2p

Szlovákia segít a hazahozatalukban.

Rövidesen további magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból, ennek lehetőségét a két ország közötti megállapodás alapján ezúttal Szlovákia fogja biztosítani az evakuációs légijáratával - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető arról számolt be, hogy Libanonban néhány száz magyar ember tartózkodik, közülük 233-an vannak a bejrúti nagykövetség látókörében, azonban döntő többségük életvitelszerűen él az országban. Huszonkét magyar állampolgár van, aki konzuli védelemre regisztrált, tehát valamilyen okból rövidebb ideig (akár turistaként, tanulóként, dolgozóként vagy bármilyen más okból) tartózkodik Libanonban - tette hozzá.

A közel-keleti helyzet

Posted by Szijjártó Péter on Friday, October 4, 2024

Kiemelte, hogy a kormány augusztus elején már végrehajtott egy evakuációs műveletet, akkor mindazon magyar állampolgárok el tudtak jönni Libanonból, akik akartak. Ők tizennyolcan voltak végül, köztük hét kiskorú. Tudatta, hogy most is felajánlották a lehetőséget a Libanonban tartózkodó magyar embereknek, hogy segítenek nekik a hazatérésben, amire ezúttal összesen tíz ember jelentkezett.

Az evakuációra jelentkezett magyar állampolgárok hamarosan a szlovák evakuációs járattal jöhetnek haza, a magyar-szlovák együttműködés eredményeként.

Címkék: Nemzetközi Libanon

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ez gyors volt: máris lemondott a moldovai miniszterelnök
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:55
Bejelentette lemondását Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök pénteken. A politikus utódja kinevezéséig ügyvivő kormányfőként vezeti a kabinetet.
Nemzetközi Independent: orosz támadásra figyelmeztette az Egyesült Államok Lengyelországot
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:02
Az Egyesült Államok arra figyelmeztette Varsót, hogy Oroszország fegyveres provokációra készülhet Lengyelország ellen, hogy próbára tegye a NATO felkészültségét.
Nemzetközi Szankcionált ukrán oligarcha ellen követtek el merényletet Monacóban
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 12:00
Csomagba rejtett bombával hajtottak végre merényletet Vadim Jermolajev ukrán oligarcha ellen monacói otthona előtt hétfőn.
Nemzetközi Trump szerint rezsimváltás történt Iránban, de ő nem ezt akarta
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 10:10
Az amerikai elnök a CNBC-nek adott interjút.
Nemzetközi A gyásznap alatt is újabb, halálos orosz támadás érte Ukrajnát
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 07:57
Többen meghaltak Ukrajnában egy éjszakai orosz támadásban. Oroszországban Moszkvához közeledő ukrán drónokat semmisítettek meg helyi légvédelmi erők. Ukrán bejelentés szerint 27-re emelkedett a Kijev elleni csütörtöki légitámadás áldozatainak a száma.
Nemzetközi Már megint alaposan lábon lőtte magát Európa: viszlát, 6. generációs európai vadászgép?
Litván Dániel | 2026. július 3. 05:48
Tíz év után nagy csinnadratta nélkül szántották be a francia-német-spanyol újgenerációs harci gép építését célzó programot. De miért fájhat ez a bukta minden európainak, és mi lesz most?
Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG