2p

Oroszország kész észszerű kompromisszumokra az ukrajnai rendezés érdekében, de érdemi tárgyalások nem folynak - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök pénteken a Rosszija 1 televíziós csatornának.

"Készek vagyunk kompromisszumokat keresni, készek vagyunk észszerű kompromisszumokat kötni. De nem akarok most részletekbe bocsátkozni, mert nincsenek érdemi tárgyalások, a szemben álló fél elutasítja ezeket" - mondta az államfő. Hozzátette ugyanakkor, hogy a végkimenetnek mindenképp Oroszország javát kell szolgálnia, és a harctéri realitásokból kell kiindulnia. "És kétségtelen, hogy itt nem készülünk engedményeket tenni, nem lesznek cserealkuk" - hangsúlyozta.

Putyin azt is mondta pénteken a Rosszija 1 csatornán, hogy Ukrajna elvesztette a Kurszki területen harcoló csapatai felett a stabil irányítást, ezért a bekerített katonák nem is igazán vannak tudatában annak, hogy milyen helyzetbe kerültek. Hozzátette, hogy kísérletek történnek a körülzárásból való kitörésre
Putyin azt is mondta pénteken a Rosszija 1 csatornán, hogy Ukrajna elvesztette a Kurszki területen harcoló csapatai felett a stabil irányítást, ezért a bekerített katonák nem is igazán vannak tudatában annak, hogy milyen helyzetbe kerültek. Hozzátette, hogy kísérletek történnek a körülzárásból való kitörésre
Fotó: EPA/GAVRIIL GRIGOROV / SPUTNIK / KREMLIN POOL

Emlékeztetett rá, hogy Törökország többször vállalta a közvetítő szerepét a felek között. Elmondta, hogy a török elnök tanácsadója, Ibrahim Kalin, a török Nemzeti Hírszerző Szervezet igazgatója közvetlenül New Yorkból hívta fel Jurij Usakov orosz elnöki külügyi tanácsadót, és javaslatot tett az ukrán fél nevében.

"Mi ebbe beleegyeztünk, de másnap az ukrán rezsim vezetője nyilvánosan kijelentette, hogy nem fog tárgyalni. Ez irracionális viselkedés, amelyet nehéz kiszámítani. Így pedig nem lehet terveket készíteni. Ezért most arról beszélni, hogy megállapodunk-e valamiben és hogy miben tudnánk megállapodni, egyszerűen korai még" - nyilatkozott Putyin, ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy tanulmányozni fogja a török fél által hozzá eljuttatott iratokat, de ehhez időre van szükség.

"Most Erdogan úr (...) ismét felújította arra vonatkozó javaslatait, hogy folytassuk a kapcsolattartást a fekete-tengeri hajózással és néhány más kérdéssel kapcsolatban" - mondta. Az orosz elnök szerint még nem volt ideje megismerkedni ezekkel az anyagokkal a török fél részéről.(MTI)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
Nemzetközi Orbán Anita már novemberben tárgyalhat az ukránokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 15:29
Folyik a kapcsolatok javítása.
Nemzetközi Zelenszkij elárulta, hogy eljönne-e Budapestre Magyar Péterhez
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:34
Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
Nemzetközi Zelenszkij napokon belül megjelenhet Budapesten?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:33
Az évfordulós megemlékezésre érkezhet az ukrán elnök.
Nemzetközi Magyar Péter elárulta, miről állapodott meg Zelenszkijjel
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:13
Az EU-csúcs mellett tárgyalt a magyar miniszterelnök és az ukrán államfő.
Nemzetközi Kaja Kallas szerint Moszkva nem akar békét kötni, újabb lépésekre készül az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:08
Újabb szankciós csomagon dolgozik az Európai Unió, hogy tovább növelje az Oroszországra nehezedő nyomást az ukrajnai háború lezárása érdekében. Kaja Kallas uniós külügyi főképviselő szerint Moszkva továbbra sem mutat hajlandóságot a béketárgyalásokra, miközben Ukrajnának sürgős katonai és pénzügyi támogatásra van szüksége a közelgő tél előtt.
Nemzetközi Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 06:58
Donald Trump amerikai elnök szerint Volodimir Zelenszkij ukrán államfő nehezebb tárgyalópartner, mint Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyre inkább akadályozza az ukrajnai háború lezárását. Az amerikai elnök úgy véli, hogy a békemegállapodás akár Zelenszkij részvétele nélkül is létrejöhet.
Nemzetközi Aggasztó figyelmeztetés érkezett az EU-tól az energiaárak miatt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:43
Olcsóbb áramot és kisebb terheket kaphatnak a fogyasztók az EU új terve alapján.
Nemzetközi Putyin odaszúrt Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 19:26
Az orosz elnök szerint előbb kellett volna gondolkodni a támadásokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG