2p

Az izraeli hatóságok fegyverként használják a vízhez jutást a Gázai övezetben élők ellen az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nemzetközi segélyszervezet szerint, amely kedden közzétett jelentésében kollektív büntetés alkalmazásával vádolta Izrael.

„A víz szándékos megvonása elválaszthatatlan része az Izrael által végrehajtott népirtásnak” – olvasható a jelentést kísérő sajtóközleményben. Az „Víz mint fegyver: Izrael pusztítása és a víz és közegészségügyi szolgáltatások megvonása a Gázai övezetben” címet viselő, 2024 eleje és 2025 vége közötti időszakban készített dokumentum szerint az izraeli hatóságok többször használták fegyverként a vizet, a jelentés szerint azzal a céllal, hogy – a civilek mészárlása és az egészségügyi létesítmények lerombolása mellett – „embertelen körülményeket teremtsenek a palesztinok számára”.

„Az izraeli hatóságok tudják, hogy víz nélkül megáll az élet” – szögezték le a jelentés összeállítói.

Claire San Filippo, az MSF vészhelyzeti felelőse felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ, az Európai Unió és a Világbank adatai szerint a harcok során a vízi és szennyvízelvezetési infrastruktúra csaknem 90 százaléka semmisült meg, beleértve a tengervízsótalanító üzemeket és csatornahálózatokat is.

  Palesztin gyerekek egy lajtoskocsinál a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2025. augusztus 13-án
Palesztin gyerekek egy lajtoskocsinál a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2025. augusztus 13-án
Fotó: MTI/AP/Abdel Karim Hana

Mint mondta, az ivóvízhiány olyan súlyos, hogy jelenleg képtelenség kielégíteni a teljes lakossági igényt, és felhívta a figyelmet arra is, hogy megfelelő higiéniás körülmények hiányában nagy a kockázata a különböző betegségeknek is.

Az MSF egyúttal felszólította Izraelt, haladéktalanul tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az emberek ivóvízhez jussanak. Kiemelte, hogy bár idén márciusban naponta több mint 5,3 millió liter vizet osztott szét, a fegyveres erők szabad mozgással kapcsolatos korlátozásai akadályozzák, hogy további, rászorulók lakta térségekbe eljusson.

Az izraeli hadsereg palesztin polgári ügyek koordinálásával foglalkozó részlege, a COGAT a szervezet állításait megalapozatlannak nevezte, kiemelve, hogy a Gázai övezet vízellátása „folyamatosan meghaladja a humanitárius küszöböt”, hozzátéve, hogy naponta 70 ezer köbméter vizet osztanak ki, az MSF nehézségeit pedig annak tulajdonította, hogy a szervezet „nem hajlandó alávetni magát a hatóságok előírásainak és terrorizmushoz köthető embereket alkalmaz soraiban”.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG