2p

Vészjósló mozgást rögzítettek a radarok.

Az amerikai légierő több mint két tucat légi utántöltő repülőgépe indult útnak hétfő (június 16.) éjszaka európai és közel-keleti bázisok felé.

A KC-135-ös és KC-46-os gépek Észak-Amerikából indultak útnak, a Pentagon egyelőre hivatalosan nem közölt semmit sem úticéljukról, sem küldetésükről.

Elképzelhető, hogy csupán elővigyázatossági intézkedésről van szó, amely lehetővé teszi az amerikai légierőnek, hogy a közel-keleti helyzet további eszkalációja esetén műveleteket hajthasson végre a térségben.

Azonban azt sem lehet kizárni, hogy az Egyesült Államok hajlandó lehet segítséget nyújtani az izraeli légierőnek az Irán elleni csapásokban – márpedig (ahogy hétfői cikkünkből kiderül), az izraeli légierő legnagyobb problémáját jelenleg pont a légi utántöltésre alkalmas gépek hiánya jelenti, Izraelnek ugyanis összesen csak hét darab bevethető ilyen gépe van, ráadásul ezek is több évtizede állnak már szolgálatban.

A felvonulás persze akár azt is jelentheti, hogy az amerikai légierő közvetlenül is beavatkozni készül a konfliktusba, bár eddig csupán Izrael iráni rakétacsapások elleni védelmében vállaltak szerepet az amerikai légi, légvédelmi és tengerészeti erők – közepes sikerrel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megölték Putyin szövetségesét – megszólalt az orosz elnök
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 11:58
Az iráni Hámenei ajatollah halálát cinikus gyilkosságnak nevezte Vlagyimir Putyin.
Nemzetközi Durvul a helyzet: megrohamozzák az amerikai követségeket, konzulátusokat
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:47
Jelentős a feszültség a régióban: Karacsiban a konzulátust, Bagdadban a nagykövetséget vették célba az Amerika-ellenes tüntetők, Pakisztánban le is lőttek közülük többeket. Irán közben a régió számos országa ellen rakétatámadásokat indít.
Nemzetközi Iráni háború: Szijjártó Péter egy fontos helyzetjelentést és egy követelést tett közzé
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 09:17
A külgazdasági és külügminiszter is összefoglalta a helyzetet vasárnap reggel.
Nemzetközi Mi történik Iránban? Vasárnap reggeli összefoglaló
Privátbankár.hu | 2026. március 1. 08:57
Számos vezető beosztású iráni politikus és katona halott, és bár az ellentámadások széleskörűek, egyelőre eredménytelenek. Az iráni nép reakciója nem egységes – az emberek fele ünnepel Hámeini halála miatt, a másik fele gyászol és bosszút esküszik. Vasárnap reggeli összefoglaló.
Nemzetközi Hivatalos: az ajatollah is meghalt az izraeli-amerikai támadásban (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 22:53
Ali Hámenei ajatollah, Irán vezetője is életét vesztette a szombati légicsapásokban.
Nemzetközi Trump Iránnak: ezt pár év múlva megismételjük
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 21:19
Ezúttal is a nyers erő nyelvén szólalt meg az Egyesült Államok elnöke.
Nemzetközi Dermesztő: öngyilkos újítással is rombolt Amerika Iránban
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:58
Most előszört villogtak ezzel élőben. 
Nemzetközi Megszólalt Netanjahu Izraelben: mindenkit az utcára irányított
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 20:34
Arról beszélt, hogy páratlan esélyt teremtettek Amerikával.
Nemzetközi Iráni konfliktus: Lezárják a Hormuzi-szorost
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:25
Az iráni Forradalmi Gárda közölte szombaton, hogy lezárják a hajóforgalom elől a Hormuzi-szorost, amelyen a világ tengeri olajforgalmának mintegy ötöde halad át.  
Nemzetközi Irán: beborították az eget az izraeli vadászgépek
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:13
Eddig nem volt ehhez fogható izraeli akció.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG