1p

Tartományi választások zajlanak a német városban, levélben már rengetegen szavaztak. Újabb pozíciókat fog az AfD vagy stabilizálni tudja magát az SPD?

Megnyíltak a szavazóhelyiségek az észak-németországi Hamburgban vasárnap, alig egy héttel azután, hogy az országban országos választásokat tartottak.

A szavazóhelyiségek reggel 8 órakor nyitottak és este 6 órakor zárnak az idei egyetlen tartományi szintű választáson. Hamburg egyike Németország három városállamának Berlin és Bréma mellett.

A Szociáldemokrata Párt (SPD) – amely a múlt vasárnapi szövetségi választásokon vereséget szenvedett – várhatóan továbbra is a legnagyobb erő marad a kikötővárosban, Peter Tschentscher polgármester pedig a Zöldekkel való újabb koalícióban reménykedik.

Hamburgban, ahol a választójogi korhatár 16 év, csaknem 1,3 millió lakos szavazhat.

A tartományi választási iroda szerint péntekig már több mint 420 ezren szavaztak levélben, ami jóval több, mint ahányan az öt évvel ezelőtti választáson tették ezt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Orbán Anita fontos bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 08:54
Már kedden kezdetét veszik a megbeszélések a kárpátaljai magyarság jogairól.
Nemzetközi Amnesty International: 44 év óta tavaly volt a legtöbb kivégzés világszerte
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 08:05
A halálbüntetést alkalmazó országok továbbra is elszigetelt kisebbséget alkotnak.
Nemzetközi Zelenszkij 600 drón bevetésével válaszolt Putyinnak
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 07:00
Az ukrán drónok több mint 500 kilométert repültek.
Nemzetközi Tovább zsugorodott az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 06:34
Az orosz gazdaság teljesítménye 0,2 százalékkal zsugorodott az első negyedévben éves szinten – áll a statisztikai hivatal jelentésében.
Nemzetközi Egy orosz atomerőmű vethet véget Örményország európai ambícióinak?
Elek Lenke | 2026. május 17. 16:48
Az oroszok atomerőművet építenének Örményországban, ami orvosolná az ország energiahiányát. De mi lesz így az európai álmokkal?
Nemzetközi Nácizott egyet az iráni külügyér, miközben Amerikát és Izraelt vádolta
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 13:56
Nem csinálják azt, amivel vádolják őket – mondta a külügyi szóvivő.
Nemzetközi Moszkvára csaptak le Zelenszkijék drónjai, többen bele is haltak
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:14
Nem csillapodik az öldöklés. Ezúttal az ukránok adtak véres választ a folyamatos orosz légicsapásokra.
Nemzetközi A Covidhoz hasonló sokk jön? Azonnal intézkedett a WHO
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 09:12
Sok a bizonytalanság a kór körül, ezért lépett drasztikusat a világszervezet.
Nemzetközi 67 embert ölt meg a politikusok lobbizása és a hatóságok nemtörődömsége Washington felett
Litván Dániel | 2026. május 17. 06:01
Hosszú évek óta tudni lehetett, hogy baj lehet abból, ami a washingtoni légtérben zajlik. De a biztonságnál fontosabbak voltak más szempontok. Ez vezetett az American Airlines 5432-es járatának és az amerikai hadsereg helikopterének a tragédiájához.
Nemzetközi Ez az afrikai ország több száz, az Egyesült Államokból kitoloncolt nyugat-afrikait fogad be
Privátbankár.hu | 2026. május 16. 16:21
Sierra Leone több száz olyan nyugat-afrikai, akit kitoloncoltak az Egyesült Államokból – közölte szombaton az afrikai ország külügyminiszteréről.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG