2p

Kijev és európai partnerei szerint Oroszország csak húzza az időt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a háború befejezésének feltételeként írásos garanciát követel a Nyugattól arra, hogy nem bővítik kelet felé a NATO-t, valamint szankciók egy részének feloldását is szeretné elérni – írja a Reuters három, tárgyalásokra rálátó orosz forrásra hivatkozva. Putyin a múlt héten több mint két órát beszélt Donald Trumppal, aki azóta figyelmeztette: „tűzzel játszik”, ha nem hajlandó tárgyalni.

Az orosz elnök azt is szeretné, hogy Ukrajna semleges maradjon, oldják fel az orosz állami vagyonok befagyasztását, és biztosítsanak védelmet az orosz ajkúak számára. Ha ezek nem teljesülnek, a források szerint Putyin kész katonai eszközökkel bizonyítani, hogy később még nehezebb békét kötni.

A memorandum tervezetét Moszkva jelenleg készíti, de nem tudják, meddig tart. Kijev és európai partnerei szerint Oroszország csak húzza az időt, miközben offenzívát folytat keleten.

A Kreml továbbra is a „gyökérokokat” – a NATO bővítését és a nyugati befolyást – nevezi meg a konfliktus alapjául. Putyin szerint a Nyugat megalázta Oroszországot a Szovjetunió bukása után. A NATO korábban jelezte: nem hajlandó módosítani a „nyitott ajtók” politikáján. Kijev viszont azt mondja: nem adhat vétójogot Moszkvának NATO-aspirációi felett.

Putyin álláspontja a területi követeléseket illetően is keményedett, ragaszkodik az orosz kézen lévő négy ukrán régióhoz. A Reuters szerint nem világos, hogy ez a keménykedés valódi alku szándékát vagy a tárgyalások összeomlását jelzi.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG