2p

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Berlinben megbeszélést folytatott Milos Vucevic szerb kormányfővel – tájékoztatott Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

A tárgyaláson a közlekedési kapcsolatok fejlesztéséről és Szerbia EU-integrációjáról volt szó.

Az MTI szerint Havasi Bertalan emlékeztetett: Orbán Viktor a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján vesz részt a német fővárosban.

A Berlini Folyamatot Németország 2014-ben indította útjára azzal a céllal, hogy az uniós bővítést is elősegítve megerősítsék a nyugat-balkáni régió országai közötti együttműködést, fenntartsák az integrációs folyamat dinamikáját, továbbá elejét vegyék a térségben erősödő euroszkepticizmusnak.

A helyettes államtitkár korábbi közlése szerint a magyar miniszterelnök a csúcstalálkozón részt vevő több állam vezetőjével is folytat kétoldalú tárgyalásokat. 

Olaf Scholz fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján Berlinben 2024. október 14-én
Olaf Scholz fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a Berlini Folyamat 10. csúcstalálkozóján Berlinben 2024. október 14-én
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

A kormányfő Olaf Scholz német kancellárral is egyeztetett. "Mozgalmas nap Berlinben. Előbb Balkán-csúcstalálkozó, utána megbeszélés Scholz kancellárral, majd interjú. 20:45-ig végeznünk kell!" írta Facebook oldalán.

Október elején a német nagykövet (aki a gyakorlatban a mindenkori német kormány álláspontját képviseli) szokatlanul erős kritikával illette a magyar kormányt a német egység napjának ünnepségén. Válaszul Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter bekérette a nagykövetet. További részleteket itt olvashatnak:

Frissítés:

Az Orbán-Scholz találkozóról Havasi Bertalan később annyit közölt, hogy "a kancellári hivatalban lezajlott tárgyaláson áttekintették a magyar EU-elnökség programjának legfontosabb célkitűzéseit, különös tekintettel az európai versenyképesség helyreállítására".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG