3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Saját koalíciós partnerével is szembe megy a kancellár, nehogy a szükségesnél jobban feldühítse az oroszokat.

A német kancellár elutasította, hogy az Ukrajnának átadott nyugati fegyvereket bevethessék Oroszország ellen.

Olaf Scholz erről egy Berlinben rendezett civil fórumon beszélt vasárnap. Mint mondta, a német fegyverszállítmányokra vonatkozóan

"világos, működő szabályok vannak, amelyekben megállapodtak Ukrajnával".

"Legalábbis ez a feltételezésem" - tette hozzá.

A német politikus hangsúlyozta, hogy Ukrajna-politikájának célja "elejét venni annak, hogy a mostaniból még nagyobb háború legyen".

Az Ukrajna védelmi harcához küldött német fegyverek is az eszkaláció, vagyis a NATO és Oroszország konfrontációjának megelőzésére szolgálnak szerinte.

Németország eddigi katonai segélyeit ahhoz a feltételhez kötötte, hogy az általa átadott fegyvereket a kijevi vezetés nem vetheti be Oroszország területe ellen. Az egyre nehezebbé váló ukrán katonai helyzetre tekintettel azonban a berlini kormánykoalícióban résztvevő Zöldek külpolitikai kérdésekkel foglalkozó szakpolitikusa, Anton Hofreiter azt követelte, hogy engedjék Ukrajnának az orosz terület elleni csapásokat nyugati fegyverekkel.

Hofreiter a német Funke médiacsoportnak adott interjúban azt mondta, hogy ez az ukrán lakosság védelmét szolgálná.

"Ezért nem szabadna Ukrajnát abban gátolni, hogy a leszállított fegyverekkel orosz harci repülőket semmisítsen meg az orosz légtérben"

- húzta alá azt hangoztatva, hogy a nemzetközi jog lehetővé teszi egy megtámadott országnak, hogy az agresszor területén is katonai célpontokat támadjon. Hozzátette: ez részét képezi az önvédelem jogának.

Roderich Kiesewetter, az ellenzéki német Kereszténydemokrata Unió (CDU)  védelmi kérdésekben illetékes szakértője még ennél is továbbment, azt követelve, hogy a nyugati országok vegyék át a légvédelmi feladatokat Ukrajna nyugati része fölött.

"Egy önkéntesekből álló koalíció kiterjeszthetné légvédelmét 70-100 kilométerre Ukrajna nyugati területeire"

- mondta Kiesewetter a Neuen Osnabrücker Zeitung című lapnak nyilatkozva. Úgy vélekedett, hogy a nemzetközi joggal összeegyeztethető volna nyugati csapatok bevetése is Ukrajna területén például olyan területeken, mint a logisztika, műszaki karbantartás, szanitécszolgáltatás és az aknamentesítés.

Scholz mindazonáltal vasárnap leszögezte: a fegyverszállítások tekintetében nem változtat az eddigi feltételeken, hogy ezzel elejét vehesse a konfliktus elmérgesedésének. Berlin eddig 28 milliárd euró értékben ígért, illetve szállított fegyverzetet a kijevi vezetésnek. A kancellár felhívta a figyelmet arra is, hogy hazája Ukrajna legnagyobb támogatója Európában.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb Ceutába irányulóbevándorlási hullámra figyelmeztet Marokkó
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:59
A spanyol kormány adatai szerint Ceutába július végén körülbelül 80 ezer ember jutott be illegálisan.
Nemzetközi Szigorítaná a fiatalok alkoholfogyasztását Németország
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 19:26
Még felügyelet mellett sem lenne erre lehetőségük. 
Nemzetközi Elszabadulhat az egyik legfertőzőbb vírus, ha végrehajtják Trump rendeletét
Vámosi Ágoston | 2026. augusztus 12. 18:11
Nagymintás vizsgálatok igazolták, hogy a kanyaró, a mumpsz és a rubeola elleni védőoltás nem okoz autizmust, Donald Trump ennek ellenére is ragaszkodik az elméletéhez. A kanyaró az egyik legfertőzőbb, emberek között terjedő vírus, az aggódó szülőkre épített ellenkampány ezért katasztrofális következményekkel járhat. Romániában minimum 30 gyerek halt bele a vírusba az elmúlt években, miután visszaesett az átoltottság.
Nemzetközi Itt az újabb olajszennyezés? Egy ökológiailag kényes térség érintett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 18:10
A területen korallzátonyok mellett teknősök, vándormadarak, és tengeri emlősök élnek.
Nemzetközi Financial Times: Izrael lakhatatlanná teszi Dél-Libanont
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 16:16
A brit üzleti lap tényfeltáró cikke szerint az izraeli erők szisztematikusan és tömegesen romboltak le otthonokat, utakat és gazdaságokat a libanoni Hezbollahhal kötött tűzszünet ellenére.
Nemzetközi Súlyos döntés hoztak a románok: nekik le kell állítani az atomerőművüket
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:46
Kritikus értékre csökkent a Duna vízszintje Cernavodánál.
Nemzetközi Lépett Németország: jelentősen bővítik a hírszerző szolgálatok jogköreit
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:29
Átfogó reform indult, hogy reagáljanak az Oroszország felől érkező fenyegetésekre. 
Nemzetközi Litvánia tartós védkezésre kényszerül a szomszédaival szemben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 14:10
Járművek mozgását gátló árkokat alakítanak ki az orosz és a fehérorosz határnál.
Nemzetközi Újabb kihívásokkal néz szembe a német export
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:35
Ezúttal a Rajna alacsony vízállása veszélyezteti a kivitelt.
Nemzetközi Ezt mindenki meg fogja érzeni, rossz hír érkezett az Egyesült Államokból
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 13:19
Az ország energiaügyi információs hivatala szerint  86,81 dollár lehet a Brent nyersolaj ára. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG