5p

„Elfogadhatatlan rendelkezésekről” beszélt a Kreml szóvivője, aki nem vár semmi jót az ukránok és az európaiak egyeztetéseitől.

Nem tárgyalt Moszkva és Washington a koreai modell alkalmazásának lehetőségéről az ukrajnai konfliktus rendezésében – jelentette ki Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója vasárnap a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában.

„Erről egyszer sem tárgyaltunk. Különböző lehetőségeket vitattunk meg a hosszú távú rendezéssel kapcsolatban, és az amerikaiak ismerik a mi megközelítésünket. A koreai téma átvételét soha nem vitattuk meg, szerintem egyszer sem. Erről még csak nem is hallottam” – mondta Usakov.

Hangot adott álláspontjának, miszerint az európaiak és az ukránok hozzájárulása a béketervhez aligha lesz konstruktív, és a módosítások sok ponttal kapcsolatban ellenvetést fognak kiváltani Oroszország részéről.

„Lesznek számunkra teljesen elfogadhatatlan rendelkezések, többek között a területi kérdésekkel kapcsolatban”

- mondta a diplomata.

A területek kérdését általánosságban megvitattuk Moszkvában. Az amerikaiak nemcsak ismerik, hanem értik is álláspontunkat. Azt, hogy mi lesz a papíron e konzultációk (Ukrajna és az európai országok megbeszélései) után, azt nem tudom.

Aligha várható valami jó – hangoztatta, hozzátéve, hogy Moszkva még nem kapott tájékoztatást az egyeztetésről.

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára ugyanebben a tévéműsorban közölte, hogy Oroszország az ukrajnai helyzet rendezésével kapcsolatban az Egyesült Államok, nem pedig Európa megközelítését tartja szem előtt.

„Az európaiak a saját játékukat játsszák. Továbbra is úgy tűnik, hogy a háború folytatását akarják. De mi természetesen inkább a washingtoni partnereink felé orientálódunk” – nyilatkozott.

A Kreml szóvivője pragmatikusnak és realistának nevezte az Egyesült Államok álláspontját az ukrajnai válság megoldásával kapcsolatban. Leszögezte, hogy Moszkvát nem fogja kielégíteni, ha Kijev aláírja a békeszerződéseket, majd pedig elkezdi szabotálni azokat.

„Kell lennie egy bizonyos garanciaszisztémának, amely nemcsak a biztonságot, hanem a megállapodások teljesítését is szavatolja” – hangsúlyozta Peszkov.

Hangoztatta, a „különleges hadművelet” megindításának egyik kiváltó oka az volt, hogy NATO-szakértők hatoltak be Ukrajna területére. Emlékeztetett rá, hogy Volodimir Zelenszkij 2019-ben a béke ígéretével nyerte meg az ukrán elnökválasztást, de ennek elérése helyett folytatta a minszki megállapodások megsértését és a háborúhoz való közeledést.

„Megkezdődött a NATO szakértőinek infiltrációja, megjelenésük Ukrajna területén, az ukrán hatalmi szervekben. Akkor kezdődtek meg az első fegyverszállítások. Mindez természetesen veszélyt teremtett az Ukrajnában élő orosz emberekre számára, nem is beszélve a helyzet geopolitikai vonatkozásairól, a biztonsági következményekről az Oroszországi Föderáció számára” – mutatott rá Peszkov.

„Mindez összességében természetesen kiváltó oka lett a különleges hadművelet elindítására vonatkozó döntés meghozatalához” – tette hozzá.

Usakov megjegyezte, hogy Zelenszkij csak amerikai nyomásra kezdett el az elnökválasztás lehetőségéről beszélni.

Peszkov sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy Mark Rutte NATO-főtitkár

„felelőtlen kijelentéseket tesz, egyszerűen nem érti, mit beszél”,

amikor arra szólítja fel Európát, hogy készüljön fel olyan háborúra, amilyent a nagyapáink átéltek. A szóvivő szerint a hollandok nem ismerték meg a második világháború valódi borzalmait.

„Mi, hála Istennek, egy olyan országban nőttünk fel, ahol gondosan őrzik az emlékét annak, hogy mi történt, micsoda szörnyűség volt ez, és mit sikerült tennünk annak érdekében, hogy megmentsük Európát a fasizmustól” – fogalmazott.

Elrabolt gyerekek

Tatyjana Moszkalova orosz emberi jogi ombudsman a TASZSZ hírügynökségnek adott interjújában elmondta, hogy Kijev még mindig nem adta át Moszkvának annak az állítólag több ezer ukrán gyermeknek a listáját, akiket az ukrán fél állítása szerint törvényszegő módon Oroszországba vittek.

„Az isztambuli tárgyalások eredményeként az ukrán félnek felajánlották, hogy adja át azoknak a gyermekeknek a listáját, akik a véleménye szerint indokolatlanul és illegálisan tartózkodnak Oroszország területén. Eddig még nem kaptuk meg ezeket a 'több ezer' embert tartalmazó listákat” – jelentette ki Moszkalova.

Kitért rá, hogy Oroszország valóban mentett meg harci cselekmények területén tartózkodó gyermekeket.

„Gyakorlatilag minden olyan gyermeket, akinek szülei bejelentették, hogy gyermekük Oroszország területén tartózkodik, visszaszállítottak” – hangsúlyozta.

Hozzáfűzte, hogy ezzel szemben az ukrán hatóságok „kényszerrel, a szülők akaratával és kívánságával ellentétben, külföldi államokba, egyebek között Ausztriába szállítottak” orosz gyermekeket, köztük olyanokat is, akik a donyecki régió területén éltek.

„Őket valóban elrabolták, valóban illegálisan szállították el, mind a gyermekek, mind a szülők akaratával ellentétben”

- mondta az ombudsman.

Az ukrán fél 2025. június 2-án, Isztambulban adott át az orosz tárgyalóküldöttségnek egy 339 névből álló listát. A TASZSZ az orosz külügyminisztériumra hivatkozva azt írta, hogy a adatok harminc százaléka nem igazolódott, mivel a gyermekek jelentős része soha nem járt Oroszországban, már nagykorú, vagy már visszatért a családjához. Emellett a tárca kifejezte készségét, hogy ellenőrizzen bármilyen hasonló listát, függetlenül attól, hogy ki és mikor teszi közzé őket.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Izraeli választások: Ejzenkot gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfő-jelöltségéhez
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:50
Várhatóan Gadi Ejzenkot, az Egyenesen (Jasár) párt elnöke gyűjtheti a legtöbb ajánlást a kormányfői megbízáshoz Izraelben Jichák Hercog államfővel szerda este megkezdődött egyeztetéseken – jelentette a helyi média csütörtök reggel.
Nemzetközi Kőkemény támadást hajtott végre az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 08:26
Infrastrukturális és logisztikai létesítmények rongálódtak meg.
Nemzetközi Holtan találtak rá egy szállodában a bajor miniszterelnök-helyettesre
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:50
Aiwanger halálának körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Nemzetközi Német nagykövet a magyar kormányváltásról: ez a legjobb hír Európának 2026-ban – exkluzív interjú
Wéber Balázs | 2026. november 5. 05:46
Alexander Schönfelder, Németország új magyarországi nagykövete a Privátbankárnak adott nagyinterjúban beszélt többek között a magyarországi politikai váltásról, Magyar Péter közelgő berlini vizitjéről, a magyar külpolitikai fordulatról, a hazai német cégek hangulatáról és az új beruházási lehetőségekről, valamint a migrációról és a német belpolitikai kihívásokról.
Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG