1p

A Lukasenka által vezetett Fehéroroszország szabadon engedett egy bebörtönzött amerikai állampolgárt.

Fehéroroszország szabadon engedett egy bebörtönzött amerikai állampolgárt – jelentette be Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap. A külügyminiszter a közösségi médiában közzétett rövid bejegyzésben számolt be a minszki intézkedésről, és úgy fogalmazott: „Fehéroroszország egyoldalúan elengedett egy ártatlan amerikait, Anastassia Nuhfert, akit Joe Biden idején fogtak el”.

„Béke az erő által” – tette hozzá a miniszter bejegyzésében, utalva a Trump-adminisztráció meghirdetett kül- és biztonságpolitikai alapelvére. A politikus köszönetet mondott a minisztérium Kelet-Európáért felelős helyettes-államtitkára, Christopher Smith munkájáért.

Anastassia Nuhfer elengedéséről és hollétéről, illetve a bebörtönzésének körülményeiről egyelőre részleteket nem közöltek.

A bejelentés egybeesett a fehérorosz elnökválasztás napjával.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Vége a svájci semlegességnek? Az orosz fenyegetés miatt fegyverkezésbe kezdenek
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 14:02
Svájc nem képes megvédeni magát egy teljes körű támadás ellen, és növelnie kell a katonai kiadásokat az Oroszország felől érkező növekvő kockázatok miatt – jelentette ki a svájci fegyveres erők vezetője.
Nemzetközi Ha ezt az országot gatyába rázzák, semmi sem lehetetlen – elfogadták Argentína költségvetését
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 08:57
5 százalékos növekedés, 10 százalékos infláció, költségvetési többlet – Argentínában ambíciózus büdzsét fogadtak el.
Nemzetközi Az oroszok megtámadták Kijevet a kulcsfontosságú Zelenszkij-Trump-találkozó előtt
Privátbankár.hu | 2025. december 27. 08:46
Oroszország szombaton rakétákkal és drónokkal támadta Kijevet és Ukrajna más régióit a vasárnapra tervezett Zelenszkij-Trump találkozó előtt.
Nemzetközi Nyugtalan estéje volt a románoknak az orosz drónok miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 16:57
Felszállt két román vadászgép. 
Nemzetközi Zelenszkij megerősítette: leül tárgyalni Trumppal a területi kérdésekről
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 15:05
Az ukrán elnök elutazik az amerikai elnökkel egyeztetni.
Nemzetközi Kudarcot mondott a kormányalakítás, jön az előválasztás Koszovóban
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 11:58
Február óta nem sikerült a kormányalakítás.
Nemzetközi Napokon belül találkozhat Trump és Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 11:12
Amerikai sajtóértesülések szerint.
Nemzetközi Felszálltak a lengyel vadászgépek egy ólálkodó orosz repülő miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 10:26
A lengyel légtér közelében repült.
Nemzetközi Putyin újabb bírálója kerül börtönbe
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 09:48
Háborúpárti, de Putyint kritizálta.
Nemzetközi Kellemetlen találatot vihetett be Ukrajna az oroszoknak
Privátbankár.hu | 2025. december 26. 08:55
Robbanások történtek egy olajfinomítónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG