2p

Az ukrajnai konfliktust nem lehet katonai úton megoldani, s az ügyben a párbeszédnek nincs alternatívája – szögezte le Juraj Blanár szlovák külügyminiszter, aki az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) felszólalva a konfliktus békés rendezését szorgalmazta.

„Ezt a konfliktust nem lehet megoldani, ha a nagyhatalmak küzdelmét nem váltja fel az együttműködés és a diplomácia” – hangsúlyozta Juraj Blanár, akinek szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség idézte.

„Szlovákia felszólítja az összes érdekelt felet, hogy tegyék félre nézetkülönbségeiket, és helyette a szenvedés és Ukrajna pusztulásának leállítására összpontosítsanak” – jelentette ki Juraj Blanár.

A szlovák külügyminiszter rámutatott: az ukrajnai háború két és fél éve alatt a nagyhatalmak részéről nem jelent meg a békefolyamatot célzó elköteleződés, a kérdésben tapasztalható megosztottság pedig mind nagyobb az ENSZ BT-ben, amelynek a béke megóvását célzó szerepe egyre inkább megkérdőjeleződik.

A szlovák külügyminiszter (jobbra) arról is beszélt, hogy Ukrajna jövője az EU-ban van
A szlovák külügyminiszter (jobbra) arról is beszélt, hogy Ukrajna jövője az EU-ban van
Fotó: Facebook/Juraj Blanár

„Az Ukrajnában és a Gázai övezetben zajló konfliktusoknak áldatlan következményei vannak a világ energetikai és élelmiszer-biztonságára és az ellátási hálózatokra” - mondta Juraj Blanár, majd aláhúzta: Ukrajnában a békéhez nem lehet más eszközökkel eljutni, csak az ENSZ alapelveinek tiszteletben tartásával.

A szlovák külügyminiszter kijelentette: országa támogatja Ukrajna függetlenségét és területi egységének sérthetetlenségét, és ahogy Szlovákia nem ismeri el Koszovó függetlenségének egyoldalú kikiáltását, úgy a Krím és a további négy ukrajnai terület annexióját sem.

Elmondta: úgy véli, hogy Ukrajna jövője az Európai Unióban van, és tájékoztatott a szlovák és az ukrán kormány következő tervezett együttes üléséről, valamint arról is, hogy Szlovákia készen áll arra, hogy a közelgő tél során is folytassa a gáz-, villanyáram- és dízelszállítást Ukrajnába, mivel elsődlegesen az ott élő emberekre van tekintettel.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 17:40
Az elmúlt napokban 38 bankfiókot és 42 ATM-et rongáltak meg, a zavargások során több százan megsérültek. A rendőrök már gumilövedékkel is oszlatják a tömeget.
Nemzetközi Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 16:44
Emmanuel Macron elnök vasárnap este tévébeszédet mond, miután Párizsban rekordszámú embert vettek őrizetbe szombaton. A főpolgármester-helyettes így is arról beszélt, hogy a rendőrségnek nem voltak eszközei a fosztogatás megfékezésére.
Nemzetközi Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:59
Olajterminált, hidat, logisztikai központot és a Vkontaktye közösségi oldal adatközpontját is eltalálták az ukrán drónok.
Nemzetközi A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 12:40
A Skócia függetlenedéséről szóló népszavazás kiírásához a brit kormány jóváhagyására is szükség lenne. John Swinney skót miniszterelnök azt mondta: Skócia nem országrész, hanem nemzet, és hamarosan független lesz.
Nemzetközi Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:31
Radoslaw Sikorski szerint Szijjártó úgy beszélt Lavrovhoz, mintha egy kisiskolás, vagy az alvállalkozója lenne.
Nemzetközi Elegük lett az olasz fiataloknak a kormányból, a szakszervezetek általános sztrájkot hirdettek
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:49
A legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL november 20-ára tervezi az általános munkabeszüntetést.
Nemzetközi NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
Wéber Balázs | 2026. október 18. 05:51
Axel Hartmann nyugatnémet diplomata mintegy ezer keletnémet menekültnek segített átjutni a magyar-osztrák határon a ’80-as években. Voltak, akik egy török hússzállító teherautóban, mások egy Mercedes „tankjában” elbújva szöktek át a szabad világba. A szupertitkos akciók azonban korántsem voltak veszélytelenek, a bebörtönzöttek kiszabadítása érdekében pedig Hans-Dietrich Genscher személyesen járt közben Kádár Jánosnál – minderről maga Hartmann beszélt egy budapesti rendezvényen.
Nemzetközi Napok alatt bedarálták Trump csinos, de esetlen szóvivőnőjét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 13:26
Alig pár napot dolgozott, aztán üzent az elnök.
Nemzetközi Kiadták a nyilatkozatot a megműtött Leó pápáról – a visszatérés volt a tét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 12:29
Komoly műtéten esett át a pápa, ennek kapcsán szólaltak meg az orvosai, akik ítéletet mondtak a pápa Vatikánba történő visszatérése kapcsán is.
Nemzetközi Kim Dzsongun Észak-Koreája is bevetette a számítástechnika szupererejét
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 09:48
Olyan torpedórendszert használtak a diktátor katonái, amiről eddig még nem szóltak a hírek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG