2p

Elásott mérgező anyagok veszélyeztetik az olaszok életét.

A Nápoly és Caserta közötti térségben több mint ezer négyzetkilométer területet kell megtisztítania a földalatti elásott mérgező ipari hulladéktól az olasz államnak, a szennyezés az Emberi Jogok Európai Bírósága ítélete szerint több mint közel hárommillió lakos egészségét veszélyezti.

Az olasz állam két év határidőt kapott a területet érintő szennyezés mértékének pontos felmérésére, a szükséges egészségügyi és környezetvédelmi intézkedések kidolgozására, valamint az ott élők nyilvános tájékoztatására azzal kapcsolatban, hogy a hatóságok mit fognak tenni védelmükben.

A szép olasz táj alatt mérgező a föld?
A szép olasz táj alatt mérgező a föld?
Fotó: Depositphotos

Történelmi ítéletként értékelte a Legambiente környezetvédelmi szervezet a Strasbourgban székelő bíróság január 30-i határozatát, amely szerint Olaszország megsértette az élethez és egészséghez való jogot az úgynevezett Tűzföldön (Terra dei Fuochi). Az Emberi Jogok Európai Bíróságához 5 szervezet, valamint 41 magánszemély fordult, akik rákban betegedtek meg, vagy már elhunytak rokonai.

A déli Campania tartományban, a Nápoly és Caserta közötti több mint ezer négyzetkilométeres területről van szó, ahol közel hatvan önkormányzatban majdnem hárommillióan élnek.

Veszélyes gyakorlat

A nyolcvanas évektől kezdve elterjedt gyakorlatnak számított, hogy a helyi maffia, a Camorra Olaszország más részeiből és külföldről oda szállította a mérgező, máshol költséges feldolgozást igénylő ipari hulladékot.

A veszélyes anyagokkal teli konténereket és műanyag zacskókat kezdetben elásták, majd a hely fogytával el is égették: a szabad ég alatti szemétmáglyákról nevezték el a térségét Tűzföldnek. A mérgező hulladék így beszivárgott a talajba, a talajvízbe és a levegőben is felszabadult.

A campaniai ügyészség a kilencvenes években indította az első vizsgálatot Carmine Schiavone, a Casalesi-klán egyik vezetője tanúvallomása alapján. A Legambiente 2003-ban jelentést közölt az általa ökomaffiának elkeresztelt bűncselekményről. 2012-es adatok szerint a Tűzföld férfilakossága körében 47 százalékkal, a nők között 40 százalékkal emelkedett a rákos megbetegedések aránya, és a 12 évesnél fiatalabbaknál a daganatos megbetegségek száma is ugrásszerűen emelkedett a múlt század nyolcvanas évekhez képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A világ első 3D-vel nyomtatott szállodája Oroszországban épül fel
Elek Lenke | 2026. július 26. 17:01
Rosztov-Velikijben épül a világ első 3D nyomtatással épített szállodakomplexuma, Jaroszlavl megyében, a festői Nyero-tó partján. A fő épületet, a vendégházakat, az egész évben nyitva tartó úszómedencéket, a hajóállomást és az épületek belsőépítészeti struktúráját egyaránt így hozzák létre. A legmodernebb technológia ellenére maga a komplexum a rosztovi Kreml stílusát idézi. A projekt több mint 1 milliárd rubelbe kerül.
Nemzetközi Francia erdőtűz: Bordeaux evakuálása egyelőre nincs napirenden
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 16:20
A tűz vasárnap alig 15 kilométerre volt Bordeaux városától.
Nemzetközi Amszterdam fokozza a Pride rendezvények biztonságát a berlini támadás után
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 15:20
Amszterdam idén a WorldPride házigazdája. 
Nemzetközi Korlátozzák a moszkvai légi forgalmat a fokozódó ukrán támadások miatt
Elek Lenke | 2026. július 26. 14:26
Az orosz főváros környékén csökkentették a repülőgépek megengedett maximális repülési magasságát az egyre gyakoribb ukrán támadások miatt. A korlátozások növelik a repülési időt és az üzemanyagköltségeket, valamint a madárütközések kockázatát – igaz, az orosz légitársaságoknak ennél komolyabb problémákkal is meg kell küzdeniük. 
Nemzetközi F-16-ossal újabb légtérsértő drónt lőtt le a román légierő
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 13:45
Ez már a harmadik volt két nap alatt.
Nemzetközi Három párizsnyi terület égett le Franciaországban
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 12:50
Szerda este óta mintegy 167 ezer embert kértek meg a térségben, hogy hagyja el otthonát vagy nyaralóhelyét. 
Nemzetközi Kijevi dróngyárat sorozott meg az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 11:44
A Smart Intelligent Systems cég volt a támadás célpontja.
Nemzetközi Mindössze 21 éves a berlini Pride-on elkövetett gázolásos támadás gyanúsítottja
Privátbankár.hu | 2026. július 26. 09:13
A gyanúsítottat májusban engedték ki egy javítóintézetből.
Nemzetközi Megint elszabadult a pokol a megszállt Ciszjordániában
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 17:01
Az erőszakos cselekményekben legkevesebb négy palesztin és két izraeli vesztette életét.
Nemzetközi Kemény üzenetet küldött Zelenszkijnek egy nyugat-európai miniszter
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 13:46
Ukrajna gyorsított európai uniós csatlakozása ellen szólalt fel a Die Welt című német lap vasárnapi kiadásának adott interjújában Ausztria európai ügyekért felelős minisztere.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG