkoznak, a megrendelések viszont bőven kívül is eshetnek a vizsgált időszak határain.
Jelen esetben például ez úgy néz ki, hogy a most leszállított fegyverek között van olyan, amit még 1998-ban rendeltek, az összes szállítás között pedig csupán 12 százalékot képviselnek a 2022-2023-ban. Ha az orosz fegyverek két legnagyobb vásárlóját nézzük, akkor az Indiába 2023-ban érkezett fegyverek közül semmit nem rendeltek meg 2021 után, értékben messze a legnagyobb részt egy 2018-as, S-400-as légvédelmi rendszerekre vonatkozó rendelés teszi ki a hozzá tartozó rakétákkal együtt. India ráadásul licenszben is gyárt orosz eszközöket, például BMP-2-es gyalogsági harcjárműveket, ilyen megállapodásokból is érkezett pénz most, de ez azért nem igazán tekinthető az orosz fegyverexport részének.
Kína esetében szintén az a helyzet, hogy a most leszállított eszközök között a legújabb rendelés 2015-ös, a szállítások fő részét 2004-ben rendelt tűzvezető radarok, illetve 2011-ben és 2015-ben rendelt légcsavaros repülőgépmotorok teszik ki.
Ebből is látható, hogy ha arra vagyunk kíváncsiak, mi lesz az orosz fegyverexporttal 3, 5, 10 év múlva, akkor nem a mostani szállításokat, hanem a mostani rendeléseket kell elsősorban megnézni. Ha eddig borús volt a kép, akkor itt sötét, viharos éjszakát képzelhetünk lelki szemeink elé. Az orosz fegyveripar külföldről érkezett, ismert megrendelései ugyanis még a megvalósult szállításokhoz képest is mélyrepülésben vannak.
A SIPRI nem dollárban (vagy esetleg rubelben) számol, hanem a jobb összehasonlíthatóság kedvéért egy saját mérőszámot, az úgynevezett TIV-et (Trend Indicator Value-t) használja, amely az infláció, a különböző pénznemek árfolyammozgásai okozta torzításokat kiküszöbölve hozza egymással összevethető jelenértékre a különböző időpontokban és pénznemekben megkötött üzletek, leszállított fegyverek értékét.
TIV-ben számolva tehát az orosz fegyveripar 2012 és 2014 között 5115 egységnyi rendelést kapott külföldről, 2022-2023-ban pedig 1306-ot. Ennél is többet mond, hogy a tavalyi rendelések gyakorlatilag három országból, Iránból, Indiából és Kirgizisztánból érkeztek, Irán egymaga nagyjából 60 százalékát adta le az összes rendelésnek. India viszont csupán az orosz licensz alapján gyártott Szu-30-as vadászbombázó-programját terjeszti ki, ez tehát nem tekinthető igazán új megrendelésnek. Márpedig India hosszú-hosszú évek óta a világ legnagyobb fegyverimportőre, és egyben az orosz fegyverek legnagyobb vásárlója is. Az indiai haderő jelenleg nagyjából 80 százalékban orosz eszközökkel van felszerelve, tehát folymatosan vásárol alkatrészeket, muníciót is a meglévő eszközeihez. Ha most váltanak nyugati eszközökre, az nem fog egyik napról a másikra menni, de hatalmas csapás lesz az orosz fegyverexportra.
Iránról pedig egyrészt tudjuk, hogy szintén nemzetközi szankciókkal sújtott ország, tehát nem igazán a szabadpiacon vásárol, másrészt hosszú története van az orosz-iráni vitáknak, felmondott, módosított szerződéseknek a fegyverüzletek terén, és gyakorlatilag egyedüli vásárlóként nyilván viszonylag nyomott áron vásárolnak. Ráadásul bőven elképzelhető, hogy később még nyomást gyakoroljanak az oroszokra, hogy a javukra módosítsák a feltételeket.
Nincs jó hírük
De miért nem vesznek már orosz fegyvereket a világban? Egyrészt természetesen ott vannak a konkrét szankciók, amelyek az ezekhez csatlakozott országokban eleve kizárják a beszerzésnek ezt az útját. Aztán ott vannak a másodlagos hatások, azaz hogy a Nyugat, és elsősorban az Egyesült Államok nagyon rossz szemmel nézi, ha egy ország orosz fegyvereket vesz. A fegyvervásárlás sohasem csak gazdasági vagy stratégiai kérdés, hanem politikai is, egy most megvásárolt fegyverrendszer előreláthatólag évtizedekre elnyúló kapcsolatokat feltételez az eladóval, alkatrészellátás, karbantartás, a legénység kiképzése, esetleges közös hadgyakorlatok formájában. PR-szempontból sem éppen a legszerencsésebb most orosz fegyvereket vásárolni. Emlékezzünk, az ENSZ tagállamainak túlnyomó többsége minősítette agressziónak azt, amit Oroszország tett – megteheti egy ilyen ország vezetője, hogy utána bevásárol néhány Ukrajna ellen is bevetett eszközt?
Azonban maguk a termékek sem túl vonzók. Bár az Ukrajnában elszenvedett veszteségek egy része nem a bevetett eszközök „hibája”, hanem vezetési, karbantartási, utánpótlási problémákra, vagy éppen a nem megfelelően kiképzett személyzetre vezethető vissza, a védelmi beszerzésekről végső soron nem katonai szakemberek, hanem politikusok döntenek. Márpedig ők is azt látják az ukrajnai felvételeken, amit a laikusok: a százával kilőtt, tornyukat föld körüli pálya irányába küldő harckocsikat, az aprócska ukrán légierővel szemben légifölényt kivívni képtelen, a szedett-vedett ukrán légvédelem által rendszeresen lelőtt harci repülőgépeket, az ukrán drónokat Moszkváig elengedő légvédelmi eszközöket, és így tovább. Ha a politikusokat még akár meg is lehetne győzni arról, hogy ez csupán a látszat, a közvéleményt már nehezebben, márpedig még az autokrata vezetőknek is ügyelniük kell arra, hogy legalább látszólag felelősen bánjanak az ország pénzével, és erősnek látszó fegyverekkel garantálják népük biztonságát.
Elavuló örökség
Ott van az is, hogy az orosz eszközök egy jó része valóban kezd reménytelenül elavulni. A Szu-30-as, 34-es, 35-ös harci gépek például az 1970-es években kifejlesztett Szu-27-es továbbfejlesztett változatai. Ezek ugyan „jó” 4. generációs gépek, de közben az Egyesült Államok már éppen selejtezi le az első 5. generációs gépeit, Kína is saját 5. generációs gépet fejlesztett ki, és már több program is zajlik a 6. generációs vadászbombázók kifejlesztésére.
Fotó: Wikimedia
Aki a piacról válogathat, az azért most már egyre inkább modernebb típusokat vesz, és ez meglátszik az eladásokon is. A harci repülőgépek pedig a hadihajók után a legdrágább katonai exportcikkek közé tartoznak. 2020-ban még nagyobb értékben szállított Oroszország külföldre csak harci repülőgépből, mint 2023-ban összesen fegyvereket – és a probléma az, hogy ez nem csak a háború miatti bezuhanás, hanem a más lehetőségektől elzárt Iránon kívül igazából nem is nagyon akar már senki szovjet alapokra épülő orosz harci gépeket venni.
Az is elriaszthatja a potenciális vásárlókat az orosz fegyverektől, hogy óriási a bizonytalanság a rendelések teljesítése körül. Le tudja egyáltalán gyártani a megrendelt eszközöket a szankciókkal, alkatrészhiánnyal küzdő, szabotázsakciókkal, ukrán dróntámadásokkal sújtott orosz hadiipar a rendeléseket időben? Mindenki látja, hogy az orosz haderő hatalmas veszteségeket szenved a fronton – mi a garancia arra, hogy az elkészült eszközöket nem viszik-e inkább a frontra? Készültek felvételek például indiai rendelésre készült specifikációjú T-90-es tankokról az ukrán fronton, hírek érkeztek arról, hogy az oroszok visszavásárolnának Mianmarnak már leszállított Szu-30-as gépeket. Márpedig pont a hosszú átfutási idő miatt nagy bajban van az az ország, amely mondjuk évekkel később szembesül azzal, hogy a megrendelt eszközeit mégsem gyártották le, vagy legyártották, csak valahol Bahmut környékén változtak látványos tűzgolyóvá, mert nem fog tudni hirtelen leakasztani a helyükre valamit.
De milyen következményekkel járhat mindez Oroszország, az orosz-ukrán háború, illetve az orosz fegyveripar számára rövidebb és hosszabb távon? Ennek járunk utána cikkünk második részében, amely várhatóan március 27-én, szerda reggel jelenik majd meg.
Perun a témáról szóló, e cikk alapját képező adását itt is megnézheti:
