1p

Amerikai katonai repülőgéppel visszaszállítottak hazájába az Egyesült Államokból illegálisan ott-tartózkodó 104 indiai állampolgárt.

Kuldíp Szing Dalivál, az észak-indiai Pandzsáb állam nem Indiában élő állampolgárai ügyeiért felelős minisztere azt közölte, hogy a gép a pandzsábi Amritszárban ért földet szerdán. A kitoloncoltakat rendőrautóval szállítottak el a repülőtérről.

Az indiai külügyminisztérium egyelőre nem reagált a hírre. A tervek szerint Narendra Modi indiai kormányfő a jövő héten Washingtonba utazik, és tárgyal Donald Trump amerikai elnökkel.

Bár az Egyesült Államok már korábban is toloncolt haza a területén illegálisan tartózkodó indiaiakat, a szerdai volt az első eset, hogy erre a célra katonai repülőgépet vettek igénybe. Marco Rubio amerikai külügyminiszter korábban hangsúlyozta indiai kollégájának, Szubrahmanjam Dzsaishankarnak, hogy a Trump-kormány Újdelhivel együttműködve kívánja rendezni az illegális bevándorlás kérdését.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG