Hamarosan elkezd atombombákat robbantani Trump és Putyin?

Jókora vihart kavart Donald Trump amerikai elnök váratlan bejelentése arról, hogy „utasította a [védelmi minisztériumról nemrég átnevezett] háborús minisztériumot, hogy kezdje el egyenlő alapon tesztelni nukleáris fegyvereinket. Ez a folyamat azonnal el fog kezdődni.”

És hogy miért tenne ilyet? „Más országok tesztprogramjai miatt” – áll ugyanebben a bejegyzésben, amelyet Trump október 30-án, a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartandó dél-koreai találkozójára útban, minden bizonnyal az elnöki különgép fedélzetén fogalmazott meg és tett közzé, feltehetően „első felindulásból”, válaszul arra, hogy Putyin orosz elnök két, nukleáris fegyver, a Burevesztnyik nukleáris meghajtású robotrepülőgép, illetve a Poszeidón nukleáris torpedó sikeres teszteléséről tett bejelentést. (Előbbiről bővebben itt olvashatnak.)

Oroszország természetesen idegesen reagált. November 5-én Vagyimir Putyin orosz elnök utasította vezető tisztviselőit, hogy készítsenek terveket nukleáris fegyverek esetleges tesztelésére. November 11-én pedig Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szögezte le újra, hogy Oroszország robbantani fog, ha más ország robbant, és Putyin korábbi, 2023-as beszédére utalva így fogalmazott:

„Leszögezte [Putyin], hogy ha bármelyik nukleáris hatalom végrehajt egy nukleárisfegyver-tesztet – nem egy hordozóeszköz tesztjét vagy egy szubkritikus kísérletet, hanem egy valós nukleárisfegyver-tesztet –, akkor Oroszország hasonlóan fog válaszolni.”

Nincs szükség nukleáris robbantásokra?

Akkor most hamarosan nukleáris bombák robbannak majd a világban? Azért ennyire nem eszik forrón a – radioaktív – kását. Először is, mire gondolt a költő, azaz Donald Trump, amikor nukleáris fegyverek tesztjéről beszélt? Ez egyelőre nem teljesen világos, valószínűleg még saját maga számára sem.

Több szakértő gyorsan sietett megnyugtatni a kedélyeket, hogy biztosan nem arról van szó, hogy nukleáris bombákat kezdene robbantgatni az Egyesült Államok. Ilyet utoljára 1992-ben tett egyébként, 1996-ban pedig nemzetközi egyezmény is betiltotta az ilyen teszteket – igaz, ezt az Egyesült Államok nem ratifikálta.

A fő ok viszont még nem is morális vagy éppen jogi, hanem technológiai és pénzügyi. Az amerikai haderő messze a legtöbb nukleáris kísérleti robbantást hajtotta végre a világon: 1054-et (más források szerint 1030-at), plusz a két éles bevetést Hirosima és Nagaszaki ellen. Ezzel szemben Oroszország „csak” 715 bombát robbantott fel, míg a jelenlegi harmadik legerősebb atomhatalom, Kína 45-öt. Ez bőven elég adatot szolgáltatott a tudósoknak ahhoz, hogy kiértékeljék az amerikai nukleáris arzenál képességeit.

A meglévő, kiterjedt amerikai nukleáris arzenál karbantartásához, illetve a további kutatásokhoz teljesen elegendőek a számítógépes modelleken végzett tesztelések, kísérletek, illetve az úgynevezett szubkritikus kísérletek. Utóbbiak esetén a hasadóanyagot úgy tesztelik, hogy ne jöjjön létre a visszafordíthatatlan, robbanáshoz vezető láncreakció. Ilyeneket egyébként a mai napig rendszeresen végeznek mind az Egyesült Államokban, mind Oroszországban, és máshol is.

Valódi kísérleti robbantásoknak legfeljebb akkor lehetne valami értelme, ha az Egyesült Államok egy teljesen új robbanófej kifejlesztésébe kezdene – ennek esetleg része lehetne, hogy letesztelik, valóban úgy működik-e, ahogy a tudósok és a szimulációk alapján kellene. Új robbanófej fejlesztéséről azonban nem tudni, erre semmilyen szükség nem mutatkozik (a meglévő robbanófejek is bőven elegendők bármilyen célra, legfeljebb a hordozóeszközöket lehetne modernizálni), és ez a fejlesztés természetesen egy hosszú, sokéves folyamat lenne.

Ráadásul egy valódi nukleárisfegyver-teszt önmagában is igencsak bonyolult és időigényes folyamat lenne. Az Egyesült Államoknak egyetlen, erre elméletben alkalmas helyszíne van a nevadai sivatagban, ahol 1951 és 1992 között 928 nukleáris bombát robbantottak fel, százat a légkörben (utoljára 1962-ben), 828-at pedig a föld alatt.

Ahhoz azonban, hogy itt újra valódi robbantást lehessen végrehajtani, az amerikai törvényhozásnak is jóváhagyást kellene adnia a kormányzatnak. Szakértők szerint pedig ahhoz, hogy ennek valami tudományos-fegyverfejlesztési haszna is legyen, komoly előkészületek szükségesek. Pontosan meg kell tervezni a kísérletet, adott esetben megtervezni és legyártani a robbanófejet, kiásni az aknát, ahol a robbantás történni fog, illetve telerakni a környezetét szenzorokkal, amelyek az adatokat összegyűjtik. Ez egy minimum másfél, de inkább három éves folyamat lenne, ha egyáltalán zöld utat kapna.

Mindez természetesen dollármilliárdokba kerülne, és a környezeti hatásai sem elhanyagolhatók. Ugyan elvileg egy föld alatti robbantás során nem kerülhetne ki radioaktív szennyeződés a környezetbe, egy 1993-as jelentés szerint a nevadai föld alatti tesztekből 32 esetben mégiscsak kiszökött valahogy radioaktív anyag a légkörbe, a sivatagos terület helyreállításának költségeit pedig egy 2022-es jelentés 650-880 milliárd dollár közöttre becsülte, az ehhez szükséges időt pedig több mint 50 évre.

Persze van ennél egyszerűbb megoldás. Ha pusztán az erődemonstráció a cél, akkor az Egyesült Államok egy meglévő ballisztikus rakétára szerelve egy meglévő robbanófejet legfeljebb egy-két órán belül bármikor kilőhetne az atmoszférán kívülre, és ott felrobbanthatná. Ennek azonban semmilyen tudományos hozadéka nem lenne, és a fegyverarzenállal kapcsolatban is legfeljebb annyit árulna el, hogy az a bizonyos robbanófej valóban működőképes – volt.

Vannak, akik titokban robbantgatnak?

A szakértők szerint tehát inkább arról lehet szó, hogy a Trump-kormányzat a nukleáris hordozóeszközök tesztelésére, illetve a szubkritikus tesztek felpörgetésére készülhet. Így nyilatkozott Chris Wright amerikai energiaügyi miniszter is.

„Azt hiszem, a tesztek, amelyekről most beszélünk, a rendszerek tesztjét jelentik. Ezek nem nukleáris robbanások. Ezek azok, amelyeket nem-kritikus robbanásoknak nevezünk”

– mondta egy interjúban november 3-án. Csakhogy minisztere szavainak előző nap ellentmondott Trump, aki a 60 Minutes műsorában azt mondta: „Más országok tesztelnek. Mi vagyunk az egyetlen ország, amelyik nem tesztel, és én nem akarok az egyetlen ország lenni, amelyik nem tesztel.” Amikor pedig rákérdezett a riporter, hogy tehát arról van-e szó, hogy három évtized után az Egyesült Államok nukleáris fegyverek kísérleti célú felrobbantását tervezi-e, így felelt:

„Nukleáris fegyvereket fogunk tesztelni, ahogy más országok teszik, igen. Oroszország tesztel, Kína tesztel, de nem beszélnek róla. Tudja, mi egy nyílt társadalom vagyunk. Mi mások vagyunk. Mi beszélünk róla. Tesztelni fogunk, mert ők tesztelnek és mások tesztelnek. És Észak-Korea biztosan tesztel. Pakisztán is tesztel.”

Nem igazán tudni, mire alapozta Trump az állításait, ugyanis Oroszország 1990-ben, Kína és Franciaország 1996-ban, India és Pakisztán pedig 1998-ban hajtotta végre az utolsó kísérleti robbantását. Az egyetlen 21. századi kivétel Észak-Korea, de még ott is 2017-ben történt az utolsó kísérleti robbantás.

A CIA igazgatója, John Ratcliffe viszont november 3-án azt írta, az elnöknek „igaza van”, és felidézte, hogy az amerikai hírszerzési ügynökségek 2019-es értékelése szerint Oroszország és Kína ultraalacsony robbanóerejű nukleáris fegyvereket tesztel titokban (ezt is tiltják egyébként a nemzetközi egyezmények). Ez valódi nukleáris robbanással jár, azonban egy stratégiai nukleáris robbanófej száz vagy akár ezer megatonnás (ez a szám azt jelenti, hány kilogramm TNT robbanóerejének felel meg a fegyver pusztítása) töltetek helyett itt legfeljebb száz tonna körüli vagy akár tíz tonna alatti TNT-nek megfelelő robbanóerejű bombákat robbantanak fel.

Ezeket valóban nem feltétlenül észlelik a nukleáris robbantások detektálására alkalmas műszerek, és akár elképzelhető, hogy az oroszok vagy a kínaiak – vagy mások – valóban végrehajtottak ilyesmit. Ám erre konkrét bizonyítékokat eddig az Egyesült Államok sem közölt, és nem is vádolta nyilvánosan a többi atomhatalmat ezzel. Ha Trump arra utalt, hogy tudomása van valódi nukleáris robbantással járó tesztelésről orosz és kínai oldalon, akkor

„az elnök ezzel nagyon szigorúan titkos hírszerzési információt közölt”

– mondja George Perkovich, a Carnegie Alapítvány Nemzetközi Békéért nukleáris fegyverekkel foglalkozó vezető munkatársa.

Elképzelhető tehát egy olyan forgatókönyv is, hogy az Egyesült Államok is ilyen, ultraalacsony robbanóerejű bombákkal tervez (újra, hiszen ilyen programja is volt korábban) kísérletezni.

Orosz reakcióidő

Akárhogy is, pusztán a kísérletek felújításáról való beszéd is olyan ajtókat nyit ki, amelyeket jobb lett volna zárva tartani.

Az orosz vezetés reakciója várható volt, és ez valószínűleg nem is a szokásos kardcsörtetés. Ha az Egyesült Államok tényleg – valamilyen formában – nyilvánosan felrobbantana egy valódi nukleáris fegyvert, akkor Oroszország minden bizonnyal hasonlóan tenne.

Szakértők szerint az oroszok hasonló technológiai gondokkal szembesülnének, mint az amerikaiak. Egy „rendes”, értékelhető adatokat szolgáltató kísérleti robbantáshoz szintén minimum sok hónapnyi előkészület kellene. Ahhoz azonban, hogy egy meglévő robbanófejet elszállítsanak a sarkkörön túli, Novaja Zemlja szigetcsoporton még 1954-ben megnyitott nukleáris fegyverkísérleti telepre, ott beletegyék egy már kiásott aknába, lezárják és felrobbantsák, nem sok előkészület kell.

Annál is inkább, mert a telep a mai napig használatban van, például a Burevesztnyik robotrepülőgépet is itt tesztelhették. Nem elképzelhetetlen az sem, hogy az oroszok – épp az ilyen eshetőségekre felkészülve – már tettek is előkészületeket egy kísérleti nukleáris robbantás végrehajtására. Műholdfelvételek például az elmúlt időszakban is komoly földmunkákkal járó aktivitást rögzítettek a telepen, de arra nincs bizonyíték, hogy valóban egy újabb robbantásra készítették volna elő azt az oroszok, akik persze szintén megtehetik, hogy egy rakétájukat és egy robbanófejüket kilövik a világűrbe egy látványos, de semmit sem érő nukleáris tüzijáték keretében.

Elemzők egyébként azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy Oroszország kivár, és tényleg tartja magát a „ha ti robbantatok, akkor mi is” fenyegetéshez. Már csak azért is, mert számukra sem lenne igazán hozadéka még egy jól kivitelezett kísérletnek sem, a Szovjetunió is bőven elegendő adatot gyűjtött saját hidegháborús kísérleteiből.

Kína nyerheti a legtöbbet, a világ viszont sokat veszíthet

Egészen más viszont Kína, illetve a többi atomhatalom helyzete. A távol-keleti ország az elmúlt években hatalmas erőfeszítéseket tett nukleáris elrettentő erejének növelése érdekében, mind a hordozóeszközeinek modernizálása, mind a robbanófejek száma tekintetében. Utóbbiak fejlesztéséhez és építéséhez viszont az Egyesült Államokhoz és a Szovjetunióhoz/Oroszországhoz képest töredék annyi, mindössze 47 darab kísérleti robbantás adatai állnak rendelkezésére.

Kínának tehát sokkal több potenciális hozadékkal járna, ha újrakezdené a kísérleti robbantásokat. És ha valaki felrobbant egy bombát, akkor onnantól mindenki úgy érezheti, szabad a pálya.

„A tesztadatok terén fennálló aszimmetria fájó pont a kínai tisztviselők számára, akik úgy érzik, a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló egyezmények, különösen [az 1963-as, a légkörben, a víz alatt és a világűrben történő robbantásokat betiltó] részleges atomcsend egyezmény hátrányosan érintette őket. Ha egy ország visszatér a nukleáris teszteléshez, mások valószínűleg követik – és ebben az esetben Kína nyerhet a legtöbbet fegyvertervezés és a robbanófejekről szerzett információk terén, további hozzájárulásként nukleáris arzenáljának növeléséhez”

– mutat rá Heather Williams, a CSIS kutatóintézet nukleáris ügyekkel foglalkozó igazgatója.

Legalább ennyire csábító lenne a lehetőség a három, illetve két kísérleti robbantással „szerénykedő” India és Pakisztán számára. De Észak-Koreát is nehéz lenne hitelesen újabb szankciókkal fenyegetni újabb kísérleti robbantások esetén, ha közben az Egyesült Államok és Oroszország is végrehajt ilyeneket.

Mindez tehát az ukrajnai háborús helyzet körüli gyakori, főként orosz nukleáris fenyegetéseken túl is tovább rombolja a világ biztonsági stabilitását, és hozzájárulhat egy új, a hidegháborút idéző nukleáris fegyverkezési verseny beindulásához. (Már csak azért is, mert ahogy korábban írtuk, a két igazi nukleáris szuperhatalom számára kizárólag új robbanófejek fejlesztése esetén lehet bármilyen valós értelme igazi nukleáris bombákat robbantgatni.)

Márpedig a nukleáris stabilitás egyébként is sokkal rozogább állapotban van, mint bármikor a hidegháború „forróbb” időszakai óta. A 2010-ben aláírt, a telepített nukleáris robbanófejek, illetve a célbajuttatásukra alkalmas rakéták és bombázók számát korlátozó orosz-amerikai új START egyezmény 2026 februárjában lejár, és a két ország jelenlegi viszonya nem igazán teszi lehetővé, hogy érdemi tárgyalások folytatódjanak megújításáról vagy egy új egyezményről.

Oroszország 2023 februárjában ugyan bejelentette, hogy felfüggeszti az egyezmény végrehajtását (ez elsősorban az orosz nukleáris létesítmények amerikai ellenőrzését jelentette), idén szeptemberben viszont azt közölte, hogy 2026 februárjától további legalább egy évig tartani fogja magát az egyezményben rögzített korlátozásokhoz.

Ez ugyan messze nem oldaná meg a problémát, de az első lépése lehetne egy újabb egyezmény felé vezető útnak, és legalább nem nyitna teret újabb eszkalációs lépéseknek. A világ többi része számára is fontos üzenet lenne, hogy a feszültségek ellenére a két nukleáris szuperhatalom valamiféle önmérsékletre azért hajlandó.

A nukleáris kísérleti robbantások újrakezdése viszont pontosan az ellenkező üzenetet küldené, és ráadásul nemcsak Kína, India, Pakisztán vagy Észak-Korea irányába, de az olyan, a saját nukleáris fegyverek gondolatával komolyabban vagy akár csak elméleti szinten foglalkozó országok irányába is, mint mondjuk Irán vagy Dél-Korea. Ahhoz pedig nem kell elemzőnek lenni, hogy megértsük, minél több ország minél több nukleáris fegyvert tart vagy állít hadrendbe, annál nagyobb az esélye annak, hogy valahol a világban egy újabb, élesben bevetett nukleáris fegyverből származó gombafelhő sötétítse el az eget.