3p

A megválasztott amerikai elnök leendő ukrajnai megbízottjának rendezési tervét korai még latolgatni, mert nem tekinthető hivatalosnak – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján.

A diplomata szerint korai lenne még megvitatni a Donald Trump megválasztott elnök ukrajnai és oroszországi különmegbízottjának posztjára jelölt Keith Kellogg ukrajnai rendezési tervét. Mint ismeretes, ez a tűzszünetért cserébe az ukrajnai frontvonalak befagyasztását, egy demilitarizált övezet létrehozását és az Oroszországgal szembeni szankciók részleges feloldását irányozná elő.

„Az úgynevezett Keith Kellogg-terv, amely december 2-án került nyilvánosságra, nem tekinthető hivatalos dokumentumnak. Elvileg készek vagyunk megfontolni a konfliktus kiváltó okainak megszüntetésére irányuló konstruktív javaslatokat, amelyek figyelembe veszik majd a helyszíni realitásokat és összességében az általunk felvázolt orosz érdekeket. De nem vagyok benne biztos, hogy ezeket az elképzeléseket most érdemes hivatalos szinten tanulmányozni” – mondta.

Zaharova szerint korai
Zaharova szerint korai
Fotó: Wikipedia

Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban a konfliktus rendezésének feltételeként nevezte meg az ukrán fegyveres erők kivonását a Donyec-medencéből és „Novorosszijából”, Kijev NATO-csatlakozásának elutasítását, a Moszkva elleni összes nyugati szankció feloldását, valamint Ukrajna el nem kötelezett és nukleáris fegyvermentes státuszát.

Zaharova szerdán a Sputnik rádiónak külön nyilatkozva megerősítette, hogy Szergej Lavrov külügyminiszter másfél órás interjút adott Tucker Carlson amerikai újságírónak.

Ezt a szóvivő szerint néhány nap múlva fogják teljes terjedelmében nyilvánosságra hozni. Elmondta, hogy interjújának témái között szerepelnek egyebek között azok a bűncselekmények, amelyeket „a kijevi rezsim” a civilek, a polgári lakosság, a polgári infrastruktúra és létesítmények ellen követett el. Azzal kapcsolatban, hogy Joe Biden leköszönő amerikai elnök kegyelemben részesítette a fiát, Hunter Bident, Zaharova a Sputnik rádiónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy ez nem segít véka alá rejteni a „kijevi rezsimmel” kiépített korrupt kapcsolatokat, és azt jósolta, hogy ez a „piszkos történet” úgyis fel fog bukkanni valamikor, dokumentumokkal és tényekkel alátámasztva. „Mindenki tudni fogja, hogy a kijevi rezsimet éppen a Fehér Házban székelő rezsim vezette el a terrorista lényegéhez, korrupcióval, pénzmosással, az amerikaiak és az ukránok kolosszális megtévesztésével. És az egész világéval” – fogalmazott a szóvivő.

A sajtótájékoztatón kijelentette: Biden a fia mellett Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének is megkegyelmezhetne, akit a koronavírus elleni vakcinák beszerzésével kapcsolatos hivatali visszaélésekkel gyanúsítanak.

Zaharova azt hangoztatta, hogy a távozó amerikai kormányzat és az európai országok, melyeket szavai szerint inkább félig döglött csirkéknek, semmint héjáknak lehetne nevezni„, a tétet a további eszkalációra tették fel, megpróbálva minél több fegyverrel telepumpálni Ukrajnát, mielőtt az új amerikai elnök hivatalba lépne, és ezzel garantálni, hogy a harci cselekmények 2025-ben is folytatódni fognak. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG