2p

Német politikus figyelmeztet, de a Mercedes és BMW már döntött. 

A Mercedes több mint egymilliárd eurós beruházással bővíti kecskeméti gyárát 2026-ig – idézi fel a német Exxpress. Új szerelőcsarnokok, digitalizáció és rugalmas gyártósorok – mindaz, ami Németországban túl drága, túl bonyolult vagy túl kockázatos lenne, most Magyarországon valósul meg.

A BMW is új üzemet nyit Debrecenben, ahol a jövőben az új, teljesen elektromos iX3 modell készül majd – szén-dioxid-semlegesen, hosszú távú tervezéssel. Az Audi több mint harminc éve gyárt Győrben, ahol 2023-ban 180 ezer járművet és több mint másfél millió hajtásláncot állított elő.

A beruházási hullámot Anton Hofreiter, a Zöldek politikusa és a német Bundestag Európa-ügyi Bizottságának elnöke bírálta. A német Auto Motor und Sport magazinnak úgy fogalmazott: „A német nagyvállalatok naivan bánnak az autokráciákkal.” Hozzátette: „Magyarország eközben különadókkal és rögzített alacsony árakkal nyomja el a német középvállalkozásokat, és ezzel azt kockáztatja, hogy kiszorítja a külföldi cégeket.”

Hofreiter szerint „Magyarország hídfőállás a műszaki tudás kiáramoltatásához”, és ebben Kína is szerepet játszik.

Az Exxpress szerint az autógyártó vállalatokat ezek az aggályok nem befolyásolják: Magyarország uniós tagállam, gazdaságilag stabil, és szoros kapcsolatban áll Németországgal.

A német gyártási környezetet az újság magas energiaárakkal, szigorú szabályozásokkal és a belső égésű motorok jövőjének bizonytalanságával jellemzi. A Mercedes a következő három évben 100 ezerrel kevesebb járművet tervez Németországban gyártani. A lap megjegyzi, hogy a német vállalatok olyan országokat keresnek, ahol adott a tervezhetőség, az infrastruktúra, a kedvező bérszínvonal és a politikai stabilitás. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
Nemzetközi Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
Gáspár András – Havas Gábor – Izsó Márton – Király Béla – Wéber Balázs | 2026. szeptember 25. 19:41
Bombaként robbant a hír, hogy az ukrán Naftohaz és a Mol kőolajtermékek tárolására szolgáló létesítményeket építhet az ukrán-magyar határ magyar oldalán. Kijev a folyamatos orosz támadások miatt menekítené ide a készletei egy részét. Magyar Péter miniszterelnök éles hangon utasította el a tervet. De jogos volt-e a felháborodás? Valóban bosszút állna a NATO-tagállam Magyarországon Moszkva, vagy a politika erősen túlreagál egy üzleti beruházást?
Nemzetközi Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
Litván Dániel | 2026. szeptember 25. 17:59
Egyelőre nem árulta el a miniszter, milyen további beszerzéseket tervez a Honvédség. De mi a helyzet az 1,2 millió forintos egyenruhákkal?
Nemzetközi Magas rangú vendég látogatott a New York-i magyarokhoz
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:55
A magyar köztársasági elnököt a tengerentúli közösség látta vendégül.
Nemzetközi Magyar Péter után újabb állami vezetővel találkozott a pápa
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:01
Emmanuel Macron XIV. Leó pápát fogadta, aki négynapos apostoli látogatásra érkezett Franciaországba.
Nemzetközi Technikai szintű béketárgyalások jöhetnek Ukrajna és Oroszország között
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 12:53
Az Egyesült Államok újabb diplomáciai egyeztetéseket készít elő az ukrajnai háború lezárásának előmozdítására – közölte Volodimir Zelenszkij, ameyről a Portfolio számolt be. Az ukrán elnök szerint első lépésként technikai szintű találkozóra kerülhet sor, amelynek egyik lehetséges helyszíne Abu-Dzabi. Egyelőre nem világos, hogy Oroszország milyen formában venne részt a folyamatban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG