2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Magukat megadó ukrán katonákat végezhettek ki az oroszok.

Ukrajna közlése szerint nyomozást indítottak, miután a hírek szerint orosz katonák kivégeztek 16 ukrán hadifoglyot, akik megadták magukat a keleti frontvonalon, számolt be a Reuters.

Andrij Kosztin, Ukrajna főügyésze a közösségi médiában úgy nyilatkozott, hogy ez a legnagyobb eddig jelentett hadifogoly-kivégzés a fronton, amely ismét azt mutatja, hogy a hadifoglyok kínzása és meggyilkolása nem egyedi eset. „Ez az orosz katonai és politikai vezetés szándékos politikája” – tette hozzá.

Az orosz fél nem reagált a vádakra, Moszkva továbbra is tagadja, hogy háborús bűnöket követne el Ukrajnában. A videó, amelyen az állítólagos kivégzés látható, a Telegramra került fel.

A felvételen elmosódott drónképek láthatók, amelyeken több mint tíz ember elhagy egy árkot, majd sorba állnak, és tüzet nyitnak rájuk.

Az ukrán ügyészség szerint az eset a Pokrovszk frontvonal közelében történt, ahol az orosz támadások felerősödtek. Kijev korábban is azzal vádolta Oroszországot, hogy hadifoglyokat végeznek ki, és szeptemberben már legalább 73 ukrán hadifogoly halálát vizsgálták. Ukrajna állítása szerint több mint 130 ezer háborús bűncselekményt dokumentáltak Oroszország 2022 februárjában indított inváziójának kezdete óta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Drónt lőttek a NATO-légtérben
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:11
Vadászgépek szálltak fel Lettországban. A moldáv légtér sem maradt érintetlen.
Nemzetközi „Nincs még vége!” – balhé jöhet az örmény választások után
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 11:28
Történelmi siker vagy elcsalt választás? Házi őrizetből is fenyegő üzenetet küldött Putyin örmény barátja.
Nemzetközi Újabb mélyütést kapott Putyin a Kaukázusban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:51
Hiába az orosz nyomás, a nyugatos jelölt nyert Örményországban.
Nemzetközi Rakéta csapódott be Izraelben hétfő reggel – tovább zajlik az adok-kapok
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 08:19
Újabb hullámban támadt Irán.
Nemzetközi Megvan, ki nyerte a koszovói választást
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 07:46
Másfél év alatt harmadszor járultak az urnákhoz a koszovóiak.
Nemzetközi Cunamiriadó a Csendes-óceánon, halottak is lehetnek a Fülöp-szigeteken
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 07:21
Nagy földrengés rázta meg a Fülöp-szigeteket.
Nemzetközi Kiderült, ki közvetít Zelenszkij és Putyin között – de van esély a megegyezésre?
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:56
Londonból üzentek Putyinnak a hajlandók – de vajon ki tartja a kapcsolatot Kijev és Moszkva között?
Nemzetközi Robbanások Teheránban: újrakezdték a háborút a Közel-Keleten
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 06:24
Hiába kért önmérsékletet Trump Netanjahutól, visszalőtt Izrael.
Nemzetközi Foci-vb: csütörtökön rajt, ha csak a pénzen múlna, ez a válogatott nyerné a tornát
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 17:28
Június 11-én csütörtökön elkezdődik a 23. labdarúgó-világbajnokság, amit idén először 3 ország, az Egyesült Államok, Kanada és Mexikó közösen rendeznek meg. Ha csak a résztvevő (rekordnak számító) 48 csapat keretértékét nézzük, akkor július 19-én Franciaország-Anglia fináléval zárulhat le a viadal.
Nemzetközi Ennyit a tűzszünetről: Izrael ismét támadja Libanonban a Hezbollahot
Privátbankár.hu | 2026. június 7. 16:50
Bejrútban támadta a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet infrastruktúráját az izraeli légierő vasárnap – jelentette az izraeli hadsereg (IDF).  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG