3p

Robbanás történt egy csatornánál, veszélyben a koszovói energiaellátás. Szerbia tagadja a vádakat, de fokozza a rendőri készültséget.

Felrobbantottak egy csatornát pénteken késő este Észak-Koszovóban, Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia „terrorista” akciójáról van szó – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap az internetes oldalán. A szerb külügyminiszter visszautasította a vádakat.

A csatorna Koszovó két szénerőművét látja el vízzel, ezek az erőművek pedig az ország elektromosenergia-ellátásának mintegy 90 százalékát biztosítják. A robbanás miatt a térség ivóvízellátása is veszélybe került.

Egyelőre nem lehet tudni, hogy valójában mi történt, mi okozta a robbanást, illetve azt sem, hogy szándékos robbantásról van-e szó,

Albin Kurti szerint viszont Szerbia a felelős, a cél pedig az volt, hogy ezzel a „bűncselekménnyel és terrorista támadással” megsemmisítsék Koszovó kulcsfontosságú infrastruktúrájának egy részét.

A koszovói kormányfő azonban egyelőre semmilyen bizonyítékkal nem szolgált arra, hogy valóban szerbek állnak-e a robbantás mögött.

Marko Djuric szerb külügyminiszter visszautasította a Szerbia elleni vádakat, amelyeket megalapozatlanoknak nevezett. Elítélte az esetet, de arra is utalt, hogy esetleg Pristina állhat a robbantás mögött. Bizonyítékokat ő sem közölt. A szerb külügyi tárca vezetője a közösségi médiában arra szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy kezdjenek alapos és átlátható vizsgálatba annak érdekében, hogy azonosítsák és felelősségre vonják azokat, akik a bűncselekményt elkövették.

A csatornarobbanás után fokozták a rendőri jelenlétet a stratégiai fontosságú építményeknél.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban brüsszeli közvetítéssel kezdődött a viszony rendezését célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban nem történt, annak ellenére, hogy a kapcsolat rendezése mindkét ország európai integrációjának a kulcsa.

A robbanás csak tovább fokozta a feszültséget Szerbia és Koszovó között, különösen azért, mert Észak-Koszovóban jelentős számú szerb kisebbség él, amelynek jogait Belgrád szerint a pristinai vezetés csorbítja, és a brüsszeli megállapodások ellenére nem hajlandó biztosítani számukra az önkormányzatiságot.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Újabb hajmeresztő kijelentés Trumptól, a grönlandi kormány nem győz cáfolni
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 20:00
Donald Trump amerikai elnök szerdán a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében azt írta, hogy hamarosan megkezdődhet a nagyszabású olaj-, földgáz- és ásványkincs-kutatás Grönlandon. A grönlandi kormány szerdán cáfolta Trump kijelentését, hozzátéve, hogy a projektek messze elmaradnak az amerikai elnök által említett nagyságrendtől.
Nemzetközi Tizenhárom éve nem látott amerikai látogatás kezdődhetett Oroszországban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 19:30
Oroszországba érkezett szerdán Kash Patel, az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója – jelentette az MS NOW amerikai televízió saját forrásaira hivatkozva.
Nemzetközi Rengeteg pénzt utalt az EU Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 12:49
2,86 milliárd eurót folyósítottak Kijevnek Brüsszelből.
Nemzetközi Megugrott Kína kivitele és behozatala szeptemberben
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:47
A kereskedelmi többlet jócskán felülmúlta a tavaly szeptemberit.
Nemzetközi Kijevben többen meghaltak az éjszakai orosz légitámadásban
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 11:17
 Lakóházakat és energetikai objektumokat értek találatok.
Nemzetközi Nyugodtan töltötte az éjszakát súlyos műtétje után XIV. Leó
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 10:50
 A szentszéki sajtóközpont további információkat a következő órákban ígért.
Nemzetközi A Hormuzi-szorosban elkövetett újabb támadások miatt tovább drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 09:52
Emelkedett a kőolaj ára szerda reggel, miután újabb hajókat ért támadás a Hormuzi-szorosban.
Nemzetközi Közel félezer ukrán drón lelövéséről számolt be a moszkvai polgármester
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 08:11
A becsapódások helyszínére mentőszolgálatokat vezényeltek.
Nemzetközi Új nagykövet érkezett Budapestre
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 19:38
A Németország és Magyarország közti kapcsolatok erősítését várják Alexander Schönfeldertől.
Nemzetközi Megint találkozik Magyar Péter Zelenszkijjel, de a nagy csúcsra még várni kell
Wéber Balázs | 2026. október 13. 18:28
Hétfőn Ukrajna teljesítette a magyar kormány követelését a kárpátaljai magyarok ügyében, pénteken pedig ismét találkozhat egymással Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij az EU-csúcs peremén. A magyar miniszterelnök ukrajnai látogatása azonban továbbra is bizonytalan, a bizalom visszanyerése pedig hosszú folyamat. Nagyító alatt ezúttal a továbbra is kihívásokkal küzdő magyar-ukrán viszony.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG