1p

Orosz légicsapásokban megsebesült 17 ember egy ukrajnai városban vasárnapra virradóan, és megrongálódott az áramhálózat egy fontos létesítménye, ami több ezer háztartásban okozott áramkimaradást már fagyponthoz közeli hőmérsékletben - közölték ukrán hivatalos források.

Az egyik légitámadás a dnyipropetrovszki régióban lévő Krivij Rih várost érte, két ballisztikus rakéta csapódott be a területén. Lakóházak mellett közigazgatási épületek, valamint gépjárművek is megrongálódtak - közölte Olekszandr Vilkul közigazgatási vezető. A sebesültek között egy mentőápoló is van - tették hozzá a mentők.

Az orosz erők egy energetikai létesítményt is támadtak az északkelet-ukrajnai Szumi város közelében, és ennek következtében "több mint 37 ezer fogyasztó maradt ideiglenesen áram nélkül" - közölte a helyi áramszolgáltató cég.

Ukrán mentők dolgoznak egy rakétacsapás helyszínén az ukrajnai Csernyihiv városában (korábbi felvétel)
Ukrán mentők dolgoznak egy rakétacsapás helyszínén az ukrajnai Csernyihiv városában (korábbi felvétel)
Fotó: EPA / Ukrán Állami Készenléti Szolgálat

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a közösségi médiában közölte, hogy az orosz erők csak az utóbbi egy hétben mintegy nyolcszáz légibombával és több mint ötszáz drónnal támadták Ukrajnát.

Ukrajnában a meteorológiai szolgálat előrejelzése szerint a leghidegebb tél várható a háború 2022 februári kezdete óta.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG