2p

Az amerikai elnök a ciklus utolsó heteiben sem pihent.

Joe Biden pénteken bejelentette, hogy csökkenti közel 2500 olyan elítélt börtönbüntetését, akiket nem erőszakos kábítószer-bűncselekmények miatt kerültek börtönbe hosszabb időre – írja a New York Times. A lap emlékeztet, a lépés az amerikai történelemben eddig példanélküli, soha nem volt példa arra, hogy egy elnök ilyen nagy arányban csökkentse börtönbüntetések időtartamát.

Az elnöki bejelentés szerint az enyhítések olyan elkövetőkre vonatkoznak, akik kábítószer-bűncselekményekért szigorúbb büntetést kaptak, mint amilyet a jelenlegi gyakorlat szerint kapnának, és a lépés célja a régóta fennálló büntetőjogi egyenlőtlenségek megszüntetése. Nyilatkozatában így fogalmazott:

az intézkedés fontos lépés a történelmi hibák kijavítása, és az ítélkezési egyenlőtlenségek korrigálása felé. Az arra érdemes egyének így lehetőséget kapnak arra, hogy visszatérhessenek családjukhoz és közösségükhöz, miután túl sok időt töltöttek a rácsok mögött.

Joe Biden, a kegyelmes

Az ítéletcsökkentések Joe Biden azon törekvéseinek részét képezik, hogy a Fehér Házból történő távozás előtt minél nagyobb arányban használja az elnöki kegyelem eszközét, amelynek keretében például az elmúlt hetekben szinte minden halálra ítélt büntetését is enyhítette – ez utóbbi egyébként annak fényében egyáltalán nem meglepő, hogy Donald Trump előző elnöksége alatt rendkívül nagy arányban hajtottak végre kivégzéseket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG