2p

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kegyelemben részesített 23, „szélsőségességért elítélt” politikai foglyot – közölte az államfő sajtószolgálata szombaton.

A közlemény szerint valamennyi érintett kegyelmi kérvényt írt alá, elismerték bűnösségüket és megbánták tettüket. Szabadon bocsátásuk után a belügyminisztérium „ellenőrzi jogkövető magatartásukat”.

Az elnöki kegyelemben három nő és húsz férfi részesült, közülük 13-an 50 év fölöttiek, 14-en krónikus betegségben szenvednek és 12-nek gyereke van.

A közlemény szerint „a döntést a humanizmus elvei alapján hozták meg, a kegyelemben részesülteknek lehetőségük van visszatérni a normális életbe”.

Lukasenka humánus okokból engedte szabadon a foglyokat
Lukasenka humánus okokból engedte szabadon a foglyokat
Fotó: Voshod News

Fehéroroszországban január 26-án tartanak elnökválasztást, amelyen Aljakszandr Lukasenka újra indul. A Fehéroroszországban harminc éve hatalmon lévő Lukasenka az utóbbi hónapokban több alkalommal kegyelmezett meg a hatalom legitimitását megkérdőjelező fogvatartottaknak: augusztusban 30-an, szeptemberben 67-en, novemberben 63-an, decemberben pedig 29-en nyerték vissza szabadságukat. Az országban politikai okokból bebörtönzött politikusok, újságírók és emberi jogi aktivisták számát a Vjaszna (Tavasz) fehérorosz emberi jogi szervezet mintegy 1300-ra teszi. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
Nemzetközi Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
Vámosi Ágoston | 2026. július 1. 10:21
Tízezrek vonulnak fel minden nap az albán főváros, Tirana utcáin, miután befektetők kisajátítottak egy tengerparti területet. Előbb Donald Trump veje, majd egy milliárdos szír-katari testvérpár luxusszállodát kezdett el építeni, amivel a vagyonosabb turistákat csalogatnák a legnagyobb albán szigetre. De hogyan szerezték meg a telkeket, mi köze az ügyhöz az albán drogbáróknak, és miért csak a Zöldek állnak bele az Európai Parlamentből?
Nemzetközi Kimentettek egy kétéves gyereket a romok alól Venezuelában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:20
680 ezer gyerek szorul humanitárius segítségre.
Nemzetközi Hihetetlen mennyi pénzt keresett Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 07:18
Milliókat keresett ingatlanokból és Trump-témájú termékekből is az amerikai elnök.
Nemzetközi Továbbra sem jut dűlőre Kuba és az Egyesült Államok
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 20:10
Kubában egyre súlyosabb az élelmiszer-, az üzemanyag-, a gyógyszer- és az áram-hiány.
Nemzetközi Amerikai állampolgárság: marad a születési jog – így döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 19:20
Elutasították Trump jogkorlátozásra irányuló törekvését. 
Nemzetközi Dánia több mint négymilliárd koronányi katonai segítséget nyújt Kijevnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:51
Ez már Dánia harmincadik Ukrajnát támogató katonai csomagja. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG