4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A két ország közötti csúcstalálkozón a felek tizennyolc fontos megegyezést írtak alá - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

A kelet-nyugati összeköttetések fejlesztését célzó, kínai Egy övezet, egy út stratégia keretében a két ország olyan projektlistát állított össze, amelyen a közösen végrehajtandó beruházások, fejlesztések szerepelnek.

Szijjártó Péter külügyminiszter megfontolt döntést hoz
Szijjártó Péter külügyminiszter megfontolt döntést hoz
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

Budapestet elkerülő vasút

A projektlistát bővítették, aminek alapján megkezdik a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű építésének előkészítését egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében. „Ezt régen V0 névvel említettük. Ennek a Budapestet elkerülő vasúti gyűrű megépítésének előkészítése most megindul, egy közös kínai-magyar fejlesztés keretében.”  Erre azért van óriási szükség, mert Magyarországon jelentős kínai beruházások zajlanak, alapvetően az ország keleti felében, de az itt előállítandó termékeket döntő részben Európa nyugati felében fogják piacra bocsátani, ezért hatékonyabbá és fenntarthatóbbá kell tenni a szállítást – érvelt a külügyminiszter.

Ferihegyi gyorsvasút

„Ugyanígy, megkezdjük az előkészítését egy olyan gyorsvasúti összeköttetésnek is, amely azt célozza, hogy a repülőtérről Budapest belvárosába gyorsan, kulturáltan lehessen megérkezni” - közölte. Emlékeztetett rá, hogy Magyarországról már hét kínai nagyváros érhető el közvetlenül, hetente tizenkilenc légi járattal.

Elektromos autó töltőhálózat

Megkezdik az előkészítését az elektromos autók töltőhálózat-fejlesztésének, ugyanis „a jövő az elektromos autózásé, így lehet megóvni a környezetünket”. „Megállapodtunk, hogy Magyarországon az elektromos autók töltőhálózatát fejlesszük, annak érdekében, hogy az ország minél több pontján minél gyorsabban lehessen feltölteni az elektromos autókat.”

Szerbiai határátkelő

Emellett megkezdik Európa „legmodernebb, legnagyobb, legbiztonságosabb és leggyorsabb átengedést biztosító” határátkelőhelyének megépítését Magyarország és Szerbia között. „A röszkei autópálya-határátkelő rendkívüli mértékben leterhelt. Szeretnénk, ha a jövőben, nem kellene hosszú órákon, napokon keresztül várakozniuk sem a személy-, sem a teherforgalomban részt vevőknek” - mutatott rá.

Szerbiai kőolajvezeték

Közösen megvizsgálják annak a lehetőségét a szerb és a kínai partnerekkel, hogy milyen módon lehetne a lehető leggyorsabban kőolajvezetéket építeni Magyarország és Szerbia között, hozzájárulva ezzel mindkét ország, és ezáltal az egész térség energiaellátásának biztonságához.

Cseresznye export

A miniszter hangsúlyozta, hogy a mezőgazdasági export fontos szerepet játszik a kétoldalú kereskedelemben, különös tekintettel arra, hogy Közép-Európában Magyarország rendelkezik a legtöbb kínai exportengedéllyel, az érintett termékek köre pedig a mai megállapodás nyomán tovább fog bővülni, például a cseresznyét is felveszik a listára.

Atomenergia

„Most abban állapodtunk meg a kínaiakkal, a kínai kormánnyal, hogy a nukleáris ipar teljes vertikumára készítünk együttműködési programot annak érdekében, hogy a villamosenergia-előállítás legolcsóbb, legbiztonságosabb, leghatékonyabb módját mindkét ország megfelelőképp tudja alkalmazni” - emelte ki. Ezzel összefüggésben pedig megjegyezte, hogy a következő években az áramigény meredeken tovább fog nőni az egész világon, és ezt a keresletet leginkább nukleáris energiával lehet kiszolgálni. „Azok az országok lesznek jó helyzetben, biztonságban, amelyek komoly nukleáris kapacitásokkal rendelkeznek” - szögezte le.

„Történelmi tehát ez a látogatás, és a történelmi látogatáshoz méltó eredmény is született a mai napon” - összegzett Szijjártó Péter. (MTI)

Címkék: Nemzetközi Kína

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Mintha 84 ország szennyezne egyszerre: óriási károkat okoz az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 16:26
Klímavédelmi szempontból is hatalmas a hatás.
Nemzetközi Fontos népszavazás kezdődik vasárnap: Meloni számára nagyon nem mindegy az eredmény
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 15:26
Az igazságügyi rendszer reformjáról szavaznak az olaszok.
Nemzetközi Miért csalódott a muszlim atomhatalom az afganisztáni tálib vezetésben?
Bózsó Péter | 2026. március 21. 14:37
Pakisztán két évtizeden át támogatta a tálib mozgalmat a szomszédos Afganisztánban, állítólag még az amerikaiakkal vívott harcában is, de most fegyveres konfliktusba torkollt megromlott viszonyuk.
Nemzetközi Washington Post: az orosz hírszerzés azt javasolta, rendezzenek meg egy merényletet Orbán Viktor ellen (frissítve)
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 13:25
Egy orosz hírszerzési jelentésben írtak erről.
Nemzetközi Gyerekek is megsérültek az Ukrajnát ért orosz dróncsapásban
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:57
Két halottról szólnak a híradások.
Nemzetközi Putyin elárulta, kinek az oldalán áll Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 12:24
Barátságos hangvételű üzenetet küldött Iránba.
Nemzetközi Így kampányolt Trump Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 11:43
Megint videóban üzent.
Nemzetközi Irán meglőtt egy F-35-öst – de hogyan?
Litván Dániel | 2026. március 21. 11:11
Mégsem sérthetetlenek a levegő urainak kikiáltott csodagépek? Egyre kockázatosabb lehet Irán bombázása az izraeli-amerikai gépeknek.
Nemzetközi Orbán Viktor is lépéseket jelentett be a csehországi támadás miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 10:27
Erről döntöttek éjszaka.
Nemzetközi Izrael tovább támad, ezeket a célpontokat érték csapások
Privátbankár.hu | 2026. március 21. 09:43
Iránt és Libanont is támadták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG