3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Az Európai Bizottság elnöke szerint a két legfontosabb prioritás Ukrajna támogatása és az európai védelmi felkészültség fokozása.

Az európai bankokban tárolt, majd az uniós szankciók nyomán befagyasztott orosz pénzeszközök lefoglalását, majd annak Ukrajna finanszírozását lehetővé tevő jóvátételi kölcsönre vonatkozó uniós bizottsági javaslatnak a célja: növelni a háború költségeit Oroszország számára – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, miután megbeszélést folytatott hétfőn az Ukrajnát támogató országok koalíciójának tagjaival.

Ursula von der Leyen közleményében azt írta, hogy az uniós bizottsági javaslat a befagyasztott orosz pénzeszközökből származó készpénzegyenlegekre vonatkozik. Ezeket az egyenlegeket kártérítésre használnák fel – magyarázta az MTI szerint.

„Tehát minél tovább vívja Vlagyimir Putyin orosz elnök a háborút, ont vért, vesz el életeket, és rombolja le az ukrán infrastruktúrát, annál magasabbak lesznek a költségek Oroszország számára” – fogalmazott.

Az ülésen tájékoztatást adott az érintett országok vezetői mellett Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek a két legfontosabb prioritásról: Ukrajna támogatásáról és az európai védelmi felkészültség fokozásáról.

Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen Kijevben egy korábbi találkozón
Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen Kijevben egy korábbi találkozón
Fotó: X / Ursula von der Leyen

„Mindannyian tudjuk, mi forog kockán, és tudjuk, hogy nincs több vesztegetni való időnk. A pénzügyi támogatás szavatolása segít biztosítani Ukrajna túlélését, ami kulcsfontosságú az európai védelem szempontjából is” – mondta. (Ezzel szemben a magyar kormány hevesen ellenzi az újabb uniós mentőcsomagot Ukrajna számára.)   

Az Európai Bizottság elnöke hangsúlyozta: ismert, hogy az uniós szankciók milyen súlyos hatással vannak Oroszország háborús gazdaságára. Szövetségeseivel együtt Európának megvannak az eszközei és az akarata arra, hogy fokozza a nyomást Oroszországon tárgyalóasztalhoz ültetése érdekében – jelentette ki.

Szavai szerint Európa védelmének biztosítása saját felelőssége, ezért nagy lépésekkel halad a készültségi ütemterv végrehajtása egyebek mellett a katonai mobilitás biztosításának területén.

Az uniós bizottság által meghirdetett úgynevezett SAFE programmal kapcsolatban, amely 150 milliárd euró értékű védelmi célú beruházásokat tesz lehetővé az uniós tagállamok számára, von der Leyen közölte: a benyújtott 19 tagállami tervből 15-ben szerepel Ukrajna támogatása.

Mindez azonban nem csak a pénzről szól – mondta a bizottság elnök, majd kifejtette: Ukrajna által a harctéren nehezen levont tanulságokból „mi is tanulhatunk”. A felek védelmi ipari bázisainak integrálásával jelentős elrettentő erő építhető fel.

„Miközben Ukrajna valódi diplomáciai erőfeszítéseket tesz a béke érdekében, Oroszország folyamatosan csak megtéveszt és időt húz. Kigúnyolja a diplomáciát és fokozza a csapásokat, miközben úgy tesz, mintha békére törekedne. De nem dőlünk be neki, tudjuk, ki az agresszor és ki az áldozat ebben a háborúban” – jelentette ki.

Végezetül közölte: Oroszország brutális háborújával a megosztásra törekedett, de az ellenkezőjét érte el: az EU kapcsolatai erősebbek, mint valaha. „Nemcsak védelmi érdekeink, hanem közös értékeink is összekötnek minket. Így fogunk továbblépni, egyesülten, Ukrajna támogatásában és Európa védelmében” – tette hozzá közleményében az Európai Bizottság elnöke.

Mindeközben csúcstalálkozót tartottak hétfőn a londoni miniszterelnöki hivatalban Nagy-Britannia, Ukrajna, Németország és Franciaország vezetői: 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Két lövedék talált el egy tartályhajót a Perzsa-öbölben
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 06:21
Két, egyelőre nem azonosított lövedék csapódott egy tartályhajóba hétfőn a Perzsa-öbölben – közölte a brit tengeri hajózási biztonsági hatóság, az UKMTO. A támadásban senki nem sérült meg, és környezeti károkról sem érkezett jelentés.
Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG