3p

A támogatás persze nem meglepő helyről jött: a Jog és Igazságosság (PiS) pártjától.  

„Amennyiben Donald Tusk (lengyel kormányfő) most így döntött, ez azt jelenti, hogy nemcsak lengyelországi, hanem európai viszonylatban sem tartja be a szabályokat.”

Ezt mondta Mariusz Blaszczak, a PiS frakcióvezetője, volt kormányfőhelyettes és nemzetvédelmi miniszter az MTI szerint azzal kapcsolatban, hogy Lengyelország nem hívta meg Magyarország varsói nagykövetét, Íjgyártó Istvánt a pénteken tartandó ünnepségre, amelyen hivatalosan is elindítják Lengyelország soros EU-elnökségét.

Blaszczak emlékeztetett arra, hogy Magyarország december végéig töltötte be az elnökséget.

Mariusz Blaszczak (balról a második) megvédte a magyar kormányt (korábbi felvétel)
Mariusz Blaszczak (balról a második) megvédte a magyar kormányt (korábbi felvétel)
Fotó: MTI/EPA/PAP/Piotr Polak

A politikus kitért arra is, hogy az EU állam- és kormányfőinek informális csúcstalálkozóját nem hirdették meg az elnökség hivatalos lengyelországi programjának részeként. Donald Tusk lengyel kormányfő „talán úgy döntött, hogy nem lesz lengyelországi csúcs? Miért?” – tette fel a kérdést Blaszczak. Szerinte azért, mert akkor Andrzej Duda (lengyel elnök) fogadná a külföldi vendégeket.  A külpolitikai hatáskörrel is felruházott Andrzej Dudát a PiS jelöltjeként választották meg államfőnek.

A lengyel kormány az említett elnökségi ügyekben úgy jár el, hogy az „sérti az állam érdekeit, és nevetségessé teszi” az országot – fogalmazott Blaszczak.

Mint arról beszámoltunk, a lengyel kormány a meghívás elmulasztásával arra reagált, hogy Magyarország menedékjogot adott Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek, akit hazájában közpénzek hűtlen kezelésével vádoltak meg.

A menedékjog miatt nem szívesen látott vendég a varsói magyar nagykövet a soros lengyel EU-elnökség megnyitóján – jelentette ki Magdalena Sobkowiak-Czarnecka lengyel miniszterhelyettes pénteken a TVP Info közszolgálati hírtévében.

Hozzátette: a megnyitóra az egész diplomáciai testületet meghívták, Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter viszont a varsói magyar nagykövetnek címzett diplomáciai jegyzékben jelezte, hogy a misszióvezetőt „nem látják szívesen a színházban”.

„Ezért várjuk, megjelenik-e a nagykövetség valamelyik alacsonyabb rangú képviselője” – jegyezte meg Sobkowiak-Czarnecka.

A rendezvényen nem várható a lengyel államfő részvétele sem.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a szerkesztőségünkhöz eljuttatott reakciójában röviden azt írta: „A lengyel külügyminiszter-kolléga döntése kapcsán két kifejezés versenyképes: szánalmas és gyerekes.”

Lengyelország hivatalosan január 1-jén vette át az EU soros elnökségét, amelynek során 22 miniszteri szintű informális találkozót terveznek megtartani. A varsói nemzeti színházban péntek este megtartandó ünnepi megnyitón részt vesz Antónia Costa, az Európai Tanács elnöke.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Flydubai-gépeltérítés: még annál is sokkal nagyobb szerencséjük volt az utasoknak, mint eddig hittük
Litván Dániel | 2026. október 13. 14:29
Majdnem a hős utas pecsételte meg a saját és utastársai sorsát is, az első tiszt pedig még valami nagyon veszélyeset csinált, mielőtt kivonszolták a pilótafülkéből.
Nemzetközi Halálos lövöldözés volt az Európai Parlament épületénél
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:54
Brüsszelben egy másik helyen is véres cselekmény folyt az éjszaka.
Nemzetközi Méregdrágán vették Orbán Viktorék a türk barátságot a HVG szerint
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:26
Busás hitelkeret, iroda milliárdokért, de van még tovább is.
Nemzetközi Novemberben jön az Európai Unió és az Egyesült Királyság csúcstalálkozója
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:40
Brüsszelbe látogat Andy Burnham brit miniszterelnök, aki korábban arról is beszélt, nem zárja ki, hogy az Egyesült Királyság ismét az Európai Unió tagja legyen.
Nemzetközi Kritikus szintre csökkenhetnek a gáztartalékok Európában, maradnak a magas árak
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 19:29
Kemény tél esetén alig maradhat tartalék az európai gáztározókban, a beszerzés pedig még akkor is drága lesz, ha véget ér az iráni háború.
Nemzetközi Így próbálta eltüntetni Roman Abramovics elképesztő vagyonát a Deloitte
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:51
A könyvelőcég ciprusi irodája egy Brit Virgin-szigetekre bejegyzett céghez sorolta Abramovics vagyontárgyait, aki így elkerülhette a ciprusi adófizetést.
Nemzetközi Elkerülik a repülőjáratok Szaúd-Arábia fővárosát
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 15:04
Közúton több mint 1000 kilométerre lévő repülőteret használhatnak helyette.
Nemzetközi Elfogadta az ukrán parlament a nyelvtörvényt
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 14:46
Ezzel megnyitották az utat az ország uniós csatlakozási tárgyalásainak folytatása előtt: Magyarország nem vétózza a második és harmadik fejezetcsoport megnyitását.
Nemzetközi Nem aprózta el az EU – újabb 1600 névvel bővült az orosz szankciós lista
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:21
A tagországok külügyminiszterei luxembourgi tanácsülésükön elfogadták az Európai Unió mintegy 1600 névvel bővített Oroszországgal szembeniúj szankciós listáját – jelentette be Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő.
Nemzetközi Meghosszabbította a vegyi fegyverekkel kapcsolatos szankciók hatályát az EU
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:59
Eddig sem volt kérdés a tilalom, de újabb 5 évvel meghosszabbította a vegyifegyverekre vonatkozó szankciórendszerét az EU.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG