2p

Libanonban omolhat össze az ingatag béke.

Csütörtök hajnalra erősen megkérdőjeleződött a szerdára pakisztáni közvetítéssel létrejött kéthetes tűzszünet az iráni háborúban – írja a The Guardian és a Reuters is.

Irán – és Pakisztán – szerint ugyanis a tűzszünet hatálya Libanonra is kiterjedt volna, azonban Izrael az egész háború legnagyobb libanoni támadását végrehajtva több mint száz célpontot támadott az országban, legalább 254 ember halálát okozva. A támadást Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa is „borzalmasnak” nevezte, és elítélte.

„Ilyen pusztítás, órákkal azután, hogy Iránnal tűzszünetben állapodtak meg, hihetetlen. Hatalmas nyomást helyez a törékeny békére, amelyre kétségbeesett szüksége van a civil lakosságnak”

- fogalmazott Türk.

Az iráni parlament elnöke, Mohammad Báger Gálibáf kemény hangú közleményben azzal vádolta Izraelt és az Egyesült Államokat, hogy több ponton is megsértették a tűzszüneti megállapodást. Izrael Libanon bombázásával, az Egyesült Államok pedig az iráni urándúsításhoz való jog kétségbe vonásával.

Irán válaszul leállította a tankhajók áthaladását a Hormuzi-szoroson.

A Budapesten tartózkodó J. D. Vance amerikai alelnök szerint félreértésről van szó.

„Azt hiszem, az irániak úgy gondolták, a tűzszünet kiterjed Libanonra is, de ez egyszerűen nem így van. Soha nem tettünk ilyen ígéretet”

- mondta. Szerinte Izrael csak visszafogta magát egy kicsit Libanonban a tárgyalások segítésre érdekében, de soha nem egyezett bele, hogy az ottani harcokat is beszüntesse.

Szerdán az olaj ára hosszú idő után újra hordónként 100 dollár alá esett a tűzszünet hírére, de csütörtök reggelre újra emelkedésnek indult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Fordulat várható eutanázia-ügyben Magyarországon?
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:20
Míg Magyar Péter hétfőn egy napirend előtti felszólalásra reagálva ismét kijelentette, hogy el fogják indítani az eutanáziáról szóló szakmai és társadalmi egyeztetést, addig Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a minap arról beszélt, hogy az aktív eutanáziát jelenleg nem tudja elképzelni. A napokban Franciaország lett a nyolcadik állam a 27 tagú Európai Unióban, ahol a kegyes halálhoz lehet folyamodni.
Nemzetközi Donald Trump megint nagy bejelentéssel rukkolt elő
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 10:41
A vámemelés különösen Indiát sújthatja.
Nemzetközi Az ukránok Krasznodart, az oroszok Odesszát támadták az éjjel
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 08:19
Bőven akadt dolga az orosz légvédelemnek az éjjel szerte az országban.
Nemzetközi Enged a nyomásnak Zelenszkij, odadobta a tüntetőknek a hadsereg vezetőjét
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 07:48
De ezzel csak a tüntetők egyik követelését teljesítette.
Nemzetközi Hivatalos: a franciák tényleg megtiltották a 15 év alattiaknak a közösségi hálózatok használatát
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 06:58
A tinédzserek egészségének védelmét szolgáló intézkedés szeptemberben lép életbe, elsőként Európában.
Nemzetközi Ezt a balhét nehezen fogja kimozogni Zelenszkij, az oroszok dörzsölik a tenyerüket
Litván Dániel | 2026. július 22. 05:44
A korrupt, inkompetens ukrán vezetők a saját túlélésük érdekében beáldozták a győzelem lehetőségét? Ez is az egyik olvasata Mihajlo Fedorov leváltásának. De hogyan mászik ki ebből a slamasztikából Zelenszkij?
Nemzetközi Még a héten Szíriába látogat az ENSZ főtitkára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 19:51
Legutóbb Ban Ki Mun akkori ENSZ-főtitkár járt hivatalos látogatáson Szíriában 2009-ben.
Nemzetközi 2025-ben is megdöntött egy rekordot Kína
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:52
Jövőre új stratégiai kutatási és kitermelési program indul.
Nemzetközi Megdicsértek minket a spanyolok: így kell lebontani egy illiberális rezsimet
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 17:32
Az intézkedések gyorsaságát lehet vitatni, de a demokrácia- és Európa-párti táborban senki sem kérdőjelezi meg a lépések szükségességét.
Nemzetközi Csak nem jön el a nyugvópont: az iráni konfliktus fokozza a globális energiaellátási kockázatokat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 16:58
Hiába az átmeneti piaci stabilizáció, nem szűnnek az aggodalmak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG