2p

Erős, 7-es erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Kalifornia északi partvidékét, a hatóságok rövid időre szökőárriasztást adtak ki – közölte az amerikai földtani intézet (USGS).

A földmozgás helyi idő szerint délelőtt történt, fészke pedig 63 kilométerre volt a viszonylag gyéren lakott észak-kaliforniai partvonalon található Ferndale városától nyugatra, mintegy 10 kilométeres mélységben. A földrengést, amelyet több kisebb utórengés is követett, jóval délebbre, San Franciscóban is érezték.

Az amerikai országos meteorológiai szolgálat Kalifornia és Oregon partvidékén legalább 4,7 millió embert érintő szökőárriadót adott ki Dunes Citytől a mintegy 1050 kilométerre délre található San José városáig. A riasztást később visszavonták. Santa Cruz térségében az amerikai országos meteorológiai szolgálat figyelmeztető üzenetet is küldött mobiltelefonokra.

„Egy sor erőteljes hullám és erős áramlatok sújthatják a partokat az Önök közelében. Veszélyben vannak. Húzódjanak távolabb a parti vizektől. Menjenek magaslati pontra, vagy induljanak a szárazföld belseje felé. Tartsák távol magukat a parttól, míg a helyi hatóságok nem mondják azt, hogy biztonságos visszatérni” – olvasható az üzenetben. Károkról, illetve esetleges sérültekről egyelőre nincsenek értesülések.

(MTI)

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
Nemzetközi Két település is orosz kézre került Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 16:23
Harkiv és Zaporizzsja térségében.
Nemzetközi Mélyen Oroszország belsejében csapott le Ukrajna
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:36
1300 kilométerre a fronttól.
Nemzetközi Nagyon melegek lettek a világ óceánjai
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 12:20
A bolygó kétharmadát borító óceánok felszíni átlaghőmérséklete júniusban átlagosan 20,98 Celsius-fokot ért el.
Nemzetközi Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:51
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG