A Guardian írta meg, hogy egy korrupciós ügyben szövetségi vizsgálat indult és vádat emeltek New York 64 éves polgármestere, Eric Adams és belső köre ellen. Adams nyilatkozata szerint hivatalban marad. Ő az első hivatalban lévő New York-i polgármester, aki ellen büntetőeljárás indul.
Avi Small, Kathy Hochul kormányzó szóvivője a Timesnak elmondta: a kormányzó tisztában van a helyzettel, és figyelemmel fogja kísérni azt. „Elhamarkodott lenne további megjegyzéseket tenni, amíg a hatóságok nem erősítik meg az ügyet” – mondta Small. A kormányzónak hatásköre van Adams esetleges hivatali elmozdítására.
Augusztusban szövetségi ügynökök házkutatást tartottak az Adams adminisztráció magas rangú tisztviselőinek otthonaiban. Az FBI korábban razziázott Adams fő adománygyűjtője, Brianna Suggs otthonában, majd lefoglalták Adams telefonjait és iPadjét is.
A szövetségi vizsgálatok több, különálló ügyet érintenek, köztük kampányfinanszírozási kérdéseket, illetve a rendőrség és tűzoltóság befolyásolását.
Aminek köszönhetően hamarosan a magasban is internetezhetünk.

Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




