Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p

Határon átnyúló támadást indítottak a kurszki térségben.

Az orosz védelmi minisztérium szerint mintegy 300 ukrán katona, akiket tankok és páncélozott járművek támogatnak, kedden határon átnyúló támadást indított a kurszki térségben, miközben a harcok a jelentések szerint akár tíz kilométer mélyen is zajlottak Oroszországon belül – írja a Guardian, amit a Telex szemlézett.

A harcok Nyikolajevo-Darjino és Olesznya határ menti falvak között, valamint Oroszországon belül egészen Szudzsa határáig folytak. 

A közösségi médiában megjelent beszámolók szerint, amelyeket a Guardian nem tudott ellenőrizni, két, tankokkal megrakott orosz pótkocsikra mért csapást fényképeztek le a levegőből.

Ukrajna politikai vezetői és a védelmi minisztérium nem kommentálta azonnal a helyzetet, de egy alacsonyabb rangú tisztviselő elismerte, hogy a támadás megtörtént.

Andrij Kovalenko, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács munkatársa azt mondta: „Az orosz katonák hazudnak a kurszki térségben kialakult helyzet ellenőrizhetőségéről. Oroszország nem ellenőrzi a határt”.

Címkék: Nemzetközi Ukrajna

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Elérte a filmipar haragja Izraelt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 18:17
Nyilatkozatot írtak alá neves színészek és rendezők.
Nemzetközi Bekeményítenek Izraellel szemben: súlyos lépést tett a spanyol kormány
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 17:31
Szigorú intézkedéseket jelentettek be.
Nemzetközi Hová tűnt több tízezer Európába tartó menedékkérő?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:43
Visszaesett a menedékkérelmek száma.
Nemzetközi Putyin nem csillapodik – Trump különmegbízottja figyelmeztetett
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 16:21
Keith Kellogg nem nyugodt.
Nemzetközi Furcsa részlet derült ki a Lengyelországban lezuhant drónról
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 15:34
Az ukránok szóltak, hogy jön.
Nemzetközi Órákon belül megbukhat a miniszterelnök Európa egyik kulcsországában
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 14:32
Egy éven belül a második miniszterelnök bukhat.
Nemzetközi Nem akárki érkezik Magyarországra
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 13:59
Szijjártó Péter fogadja.
Nemzetközi Újabb drón zuhant le Lengyelországban, cirill betűs feliratok voltak rajta
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 12:14
Ismét lezuhant drón darabjaira bukkantak Lengyelország keleti térségében, a Terespol városhoz közeli, Fehéroroszországgal közös határátkelő közelében – közölte hétfői sajtóértekezletén Agnieszka Kepka, a helyileg illetékes kerületi ügyészség szóvivője.
Nemzetközi Buszok utasaira támadtak terroristák Jeruzsálemben, halottak is vannak
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 11:01
Két terrorista autóbuszok utasaira támadt egy jeruzsálemi kereszteződésben hétfő reggel. A támadásban négyen meghaltak, több mint tízen megsebesültek, egy ember állapota továbbra is életveszélyes – jelentette az izraeli mentőszolgálat hétfő reggel.
Nemzetközi Támadás érte Izrael második legforgalmasabb repülőterét
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:21
Vasárnap délben becsapódott egy Jemenből indított harci drón Dél-Izraelben, a Ramon repülőtér területén – közölte az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG