1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

39 éves korában elhunyt Vlagyimir Skljarov elismert orosz balett-táncos.

Skljarov azután halt meg, hogy szombaton lezuhant egy épület ötödik emeletéről – közölte a Fontanka hírportállal a Mariinszkij Színház szóvivője.

A Guardian cikke szerint a szóvivő, Anna Kaszatkina az orosz médiának elmondta, hogy Skljarov fájdalomcsillapítót szedett egy hátsérülés miatt, és a tervek szerint hétfőn gerincműtéten kellett volna átesnie. Bár szövetségi nyomozás indult a táncos halálának kivizsgálására, előzetesen balesetnek nyilvánították azt.

Skljarov egy 2022 márciusában közzétett, mára törölt Instagram-bejegyzésben elítélte Oroszország teljes körű ukrajnai invázióját, és kijelentette, hogy ellenez „mindenféle katonai akciót”. Az azóta törölt poszt után nem szólalt meg a háborúval kapcsolatban, viszont Olga Szmirnovával, a Bolsoj Balett sztárbalerinájával ellentétben, aki elmenekült Oroszországból és Európába költözött, Skljarov továbbra is Oroszországban lépett fel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
Nemzetközi A mesterséges intelligencia miatt csökkennek a bérek?
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 12:48
Főleg felsőfokú végzettség nélküli munkavállalók esetében lehet így.
Nemzetközi Váratlanul megszólalt és üzent Vlagyimir Putyin
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 11:48
Az orosz elnök megtekintette az orosz Csendes-óceáni Flotta hadgyakorlatának zárószakaszát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG