4p

Ha Kamala Harrisből 2024 novemberében az Egyesült Államok elnöke válik, először fordul majd elő az amerikai történelem során, hogy az államfő mellett nem egy First Lady, hanem egy First Gentleman áll majd.

Bár a Republikánus Párt berkeiben előszeretettel pletykálnak egészen vállalhatatlan dolgokat Kamala Harris magánéletéről, ez nem változtat azon a tényen, hogy a jelenlegi demokrata elnökjelölt boldog házasságban él, 2014-ben kötötte össze életét Douglas Emhoff ügyvéddel.

A felesége legnagyobb rajongója

A Harris-Emhoff házaspár története 2013-ban kezdődött, amikor az előző házasságából két gyermekkel rendelkező ügyvédet egy ismerőse vakrandira küldte az akkor még kaliforniai állami ügyészként tevékenykedő Kamala Harrissel – itt elsőre megtalálták a közös hangot, hiszen 2014 augusztusában már össze is házasodtak. Bár Harrisnek saját gyerekei nincsenek, Emhoff lányával és fiával rendkívül jó viszonyban van: a modellként és divattervezőként dolgozó Ella 25 éves, míg bátyja, a filmiparban dolgozó Cole 29 éves.

A korábban elsősorban szórakoztatóiparral foglalkozó jogászként dolgozó Emhoff mostanra elhíresült módon karrierje során már a Kamala Harrissel kötött házassága előtt is hangsúlyt fektetett a karitatív tevékenységekre, így például pro bono ügyeket is elvállalt, többek közt az alacsonyabb jövedelmű közösségekben.

A magát rendszeresen felesége legnagyobb rajongójaként bemutató Emhoff 2019-ben került igazán a reflektorfénybe, amikor Harrist megnevezték Joe Biden alelnökjelöltjeként, a választási győzelem után pedig azzal írta be magát a történelembe, hogy az Egyesült Államok első női alelnökének férjeként ő lett az első Second Gentleman is.

Doug Emhoff és Kamala Harris egy évtizede házasodott össze
Doug Emhoff és Kamala Harris egy évtizede házasodott össze
Fotó: X/Doug Emhoff

Emhoff személye a kezdetektől fogva a Republikánus Párt egyik támadási pontját jelentette Kamala Harris felé, ugyanis a Second Gentleman az alelnök férjeként erőteljesen képviseli azt az álláspontot, hogy férfiként is fontos a nemi egyenlőségért küzdeni, és hogy a férfiaknak aktív szerepet kell vállalniuk ebben a folyamatban, valamint többször is kiállt a modernebb családmodellek mellett.

Az anekdoták szerint egyébként óriási lelkesedéssel vetette bele magát egy, a hagyományosan az alelnökök feleségére háruló feladatba, és két elődje, Karen Pence (Mike Pence alelnök felesége), valamint Jill Biden (Joe Biden felesége) segítségével válogatott tapétákat és étkészleteket az alelnöki rezidenciába.

Mit csinálna az Egyesült Államok elnökének férjeként?

A kampány során nagyjából kiderült, hogy mire számíthat majd az amerikai közvélemény, hogyha Emhoffból First Gentleman lesz – nem fog csendben ülni a babérjain. Az általában jellemző az elnökök házastársaira, hogy valamilyen ügyet a zászlójukra tűznek a ciklusok során, hiszen Michelle Obama például az iskolai étkeztetés megreformálásával foglalatoskodott, míg Jill Biden többek közt a mellrák elleni küzdelemmel töltötte hivatali idejét.

Emhoff esetében ez a célkitűzés minden bizonnyal a férfiak családon belüli szerepvállalásának további promotálása lesz, erre utal az is, hogy Harris alelnökjelöltjével, a szintén többgyerekes családapa Tim Walzzal közösen kampányolva próbálnak egy olyan férfimodellt állítani a választók elé, amely nem a Donald Trump táborában hangoztatott macsó csajozógép.

Szintén érdekes, hogy mennyi politikai szerep juthat majd számára, hiszen ugyan Emhoff lelkesen hangoztatja, hogy feleségének kiváló tanácsadói vannak, és nem akar belefolyni a területbe, többször is megjelent már a Biden-adminisztráció képviselőjeként.

Emhoff számos diplomáciai eseményen vezetett amerikai küldöttségeket, többek között a 2020-as tokiói nyári paralimpia megnyitóján, valamint a dél-koreai elnök, Jun Szukjol és a Fülöp-szigeteki elnök, Bongbong Marcos beiktatásán. 2022 júliusában az oregoni Eugene-be utazott, hogy részt vegyen a 2022-es atlétikai világbajnokság megnyitóünnepségén. Emhoff tagja volt a 2024-es nyári olimpiai játékok amerikai diplomáciai küldöttségének is, részt vett több versenyen és a záróünnepségen.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
Nemzetközi Akár a román parlament feloszlatásához is vezethet a kormányalakítási hercehurca
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 16:52
A román Nemzeti Liberális Párt (PNL) fontolóra veszi, hogy nem gördít akadályt Luca Niculescu kormányalakítása elé.
Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG