3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Több ország is figyelmeztette Irán vezetőit az izraeli támadás után, de mindkét felet felszólították a harcok befejezésére.

Az Irán elleni szombat hajnali izraeli légitámadást követően több ország kormánya is óva intette Teheránt a válaszcsapástól, és az eszkalációval fenyegető katonai konflikus azonnali lezárására szólította fel a feleket.

Irán légvédelmi parancsnoksága sikeresen elhárította a síita állam több területe ellen szombat hajnalban végrehajtott izraeli légtámadást, amely csak „korlátozott károkat” okozott – közölte a Tasnim iráni hírügynökség. A jelentés szerint az izraeli erők Teherán, Huzesztán és Ilám tartományokban lévő katonai létesítményeket vették célba annak ellenére, hogy Irán korábban arra figyelmeztette Izraelt, kerülje az ország ellen irányuló „kockázatos akciókat”.

Teherán állítása szerint az integrált iráni légvédelmi rendszer sikeresen elhárította a hajnali támadást, illetve jelentősen korlátozta a légicsapások okozta károk mértékét. Az incidens kivizsgálása folyamatban van – tették hozzá. Az iráni hadsereg nyilatkozatát az állami televízióban is felolvasták, felvételeket azonban nem mutattak a károkról.

Az biztos, hogy fokozódott a feszültség a térségben
Az biztos, hogy fokozódott a feszültség a térségben
Fotó: Depositphotos

Az Egyesült Államok továbbra is teljes mértékben támogatja a zsidó állam önvédelemhez való jogát – jelentette ki izraeli kollégájának Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter. A Pentagon közleménye szerint Austin telefonon egyeztetett a fejleményekről Joáv Gallant izraeli védelmi miniszterrel, akinek megerősítette az Egyesült Államok „sziklaszilárd elkötelezettségét Izrael biztonsága és önvédeleméhez való joga mellett”.

Világossá tette azt is, hogy Washington rendületlenül hozzájárul a térségben állomásozó amerikai katonák és létesítmények, valamint Izrael és más partnerállamok védelméhez Iránnal és a Teheránból támogatott terrorista csoportokkal szemben. Egyúttal eltökélt abban is, hogy „megakadályozza, hogy bármely szereplő kihasználja a feszültségeket vagy kiterjessze a konfliktust a régióban – fűzte hozzá.

A Fehér Ház egyik magas rangú tisztviselője az AP hírügynökségnek azt mondta, az amerikai kormány szerint a szombati izraeli műveletnek ”le kell zárnia„ az Izrael és Irán közötti katonai konfliktust. Teheránnak ugyanakkor számolnia kell a ”következményekkel” abban az esetben, ha az izraeli légitámadásra válaszlépéseket tesz – tette hozzá. A tisztviselő emellett hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem volt köze az izraeli művelethez, amelyet átfogónak, célzottnak és precíznek nevezett.

Szintén önmérsékletre szólította fel szombaton mindkét felet Keir Starmer brit miniszterelnök. A jelenleg az egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség szamoai csúcstalálkozóján tartózkodó kormányfő kijelentette, hogy Izraelnek joga van megvédeni magát az iráni agresszióval szemben, másfelől óva intette Teheránt a katonai válaszcsapástól.

Szaúd-Arábia elítélte, valamint Irán szuverenitásának és a nemzetközi törvények megsértésének minősítette a szombati izraeli katonai műveletet. Rijád maximális önmérsékletre szólított fel minden érintett felet, a nemzetközi közösséget pedig arra kérte, hogy tegyen mielőbb lépéseket a térségbeli konfliktusok de-eszkalációja érdekében. (MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG