2p

Egy minden érintett csoportot bevonó politikai átmenet az álom.

Kész együtt dolgozni az ENSZ az ideiglenes szíriai kormányzattal annak érdekében, hogy az arab országban hiteles és minden érintett csoport bevonására törekvő politikai átmenet folyjon le – jelentette ki Geir Pedersen, a világszervezet különmegbízottja szerdán a Biztonsági Tanács Szíriával foglalkozó találkozóján.

Pedersen – aki videokapcsolaton keresztül Genfből szólalt fel a New York-i értekezleten – hangsúlyozta, hogy Bassár el-Aszad elnök egy hónappal ezelőtti távozását követően most „nagy lehetőségek, ugyanakkor valós veszélyek is” állnak Szíria előtt, és a most megszülető döntések hatása hosszú távra kihat. Ezért Damaszkusznak és a nemzetközi közösségnek „a helyes úton kell a következő fázisba lépnie”, és az ENSZ kész mindent megtenni ennek segítése érdekében – hangoztatta a különmegbízott.

Idén ez volt az ENSZ BT első megbeszélése Szíriáról. Pedersen arról is beszámolt, hogy az ideiglenes kormány egyelőre igyekszik szervezetté tenni munkáját, megszilárdítani hatalmát, és már szíriai csoportok széles körével, valamint külföldi illetékesekkel, köztük miniszterekkel is tartott egyeztetéseket. Hozzátette, hogy ezzel együtt a kormány ellenőrizte egyes térségekben is mutatkoznak az instabilitás jelei, például több körzetben folytatódik az erőszak néhány csoport között.

Pedersen súlyos aggodalmát fejezte ki az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai műveletei jelentette fenyegetettség miatt. Szintén aggasztónak mondta, hogy az országban folytatódik az izraeli katonai tevékenység. Üdvözölte a különmegbízott a Szíria elleni nemzetközi szankciók enyhítése felé tett amerikai lépéseket, és arra biztatta a nemzetközi közösséget, hogy dolgozzon tovább a büntetőintézkedések felülvizsgálatán.

Címkék: Nemzetközi Szíria

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
Nemzetközi Válság- és háborúállóak a hazai üzemanyagárak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:58
Hétfőn sem változtak a hazai üzemanyagárak: a 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt a pénteki szinten maradt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG