4p

Az ügyészség szerint „nagyon sötét kép rajzolódott ki”, Nicolas Sarkozy egykori francia elnök tagad.

A korrupciós ügyekkel foglalkozó francia országos pénzügyi ügyészség hét év börtönbüntetést kért csütörtökön Nicolas Sarkozy korábbi francia elnökre a 2007-es elnökválasztási kampánya líbiai finanszírozásának gyanúja miatt indított perben, amit a volt államfő „gyalázatnak” minősített.

A vádhatóság öt év közügyektől eltiltást és 300 ezer eurós (120 millió forint) pénzbüntetést is indítványozott Nicolas Sarkozy ellen.

A korábbi elnököt (2007-2012) azzal gyanúsítják, hogy „korrupciós paktumot” kötött a néhai Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel azért, hogy az elnökválasztási kampányához pénzügyi támogatást kapjon. Sarkozy ezt a kezdetektől fogva vitatja.

A 12 hete kezdődött per során „nagyon sötét kép rajzolódott ki köztársaságunk egy részéről” – mondta Sébastien de la Touanne ügyész csütörtöki vádbeszédében. Elítélte a „fékevesztett politikai ambíciók” kielégítésére irányuló „őrült pénzkeresést”, és azzal érvelt, hogy

„csak börtönbüntetés és egy határozott pénzbírság” lenne „alkalmas a társadalom védelmére”, az „állampolgári jogok megfosztásán kívül”.

Nicolas Sarkozy a perben „vitatta a vádakat, és úgy tűnik, hogy nem ismeri fel a feddhetetlenség megsértésének súlyosságát”, amivel vádolják – vélekedett az ügyész, aki emlékeztetett arra, hogy az exelnököt már egyszer elítélték, s öt év alatt ez az ötödik pere.

A vádbeszédet követően a korábbi francia elnök az X közösségi oldalon azt írta, hogy a „büntetőjog alapvető elveit 13 éve semmibe veszik”. Szerinte

a „vádak valótlansága és erőszakossága, valamint az indítványozott büntetés felháborító mértéke” csak arra szolgál, hogy „elfedje az állítólagos vádak gyengeségét”.

A 2011-ben meggyilkolt Moammer el-Kadhafi líbiai vezetőtől származó, feltételezett támogatás ügyében 2018 márciusában indult eljárás Sarkozy ellen vesztegetés, törvénytelen kampányfinanszírozás, közpénzzel visszaélés és bűnszervezetben részvétel gyanúja miatt. A vádhatóság szerint az exelnök szemet hunyt afelett, hogy egykori közvetlen munkatársai, politikai támogatói és a közvetítők megpróbáltak pénzügyi támogatást szerezni a líbiai rezsimtől a 2007-es elnökválasztási kampány finanszírozásához, mégpedig több millió eurós összegben.

A francia hatóságok feltételezése szerint Sarkozy a 2007-es kampányához összesen 50 millió eurót kapott a Kadhafi-rezsimtől, ami több mint kétszerese a 21 millió eurós kampányfinanszírozási limitnek.

Az ügyészség eredetileg a korábbi államfőnek a Mediapart francia tényfeltáró hírportál ellen hamisítás miatt tett feljelentése nyomán kezdett el vizsgálódni. Az internetes újság ugyanis a 2012. májusi elnökválasztás előtt nyolc nappal közzétett egy volt líbiai főhivatalnoknak tulajdonított dokumentumot, amely szerint Tripoli beleegyezett, hogy 50 millió euró értékben finanszírozza Sarkozy 2007-es kampányát.

A 2012-es választáson aztán Sarkozy vereséget szenvedett a szocialista Francois Hollande-tól.

A korrupcióellenes hivatal tízévi nyomozás után 13 embert gyanúsított meg bűnszövetkezetben részvétellel. A vádlottak padján a korábbi elnök mellett ott van három volt miniszter is: Claude Guéant egykori kabinetfőnök, későbbi belügyminiszter, Brice Hortefeux, aki a belügyi tárcát vezette, továbbá Eric Woerth, aki a gyanús elnökválasztási kampány pénztárosa volt, majd Nicolas Sarkozy pénzügyminiszternek nevezte ki.

Az ügyészség hat év börtönt és 100 ezer eurós pénzbüntetést kért Claude Guéant korábbi kabinetfőnökre, három év börtönbüntetést és 150 ezer eurós pénzbüntetést Brice Hortefeux ellen, valamint egy év börtönbüntetést és 3750 eurós pénzbüntetést kollégája, Eric Woerth, az elnökválasztási kampány pénztárosa ellen.

Az ügyészség szerint Nicolas Sarkozy volt a „valódi döntéshozó” és „megrendelő” egy „elképzelhetetlen, hallatlan és illetlen korrupciós paktumban”, amelyet a néhai líbiai diktátorral kötött a 2007-es elnökválasztási kampányának finanszírozására.

A vádbeszédben az ügyészség részletezte a líbiai rezsimnek ígért diplomáciai, jogi és gazdasági „ellenszolgáltatásokat” is, és azt állította, hogy a győztes kampányban a készpénz „nyomai” az ügy „bizonyítékait” gyarapítják.

A védelem a per utolsó napján, április 8-án kap szót.

Nicolas Sarkozy február 7. óta elektromos nyomkövetőt visel, amire decemberben egy másik ügyben ítélte jogerősen a francia semmítőszék befolyással üzérkedés és korrupció miatt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
Nemzetközi Háborús bűncselekményként is vizsgálják az Északi Áramlat felrobbantását
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 19:35
Vádat emeltek a robbantások feltételezett vezetője ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG