Nem hibáztathatunk senkit azért, hogyha az elmúlt években az amerikai demokratákról leginkább az elvesztett potenciál jut eszébe, ugyanis valahol egészen megdöbbentő, hogy Joe Biden négyéves elnöksége alatt – az egyébként a szavazattöbbséget továbbra is élvező párt – egészen egyszerűen képtelen volt arra, hogy kitermeljen egy vállalható jelöltet, az egykori nagy ígéretekből semmi sem lett. A Biden megromló egészsége, vagy józan ítélőképességgel meghozott döntése miatt hirtelen reflektorfénybe kerülő Kamala Harris is ebbe a kategóriába tartozik; többre vihette volna, de csak ennyi sikerült.
Fotó: EPA/ERIK S. LESSER
Kamala Harris nem való elnöknek, sem politikai pályáját, személyét, és karizmáját tekintve sem – ezt talán nyugodtan kijelenthetjük. Ugyanakkor ez az a kérdés, amellyel a demokraták közül novemberig senkinek sem szabad foglalkoznia, különösen azután, hogy a sokak által lehetséges alternatívaként emlegetett Michelle Obama hivatalosan is támogatásáról biztosította Harrist.
Nő az élen
Az Egyesült Államoknak nem volt női elnöke, a jelenleg is hatalmon lévő Joe Biden a 46. férfi, aki betölti ezt a pozíciót, amelyben a tengerentúlon oly divatos „diversity-hire”-jelenség (azon dolgozókat nevezik így, akiket azért vesz fel egy cég, hogy sokszínűbbé tegye alkalmazotti palettáját) egyáltalán nem jelent meg – már persze az egyetlen fekete elnököt, Barack Obamát tekintve. Kamala Harris előtt most az a lehetetlen feladat áll, hogy ezt a széket megszerezze a történelem során először, és úgy fogja végig harcolni a következő három hónapot, hogy a jogos és indokolt kritikák mellett a szexizmus és nőgyűlölet mérhetetlen hulláma vár rá.
Rohadó néplélek
Szokták mondani, hogy a magyar társadalom kulturált vitára való képtelensége annak tünete, hogy milyen állapotban van a lakosság mentálisan. Nos, a jelenség nemcsak Magyarország sajátja, ugyanis a rohadó amerikai néplélek az elmúlt napokban minden eddiginél jobban megmutatkozott: elsősorban a rivális Donald Trump táborára vonatkoztatva indokolt ezt írni, az ugyanis politikusi tevékenységére vonatkozó kritikák helyett folyamatosan nőiségében ostromolja Kamala Harrist, ez pedig elfogadhatatlan.
Belemehetnénk, de jelen írásnak nem célja az, hogy az elhangzott, rendkívül obszcén kifejezések mélységét fejtegessük, Harris szexualitása, párkapcsolatai, gyermekvállalása alapvetően magánügy. Az elnökválasztási kampány során pont ezt, az alapvető, magánélethez való jogot nem fogja tudni megtartani, és pont ez a jelenség, a magánélet és a nőiség semmibe vétele, megtiprása az, amelyet figyelve amerikai nők millióit járhatja át egy elemi rettegés.
Donald Trump szexista, nőgyűlölő vicceket puffogtató szavazói ugyanis nem önmagukban jelentik a problémát, hanem annak egyik tünetei, a háttérben valami sokkal sötétebb húzódik meg. Ez ott van az abortuszjog megnyirbálására tett törekvésekben, az LMBTQIA-közösség jogainak szándékozott csökkentésében, a különösen a transzneműeket célzó politikai támadásokban, az Amerikában továbbra is viruló, eltűnni sosem tudó, csupán átalakuló szisztematikus rasszizmusban; na és persze a Republikánus Párt mögött álló szervezetek által összetákolt, hátborzongató, a klasszikus családi értékekre ráhúzott ’Project 2025’-ben is.
Ha Harris nem nyer, márpedig erre minden esélye megvan, a nők alapjaiban sérülhetnek majd, hiszen egy olyan Egyesült Államokban, ahol a reprodukciós jogokat az állam próbálja korlátozni, ahol a vallás beleszól a gyermeknevelésbe, ahol a hagyományos nemi szerepeket írásba foglalnák, sokan a peremekre szorulnak majd. Ezt látva – nem amerikai, hanem magyar nőként sem lennék nyugodt. Most sem vagyok az.
Megszólalt a minisztérium a különös díjról. 
