2p

A grúziai parlamentben többséggel rendelkező Grúz Álom – Demokratikus Grúzia kormánypárt képviselői – a tiltakozó ellenzék távolmaradása mellett – megszavazták kedden az elnökválasztás kiírását december 14-ére.

Az ország Nyugat-barát ellenzéke Szalome Zurabisvili államfővel az élen nem ismeri el az október 26-i parlamenti választások hivatalos eredményét, és már a parlament hétfői alakuló ülését is bojkottálta.

Zurabisvili utódját a korábbitól eltérően már nem közvetlenül választják meg, hanem ez egy 300 fős választói gyűlés feladata lesz. Utóbbi testület a grúz parlament 150 tagjából, valamint önkormányzati és regionális szervek képviselőiből áll össze. A Grúz Álom – Demokratikus Grúzia kezdeményezte választási, illetve alkotmányos reformot, amely erről rendelkezett, még 2017-ben fogadták el.

 Az októberi grúziai választások eredménye miatt tüntetnek a parlament épületénél Tbilisziben 2024. november 17-én
Az októberi grúziai választások eredménye miatt tüntetnek a parlament épületénél Tbilisziben 2024. november 17-én
Fotó: MTI/AP/Zurab Cercvadze

Az új államfőt az elképzelések szerint december 29-én iktatják be, hivatali ideje öt év lesz. Az alkotmányos reform az elnök jogait is korlátozza, például a jövőben nem tárgyalhat más országokkal, és nem jogosult kihirdetni hadiállapotot.

Az ellenzék hetek óta tüntet az október 26-i parlamenti választások hivatalos eredményei miatt. A választási bizottság végleges adatai szerint a kormányzó Grúz Álom – Demokratikus Grúzia kormánypárt a szavazatok 53,93 százalékát szerezte meg, és a 150 képviselői helyből 89-et nyert el.

(MTI)

Címkék: Nemzetközi Grúzia

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
Nemzetközi Politikai ellenfelek megkínzásával vádolják a volt venezuelai elnököt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:11
Tagadta bűnösségét Nicolás Maduro volt venezuelai elnök és felesége, Cilia Flores csütörtökön egy New York-i bíróságon az ellenük politikai ellenfelek megkínzására irányuló összeesküvés miatt emelt újabb vádpontban. Az ügyészség szerint a házaspár politikai ellenfelek és amerikai állampolgárok megkínzásával is igyekezett megőrizni hatalmát Venezuelában.
Nemzetközi Radioaktív szivárgástól tartanak Csernobilban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 18:59
Meg kell javítani a sérült védőburkot, 260 millió eurót szánnak a javításra.
Nemzetközi Egy atomháborúnál is nagyobb kárt okozhat az AI, ha rossz kezekbe kerül
Vámosi Ágoston | 2026. október 15. 18:16
A Lancet egészségügyi szaklap bizottsága olyan kockázatokat vett sorra, amelyek a nemrég született gyerekek életében akár globális katasztrófát is okozhatnak. Vlagyimir Putyin változtatása az orosz nukleáris doktrínában különösen aggasztja a szerzőket, és az sem biztató, hogy az egészségben eltöltött évek száma lassabban emelkedhet a várható élettartamnál. A legnagyobb veszélyt azonban az amúgy jó célokat is szolgáló mesterséges intelligencia jelenti.
Nemzetközi Trump meggondolta magát: mégsem lesz élő adás a tömeggyilkos kivégzéséből
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:32
Nem mutatják élőben, ahogy kivégzik a 13 katona gyilkosát.
Nemzetközi Megszólaltak az oroszok az ukrajnai béketervről
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 15:37
ÁllÍtásuk szerint Moszkva semmilyen hivatalos javaslatot nem kapott. 
Nemzetközi Megint elbukott a kormányalakítás Svédországban
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:08
Hiába nyert a balközép, Svédország továbbra sem jutott közelebb az új kormányhoz.
Nemzetközi Magyarország is kiáll az uniós támogatásokért
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 13:51
A tagállamok a kohéziós és agrártámogatások védelmét sürgetik.
Nemzetközi Nem a levegőbe beszélt Zelenszkij, már ég is egy orosz olajfinomító
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 12:34
Bejelentette, hogy újraindítják a támadásokat – nem kellett sokáig várni az első találatra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG