2026. március, a közszolgálati televízió Kunigunda utcai székháza: Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a hatalmas érdeklődéssel várt miniszterelnök-jelölti vitára. Kihívóival élő adásban vitatja meg, hogy ki milyen irányba kormányozná tovább az országot.
Nincs vita, nincs közszolgálat
A fenti két mondatban egyetlen állítás igaz: egy miniszterelnök-jelölti vitát minden bizonnyal óriási érdeklődés kísérne. A többi viszont csak álom.
Egyrészt a tavaly több mint 100 milliárd forint közpénzt felemésztő közmédia politikai értelemben hosszú évek óta nyilvánvalóan nem közszolgálati. A kormánypárt befolyása alatt áll, és annak hatalomban maradását szolgálja.
Másrészt jelenleg esélytelennek tűnik, hogy a miniszterelnök az ellenzék vezetőivel kiállna egy élő televíziós vitára a 2026-os választások előtt.
Orbán Viktor utoljára 2006-ban, még ellenzéki vezetőként vállalt ilyen vitát az akkori kormányfő, Gyurcsány Ferenc kihívójaként. Miniszterelnökként minden ilyen kezdeményezés elől elzárkózott – Magyarországon tehát lassan 19 év (!) óta nem volt miniszterelnök-jelölti vita.
Németország: vita vita hátán
A német politikában, amelyet a magyar kormány előszeretettel ócsárol, az ilyesmi teljességgel elképzelhetetlen. Olaf Scholz szociáldemokrata kancellár a múlt vasárnapi előrehozott parlamenti választást megelőzően két közvetlen vitát, úgynevezett Kanzlerduellt is vállalt a legnépszerűbb ellenzéki erő, a CDU-CSU jelöltjével, Friedrich Merz-cel.
Fotó: MTI/EPA/Reuters pool/Fabrizio Bensch
Az elsőnek az ARD közszolgálati televízió híradója, a Tagesschau adott helyet, és mintegy 1,5 órán át tartott. A másodikat, amelyre két napilap, a Bild és a Die Welt szervezésében került sor, közvetlenül a választás előtti héten tartották.
Emellett volt egy szintén élő, televíziós vita a négy legnagyobb párt (CDU-CSU, AfD, szociáldemokraták, Zöldek) kancellárjelöltjeinek a részvételével az RTL kereskedelmi csatornán – ezen szintén személyesen tette tiszteletét a kancellár –, előtte pedig három kisebb párt jelöltje is nyilvánosságot kapott.
És ez még nem minden: a Tagesschau Wahlarena című műsorában a legnagyobb négy párt kancellárjelöltjei élő adásban válaszoltak a helyszínen tartózkodó nézők olykor igencsak kritikus kérdéseire.
A nézők körbeülték a jelölteket, köztük Olaf Scholzot az arénának berendezett helyszínen, a műsorvezetők pedig találomra válogattak a kérdezők között, és olykor maguk is szembesítették a politikusokat korábbi ígéreteikkel vagy éppen a tényekkel.
Mint egy demokráciában
Azt persze nem tudhatjuk, hogy mennyire szűrték a rendezők a nézőket, és leegyeztették-e velük a kérdéseket, de abszolút nem úgy tűnt, mintha színjátékról lenne szó.
Inkább közvetlen demokrácia szaga volt az egésznek: a választó szemtől szemben kérdezi az őt szolgáló politikust.
Az pedig már a televíziók érdeme, hogy mindezt izgalmasan, politikai showműsorként tálalták, bő felvezetéssel, látványos díszletekkel, részletes utóelemzéssel.
A kancellárjelölti vita egy esemény lett, amire odafigyeltek az emberek – és talán ennek is szerepe volt abban, hogy a vasárnapi választáson a részvételi arány 82,5 százalék volt, ami a legmagasabb érték az újraegyesítés óta.
A vitákat pedig sikerült kulturált keretek között tartani: szócsata volt, sértegetés vagy inzultus nem.
A jelöltek egymásnak is megadták a tiszteletet, és még azzal az Alice Weidellel is kezet fogtak, akinek pártját, az AfD-t szélsőségesnek tartják és nem működnek együtt vele. Végighallgatták, reagáltak rá, érvekkel próbálták meggyőzni a nézőket. (És persze sorolhatnánk még a nyugati példákat: a tengerentúlon mind Joe Biden, mind Kamala Harris élő műsorban vitázott Donald Trumppal, és „amúgy” az elnöki beiktatására is elmentek.)
Fotó: MTI/EPA/DPA pool/Kay Nietfeld
Bár természetesen a német politika sem kisasszony foci, a kőkemény csörték, intrikák vagy akár személyes támadások ott is részei a mindennapoknak, a hangnem – legalábbis a felső politikai szinteken – mégis teljesen más, mint itthon.
Teljességgel elképzelhetetlen például, hogy a kormányzó párt szóvivője nyilvánosan letegezze és „lekicsizze” a legnagyobb ellenzéki párt vezérét vagy bármely politikai ellenfelét (mint tette azt Menczer Tamás Magyar Péterrel).
A politikai üzenetek nincsenek a végletekig lebutítva, a politikusokat körbelengi egyfajta kulturáltság, a sajtó pedig – bár vannak vakfoltjai – kritikus, nem pedig a politika kiszolgálója.
Ez egy más kávéház
A társadalom ugyan ott is egyre inkább megosztott, és komoly feszültségek húzódnak meg a mélyben (és itt-ott felszínre is törnek), a politikai paletta minden ellenkező híresztelés ellenére színes: helyet kapnak benne konzervatívok, szociáldemokraták, Zöldek, liberálisok, valamint radikális bal- és jobboldaliak is – most hét pártnak is reális esélye volt bejutnia a Bundestagba (ötnek sikerült is, egy pedig csak hajszállal maradt el az öt százalékos küszöbtől).
Ha mindezt összevetjük azzal, hogy itthon továbbra sincs kilátás miniszterelnöki vitára, a közélet hiszterizált, a kormánypárt pedig egybites üzenetekkel (és diszkriminatív osztogatással) próbálja megfékezni népszerűségvesztését, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy Németország – minden valós migrációs vagy éppen gazdasági problémája ellenére – a politikai kultúrát tekintve teljesen más ligában játszik.
A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.
Mivel az ünnepnapnak számító nagypéntek miatt idehaza zárva tartott a bankközi devizapiac, alacsonyabb forgalomban ugyan, de a forint külföldön hasított. 
