2p

A holland Szabadságpárt hét európai parlamenti képviselővel csatlakozik az Orbán Viktorék által alapított Patrióták Európáért pártcsaládhoz. A három alapító, a magyar, az osztrák és a cseh párt mellett így már egy portugál, egy spanyol és egy holland tagja is van a szövetségnek. Ahhoz, hogy EP-frakciót alapítsanak, legalább hét tagállamból szükséges csatlakozókat gyűjteni.

A novemberi hollandiai választásokon győzelmet aratott Szabadságpárt (PVV) vezetője, Geert Wilders pénteken a közösségi oldalán bejelentette: pártja csatlakozik a formálódó, Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz. Az X-en közzétett üzenetében Geert Wilders úgy fogalmazott: „a PVV-ben hazafiak vagyunk, szeretjük erős és szuverén nemzetünket”.

Geert Wilders pártja hat képviselőt küld az Európai Parlamentbe
Geert Wilders pártja hat képviselőt küld az Európai Parlamentbe
Fotó: MTI / AP / Peter Dejong

Közölte továbbá, hogy pártja küzd az illegális bevándorlás ellen, és védi a békét és a szabadságot. Támogatja Ukrajnát, védelmezi a zsidó-keresztény örökséget és a családokat.

„Egyesíteni akarjuk erőinket az Európai Parlamentben, és büszkén csatlakozunk a Patrióták Európáért nevű pártcsoporthoz” – tette hozzá Wilders.

A holland Szabadságpárt 7 mandátumot szerzett a júniusi európai parlamenti választásokon.

Orbán Viktor, Herbert Kickl és Andrej Babis, a Fidesz, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és a cseh ANO elnöke múlt vasárnap jelentették be, hogy új pártcsaládot hoznak létre Patrióták Európáért néven.

Hétfőn a portugál Chega párt jelezte, hogy belépne a frakcióba, majd a spanyol Vox nyilatkozott úgy, hogy csatlakozna a Patrióták Európáért pártcsaládhoz, az olasz Liga párt vezetője, Matteo Salvini pedig a csatlakozásról azt mondta, hogy „dolgoznak rajta”.

A holland radikális jobboldali párt képviselőinek csatlakozásával a pártcsalád európai parlamenti képviselőinek száma 39-re emelkedett.

(MTI nyomán)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita volt arról, hogy Írország bojkottálja-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG