3p

Spanyolország az európai migrációs és menekültügyi paktum alkalmazásának előrehozatalát fogja kérni az Európai Bizottságtól - jelentette be a spanyol kormányfő szerdán Madridban.

Pedro Sánchez elmondta: el akarják érni, hogy a megállapodásban szereplő intézkedések, amelyek a határellenőrzésre és a menedékkérők elosztására vonatkoznak, már jövő nyáron hatályba lépjenek a tervezett 2026-os időponttal szemben.

Hangsúlyozta annak szükségességét, hogy Európa hatékonyan vegyen részt a földközi-tengeri országokba érkező migrációs áramlások kezelésében.

A miniszterelnök az ellenzék kérésére adott számot a kormány migrációs politikájáról a törvényhozásban, miután idén január és szeptember között több mint 42 ezren érkeztek illegálisan a dél-európai országba, 60 százalékkal többen, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Kilenc hónap alatt több mint 30 ezren a Kanári-szigeteken értek partot csónakokkal Afrika nyugati partjai felől, ami 16 ezerrel több embert jelent mint a múlt évben.

Sánchez felszólalásában a szabályozott és rendezett migráció mellett érvelt, mint a "legjobb eszközt" az embercsempész bandák elleni küzdelemben. A kormány bevándorlási politikáját felelősnek és humanitáriusnak nevezte, a migráció jelenségét pedig sokszínűnek, amelynek 94 százalékát Spanyolországban a jogszerűen érkező bevándorlók jelentik.

Pedro Sanchez a migránsok számának növekedéséről is beszélt
Pedro Sanchez a migránsok számának növekedéséről is beszélt
Fotó: EPA

Kiemelte a megfelelő integráció fontosságát, amelynek érdekében a jövő hónapban új nemzeti integrációs és kultúrák közötti együttélési tervet mutat be a kormány, mindezt azzal a céllal, hogy elkerüljék "a más országok által elkövetett hibákat".

Emellett megkönnyítik a diplomák és tudományos fokozatok elismerésének folyamatát azoknak, akik Spanyolországban szeretnének dolgozni, továbbá új munkaerő-migrációs programot indítanak a más országokból történő munkaerő-felvétel megkönnyítésére - sorolta.

A spanyol kormányfő beszélt arról, hogy Spanyolországnak is meg kell küzdenie azokkal a demográfiai kihívásokkal, amelyekkel a fejlett országok szembesülnek. "Ha nem teszünk semmit a következő 25 évben, négymillióval kevesebb lesz a munkaképes korú ember" - jegyezte meg, hozzátéve, hogy mindez ellen két eszköz létezik: a születés és a migráció.

"Spanyolországnak választania kell, hogy nyitott és virágzó ország akar lenni, vagy zárt és szegény" - fogalmazott.

Sánchez felszólalt a bevándorlást övező hamis hírek ellen, cáfolva, hogy a bűnözési ráta magasabb lenne ebben a társadalmi csoportban. "Ugyanolyanok mint mi, nem jobbak, nem rosszabbak" - fűzte hozzá.

A miniszterelnök élesen bírálta a parlament jobboldali pártjait, akik szavai szerint szörnyet kreálnak a migrációból, és a társadalom riogatásával próbálják leplezni politikai programjuk hiányát.

Alberto Núnez Feijóo, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke hamis adatok közlésével, és tétlenséggel vádolta a kormányt, hogy magára hagyta a Kanári-szigeteket ebben a migrációs válságban.

"Nincs embertelenebb bevándorlási politika a nem létezőnél, minden hajó, amely életeket veszélyeztetve Spanyolországba indul, a kormány kudarca" - jelentette ki.

Santiago Abascal, a Vox párt elnöke a spanyol kormányfőt nevezte meg a kialakult katasztrofális helyzet felelőseként, aki szavai szerint együttműködik az iszlamistákkal és az embercsempész maffiákkal. Mint mondta, Sánchez hivatalba lépése óta a "migrációs invázió" felgyorsult, miközben a fiatal spanyol munkaerőnek el kell hagynia hazáját, mert nem tud megélni.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
Nemzetközi Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:48
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
Nemzetközi Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 19:17
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG